Miután a beteg férfit az ősök csarnokába vitték, Csermely-dombra visszatért a béke. Yan Xiaohan és Fu Shen megkockáztatták, hogy a falu összes kutyája megkergeti őket, és beosontak az egyik család udvarára. Sokáig hallgatóztak a fal mellett, és többé-kevésbé összerakták, mi történt itt. Mint kiderült, a beteg férfi elkapott egy gyógyíthatatlan járványt. Ezt a falusiak rossz előjelnek vélték, ezért holnap este egy áldozati szertartást tartanak a folyóparton, hogy elűzzék a gonoszt.
Fu Shennek fájt a dereka és a háta. Nagyon fáradt és kimerült volt. Már szinte guggolni sem bírt tovább; egy kicsit előrebukott, egyenesen Yan Xiaohan kitárt karjaiba. Aztán egyáltalán nem zavartatta magát járással, a férfi egymaga vitte ki őt a faluból. Felültek a lovukra, visszaügettek a városba, majd megkérték a fogadó egyik szolgáját, hogy vigyen nekik forró vizet és ennivalót. Miután ettek és megmosakodtak, Fu tábornokot a hátára fektették az ágyon, hogy megtámassza a derekát. Yan úr teljesen engedelmesen és kötelességtudóan ült az ágy mellett, és az ölébe húzta a másik férfi lábait, hogy megmasszírozza őket.
– Szerinted ez a betegség egy járvány? – kérdezte Fu Shen. – Ha igen, a falusiak tényleg túl nyugodtan kezelik. Amint egy járvány elterjed, szerencse lesz, ha csak egy falu pusztul el.
– Eltussolni és nem jelenteni emberi természet. – Yan Xiaohan felhajtotta Fu Shen nadrágszárát és nyomkodni kezdte a vádliján lévő akupunktúra pontokat. – Gondolj csak bele! Ennek a térségnek a hivatalnoka akkor sem hajlandó bejelenteni az udvarnak a fehér őszi éjt, hogy már az egész hatáskörét elárasztotta. Mit tenne, ha rájönne, hogy egy járványnak gondolt különös betegség ütötte fel a fejét Csermely-dombon?
Fu Shen felvonta a szemöldökét.
– Jobb lenne tévedésből megölni őket, mint hagyni, hogy szabadon terjesszék – folytatta Yan Xiaohan. – Tehát nem számít, hogy ez egy járvány vagy nem, a teljes kiirtásuk örökké megoldaná a jövő problémáit. A falusiak mind tudják, hogy ha ez a dolog kiderül, nehéz lesz elkerülni, hogy a falu megmeneküljön a haláltól. Ezért tartják ilyen makacsul véka alatt, és nem merik jelenti a hatóságoknak.
Fu Shen az ágyra csapott.
– Micsoda kutya ez az ember? Mi értelme ennek?!
Yan Xiaohan csak mosolygott és nem szólt semmit.
Fu Shen vetett rá egy pillantást a szeme sarkából.
– Tudod, ez tényleg furcsa. Ma miért nem viselkedsz úgy, mint egy elkényeztetett kölyök, aki egy vakondtúrásból is hegyet csinál?
Yan Xiaohan képes volt kikövetkeztetni a helyi hivatalnok logikáját és úgy érezte, hogy ebben a helyzetben ő sem tudott volna másként tenni. Amikor régen Fu Shen ilyesmit mondott, elkerülhetetlen volt, hogy egy kissé megsértődjön. Ezúttal viszont úgy tűnt, őszintén maga mögött hagyta a több éves ellentéteket, hogy nagylelkű és nyitott legyen, nem is kissé jelezve azt, hogy nem számít, hogy szeretetben vagy megvetésben részesül, nem fog meginogni.
Könnyedén mosolygott:
– El tudnád viselni, ha még egy kör kényeztetésre lenne szükségem?
Olyan volt, mintha Fu Shen egy utánozhatatlanul erős várost épített volna a szívébe. Megértette, hogy az övé volt ennek a férfinak az összes szeretete és kedvessége, így lenézhette a világ többi élőlényét. Amikor valaki elég magabiztosságot és biztonságot kapott, természetesen felemeli a fejét és kidülleszti a mellkasát, többé már nem a siker és a bukás határai között létezik.
– Micsoda viselkedés… – Fu Shen combizma hirtelen megfeszült. – Hé! Hