[Qi Ye] 47. Fejezet – Hóvihar a földön

Helian Qi manapság boldogtalan volt. Mióta az a szemet szúró Nanning herceg, Jing Qi visszajött Liangguangból boldogtalan volt.

Különösen az szúrta a szemét, amikor néha összefutott vele az udvarban és Jing Qi hamis mosollyal az arcán átadta tiszteletteljes jókívánságait.

Azelőtt meg sem fordult a fejében, de ahogy Li taoista figyelmeztetése után visszagondolt, úgy tűnt, sok esemény hátterében ennek az ifjú hercegnek a működése állt.

Korábban úgy gondolta, hogy ez a fiú meglehetősen jól néz ki, ami egy kicsit felizgatta feslett erkölcsű szívét. Ám amikor mostanában ránézett, úgy érezte, a ragyogó barackvirág szempár mögött mindig is egy hatalmas árnyék rejtőzött. Már attól is nyugtalanul érezte magát, hogy Jing Qi ránézett.

Ugyan elültette Su Qingluant a koronaherceg mellé, a mag nem hozott gyümölcsöt. Mint kiderült, a drága kisöccse ügyesen elrejtette a nőt és túl körülményes lett volna kihozni egy látogatásra. Ráadásul úgy tűnt, a koronaherceg csak puszta időtöltési szándékkal volt vele: csak lényegtelen dolgokról beszélt, alkoholt ivott és zenét hallgatott. Semmi fontosabb dologról nem beszélt Su Qingluan, egy dalosnő előtt.

Ha Helian Zhao hatalma délen központosult és Liangguang az ő fennhatósága alatt állt, akkor Helian Qi hatalma északnyugaton volt. Zhao Zhenshu a Beitun térségből olyan ember volt, aki egyetlen pillantás után tudta a dolgát, nem olyan mint Liao Zhendong, egy magas fa, ami csak a szelet vonzza. Zhao Zhenshu sosem mulasztotta el, hogy minden évben megajándékozza az urát és minden réteget megfelelően vesztegetett meg.

Az évek során Jiang Zheng és a semmirekellőkből álló társasága végig makacsul figyelte északnyugatot, Zhao Zhenshu viszont igazi tehetség volt és semmi fogást nem találtak rajta. Ennek köszönhetően, abban az évben, amikor a legidősebb felség váratlanul megszerezte azt a táncoló, démoni macskát, Helian Qinek támadt egy ötlete. Északnyugat egy határvidék volt és természetesen egész más táj, mint a főváros. Mivel arrafelé is élt néhány szokatlan lény, megparancsolta Zhao Zhenshunak, hogy csempésszen neki párat.

Amikor az állatok megérkeztek, ajándékba adta őket Helian Peinek, hogy elnyerje a kegyét. Ezeket az alkalmakat egyúttal arra is felhasználta, hogy a császár más fényben tekintsen Jing Beiyuanra.

Li taoista és Helian Qi már korábban megvitatta, hogy a koronaherceg lényegtelen, a legnagyobb ellenségük Helian Zhao. Az utóbbi években azonban a koronaherceg felnőtt és egyre jobban kitárta a szárnyát. Lu Shen még fiatal volt, de belépett az udvari tanácsba, a nyári gyűlésen pedig Helian Zhao a Jingjie márki fiát, He Yunxinget jelölte a hadügyminisztériumba.

Úgy tűnt, Helian Zhao összefogott a koronaherceggel, így Helian Qi kissé fojtogatva érezte magát a nyomástól és mindig úgy érezte, mintha ellenségek vennék körül. Apránként leharaptak egy kicsit a területéből és elnyelték, mint egy bálna. Ennek ellenére Li taoista úgy vélte, hogy a két személy széleskörű hatalma ellenére mindez nem több, mint egy jelentéktelen szövetség Shu és Wu között.^[1] Az a személy, akit el kell távolítaniuk, nem más, mint Nanning herceg.

Még a legidősebb felséget is képes volt a markában tartani. Jelenleg semmit sem tehettek, mert az évek során soha senki egy morzsányi gyengeséget sem talált benne. Nyilvánvalóan látszott, milyen mélyen meghúzta magát.

– Ő egy ravasz ember, akinek rémisztő tehetsége van a cselszövésekhez. Ennek ellenére neki is van gyenge pontja. Második felség, csak szóljon néhány szót a császár jelenlétében! – tanácsolta Li taoista Helian Qinek.

– Milyen szavakat? – kérdezte Helian Qi.

Li taoista intett, hogy hajoljon közelebb és a fülébe súgta:

– Csak annyit kell mondania: “Felnőttünk, mi fivérek. Már az a kis Beiyuan is, aki annak idején folyton a koronaherceget követte és amikor csak kinyitotta a száját bátyjának hívta, képes önállóan cselekedni. A liangguangi bonyodalmas felfordulást is elsimította, és sem a hivatali, sem a katonai tisztek nem panaszkodtak.” A császár ebből rá fog jönni, mi folyik itt a háttérben.

Helian Pei csakugyan eltávolodott Jing Beiyuantól. Helian Qi hirtelen nem is tudta, mit érzett legbelül.

Szerencsére Li taoista pontosan megállapította, mi volt az uralkodó szándéka. Jing Beiyuan egy szolgáló volt, akit Helian Pei a koronaherceg, Helian Yi számára rendelt. Most, hogy ez a “tanácsadó” fiatalemberként túl hirtelen vált bölccsé, az az érzés fogta el, hogy talán a koronaherceg nem tudja többé irányítani, ezért elkerülhetetlen volt, hogy kiszorult a császár szívéből.

Sajnálatos módon annak ellenére, hogy Helian Qi ily módon kihasználta a császári atyja gondolatait és elnyerte a kegyét, a császár továbbra is kizárólag annak a fondorlatos Helian Yinek az érdekében cselekedett.

Az is váratlan volt, hogy az a Jing Beiyuan igencsak drasztikus lépéshez folyamodik. A császár szívének megnyugtatása érdekében szándékosan “vágott ujjú”-nak titulálta magát és ezt a császár előtt beismerte. A jövőben sohasem lesz felesége vagy gyermekei, ha pedig mégis, azzal magára vállalja az uralkodó átverésének vádját. Li taoista nagyon sokáig döbbenten csóválta a fejét, aztán sóhajtott.

– Ez az ember tényleg…

Amikor az ember nem képes tovább megtűrni valakit, úgy kezd ármánykodni ellene, ahogy azelőtt nem mert. Helian Qi viszont nem látta előre, hogy önként elvágja a saját vérvonalát, így mi mást tehetett volna még ellene?

A szemtelen emberek valóban mindig úgy gondolták, hogy a földön mindenki más is ugyanolyan szemtelen, mint ők.

További balszerencse, hogy a Tai-hegyen hirtelen földrengés és földcsuszamlás történt, így az udvar és a nép minden rétegében tömegesen kitört a káosz. A császár dühe eltűnt és eloszlott, miután ez a kritikus esemény elpalástolta, és kiengedte Nanning herceget a házi őrizetből. A következő nap Jing Beiyuan megjelent az udvari tanácson és az udvari cenzor kérvénye ismét felhozott egy régi ügyet; megragadta a témát, miszerint északnyugat instabil és burkoltan utalt arra, hogy a Beitunban rendezett tavaszi vásár gyanús.

Mielőtt Helian Qinek alkalma lett volna felháborodni, a Jing Beiyuannak nevezett katasztrófa ismét felvetett néhány borzalmas ötletet, például, hogy nem tudni, miért rengett meg a kelet császára^[2] és Őméltóságának az összes hivatali tiszttel együtt böjtölni és imádkozni kellene.

Helian Pei bűntudatában gyorsan beleegyezett és kijelentette, hogy három hónapos böjtöt tartanak. Ez azt jelentette, hogy nem ehetnek húst, nem beszélhetnek betegségekről, nem tarthatnak esküvőt, nem hajthatnak végre kivégzéseket és nem rendezhetnek ünnepségeket.

Jing Qi kitűnően értett hozzá, hogy csapjon a ló farára és csak rájátszott arra, hogy Helian Pei a fiatal korával ellentétben, miután megöregedett, jobban tisztelte a természetfelettit. A Tai-hegy földrengése megdöbbentő volt és a császár szíve nyugtalanná vált. Bár ő nem olyan volt, mint Helian Qi, aki megszállottja volt a piruláknak és a taoista technikáknak, az utóbbi években az egészsége egyre csak romlott és félte az öregséget és a halált. Helian Pei Jing Qi javaslata nélkül is valami ilyesmit tett volna, ezért a hozzászólása után a férfi csupán úgy érezte, hogy igazán ritka manapság ilyen elhivatottságot találni a fiatalokban.^[3]

Ennek következtében a korábbi neheztelése is eltűnt. Látva, hogy Jing Qi egy hónap alatt észrevehetően lefogyott és az arca is beesett, sajnálat és szeretet támadt benne és úgy érezte, hogy a gyerek ugyanolyan volt, mint annak idején Mingzhe – egy szerelmes és szenvedélyes férfi. Úgy tartják, a bölcs végül megtörik és a mély érzelmek nem tartanak örökké, erre Jing Lianyu volt a példa. Ez a gyermek most ugyanebbe az irányba kezdett hajlani, ezért Helian Pei úgy érezte, hogy a korábbi gyanakvása túlzott volt. Bűntudatot érzett iránta és az arca is sokkal barátságosabb lett.

Helian Qi oldalról figyelt. Amikor belegondolt, hogy három hónapon keresztül mi minden lesz tilos, és hogy a napjai ízetlen unalommal fognak telni, a hangulata még rosszabb lett. A tanács után nem ment vissza a birtokára, hanem néhány kísérőjével egy rendkívül félreeső helyre ment a főváros északnyugati részén. Bement a kisutcákba, majd néhány kanyar után egy átlagos kis házhoz ért, ahol hátrahagyta a szolgáit és egyedül bement.

Rövidesen egy borzasztóan gyönyörű fiú jött ki, hogy fogadja, egyenesen a karjaiba futott és kacéran hozzátapadt.

– Olyan régóta nem látogatott meg, felség!

Helian Qi a karjába húzta és a fiú ruhájába nyúlt. Az égből hó hullott, néha hideg szél futott át rajtuk; a jéghideg kezétől a fiú összerezzent, majd kuncogott és közelebb húzódott hozzá.

– Tényleg nem tudja, hogy kell bánni a kincsekkel.

Helian Qi kuncogott és fel-le simogatni kezdte. Csak azután engedte el büszkén, hogy a tinédzser halkan zihálni kezdett, és finoman a fenekére csapott.

– Kis kurva, pár napig nem voltál férfival és máris így elpuhultál. Rendesen betanítottad az uradnak, akit nemrég ideküldtem?

A szépfiú duzzogva nézett rá, a szemében lévő tekintet nem különbözött egy lányétól.

– Ránk, régiekre sosem gondol, mindig csak az új fellángolások érdeklik. Mi olyan jó abban a kis némában?

Ezek a jó külsejű gyerekek, akiket Helian Qi élvezetből tartott, folyton a figyelméért versengtek egymással. Az elégedetlen morgását hallva Helian Qi nem lett mérges, hanem közelebb húzta a fiút és erősen belecsípett a mellkasába. A fiatal lágyan felkiáltott, de a száján kijövő nyögést befogták és csak Helian Qi nevetését hallotta a füle mellett.

– Ne haragudj rám! Mosakodj meg éjszakára és várj a szobádban! Megjutalmazlak.

A fiú csak azután szabadult ki a karjai közül és vidáman bevezette a házba.

Az idő egyre borúsabb lett. Az első réteg hó leülepedett.

Helian Qi tudtán kívül két utcával arrébb egy szegényes hintó várakozott. A belsejében ülő személy kiadta az utasítást és a kocsis egy ostorcsapással elhajtott.

A hintóban egy tűzhely apró lángokkal égett, mégis hideg volt. Jing Qi kinyújtóztatta a lábát és kényelmesen hátradőlt a párnának. Kissé felemelte a hintó függönyét, kinézett a sötét égre és az egyre erősödő hóesésre, de semmit sem mondott. A mellette ülő személy épp bort melegített, melynek illata felszállt, mintha mélyen az ember szívébe akart volna hatolni.

Zhou Zishu volt az.

Amikor észrevette, hogy Jing Qi már régóta nem szólt, finoman megkérdezte:

– Mi az? Úgy gondolod, hibáztam, herceg?

Jing Qi arca közömbös volt, de üvegszínű szeme úgy tűnt, kissé elsötétült és úgy válaszolt, mintha álmában beszélt volna.

– A sok igazságtalan cselekedet tönkreteszi az embert… Zishu, nem félsz, hogy büntetés vár rád?

Zhou Zishu elvigyorodott.

– Herceg, te hiszel ezekben a természetfeletti dolgokban?

Jing Qi egy kicsit fázott, ezért leengedte a függönyt és a ruhaujjába húzta a kezét.

– Én nem hiszek semmi másban, csak a természetfeletti dolgokban.

Zhou Zishu két kis pohárba töltötte a felmelegített bort, majd az egyiket odanyújtotta Jing Qinek.

– Tessék, herceg.

Jing Qi elvette, az orra alá tartotta és beleszagolt. A szemét lesütötte és a halvány fénybe burkolt arca olyan volt, mintha porcelánból lett volna.

Zhou Zishu ivott egy kis kortyot, mintha csak ízlelgetni akarta volna és az egész arcára boldogság volt írva.

– Az alkohol tilos a böjt alatt. A mai az utolsó italunk. Heh, amiért a trónteremben a szádat jártattad, most nekünk, részegeknek kell szenvednünk.

– Zishu.

A mosoly eltűnt Zhou Zishu arcáról.

– Nyugodj meg, herceg! Mindent elvettem Zhang úrfitól, többször is átkutattam, minden rajta lévő ruhadarabot kicseréltem és némító drogot adtam neki, amitől három hónapig nem fog tudni beszélni – mondta komor hangon. – Mindent teljes titokban végeztem, még ő maga sincs tisztában azzal, ami vele történt. Nem számít, honnan nézzük, az egész úgy tűnik, hogy Helian Qi a bájaira áhítozott és minél előbb haza akarta vinni, így semmi másra nem gondolt… – Keskeny ajkainak széle nagy nehezen felívelt. – Természetesen azt is garantálom, hogy amint az egésznek vége, Zhang úrfi élete hamarosan véget ér. Amikor eljön az idő, a halott nem tud tanúskodni és minden rendben lesz.

Zhou Zishu maszk nélkül, a saját arcával jött erre a titkos találkozóra Jing Qihez. A vonásai határozottak és mélyek, az orra magas és egyenes volt; a szokatlanul keskeny ajkai ellenére jóképűnek lehetett leírni. Egy mondás szerint a keskeny ajkú embereknek az érzelmei is felszínesek; bár először normálisnak tűnnek, ők a világ legtisztábban gondolkodó és legérzéketlenebb emberei.

Milyen kár, hogy Liang Jiuxiao, az ostoba fiú teljes szívből hitte, hogy a da-shixiongja egy legyőzhetetlen és nemes személy.

Jing Qi sóhajtott:

– Zhang Tingyu, Zhang Jin, Gansu tartomány kormányzójának fia. Magára maradt a fővárosban és az egyetlen tehetsége a családi háttere. Sosem ismertem, de tudom, hogy minden másban középszerű és a jövendőbeli kilátásai jelentéktelenek. Egyáltalán nem furdalja a lelkiismereted… hogy ok nélkül így tönkretesszük?

Zhou Zishu elmosolyodott:

– Ok nélkül? Ez így nem igaz. Mégis miket művelt Zhang Jin és Zhao Zhenshu az utóbbi években? Egy ilyen apa mellett nem igazságtalanság, ha Zhang úrfi meghal. Az örege Helian Qi ölebe, én pedig leszállítottam őt Helian Qi hátsó udvarára. A fiú csak az apja nyomdokait követi, nem igaz? Ráadásul… – halkabbra vette a hangját és Jing Qire nézett. – Ha tényleg olyasmit követtem el, ami szembemegy az Ég akaratával, ugyanilyen közömbösen figyelnéd és csak négyszemközt vonnál kérdőre, herceg?

Mindössze néhány szóval Jing Qit is felelősségre vonta.

Jing Qi hirtelen rájött, hogy nem tudott mit mondani. Kissé fáradtan összehúzta a száját. Ekkor a hintó megállt és a kocsis halkan megszólalt odakint:

– Birtok úr, a herceg hintója előttünk áll.

Jing Qi egyszerre megitta a bort, majd letette a poharat.

– A különleges helyzetek különleges módszereket kívánnak. Nem akarlak bármiért is megrónni. Zishu, barátodként hadd adjak egy tanácsot! A jövőben kevesebb erkölcstelenséget tegyél és igyekezz bűntudatot tanúsítani!

Ezzel Jing Qi kiszállt a hintóból és anélkül, hogy visszanézett volna, elment.

– Erkölcstelenséget? – Zhou Zishu elmosolyodott és a fejét csóválta, majd töltött magának még egy pohár bort. Miután megitta, kopogott a kocsisnak és azt mondta: – A herceg elment, mi is induljunk haza!

Aki kivételes tetteket akart elérni, annak kivételesen kegyetlennek kellett lennie. Kegyetlennek kellett lennie másokkal és még kegyetlenebbnek kellett lennie önmagával.

Erkölcstelen? Hány erkölcsös ember létezett egyáltalán ezen a világon?

Jing Qi az erős havazásban visszament a birtokára. Meglepetésére, amint kinyitotta a kaput, egy hóember várta az udvaron. Wu Xi Ping Annal és néhány szolgával közrefogva állt ott és esernyőket tartottak a feje fölé. A folyamatos hó és szél miatt viszont az esernyők semmitől sem védték és hamar hóember lett belőle.

Jing Qi ledöbbent.

Ezzel szemben Wu Xi igyekezett elsőként megszólalni:

– Én… csak észrevettem, hogy egy shichen után nem jöttél vissza. Eljöttem megnézni. Féltem, hogy történt valami…

Jing Qi szíve felmelegedett.

– Azóta itt vártál? – kérdezte önkéntelenül.

– Az oldalsó kapun jöttem be. Nem akartam gondot okozni – mondta Wu Xi óvatosan.

Jing Qi összehúzta a száját, de nem tudta, mit kellene mondania neki, ezért kénytelen volt szúrós szemmel Ping Anra nézni:

– A szemetek csak üres lyuk vagy mi? Hagytátok, hogy a sámánfi egy ilyen szeles és havas napon idekint ácsorogjon? Így kell bánni a vendégekkel? Egyre ostobább leszel, miért nem hoztál még neki egy váltásruhát és gyömbérlevest a konyhából?

---

Jegyzetek:

[1] Shu és Wu két királyság a három királyság korából. Sajnos, hirtelen nem sikerült megtalálnom, pontosan milyen esetre utal ez az ideiglenes szövetség hasonlat.

[2] kelet császára: a Tai-hegy, mivel a szent hegyek közül keleten található

[3] Nem vagyok biztos benne, hogy ez ennél jobban ki lesz fejtve: az ókori Kínában úgy gondolták, hogy a természeti katasztrófák (pl.: a földrengések) az Ég büntetése azért, mert a császár (akit az Ég fiának neveztek) nem megfelelően uralkodik. Drasztikus esetben ilyenkor a népnek jogában áll követelni a császár lemondását a trónról és új császárt koronázni. Ezért ijedt meg különösen Helian Pei és tart böjtöt, hogy kiengesztelje az Eget.

---

Fordító komment: Ahhhh… itt kezdődik a történet zuhanórepülése… ahogy Jing Qi és Zhou Zishu karöltve előkészítik a véráztatta utat Helian Yinek… Emlékszem, hogy amikor először olvastam, fel sem fogtam, mi történik, de most elég szívbemarkoló, ugyanakkor olyan aranyos, hogy amikor Jing Qi hazajön, legalább ott van Wu Xi, hogy felemelje a lelkét 🥹
Egyébként Jing Qi még egy dolog, mert ő tényleg lehetne laza, semmittevő hercegi úrfi, de Zhou Zishunak gyakorlatilag a kémkedés, a HLY ellenségeivel való leszámolás és a kérdések nélküli parancsteljesítés, a piszkos munka elvégzése a munkája. Érdekes látni, hogy itt még milyen fiatal és tapasztalatlan volt, a teljes meggyőződéssel, hogy ez semmi és ő ezt bírja… 

---

46. Fejezet | Tartalomjegyzék | Jegyzetek | 48. Fejezet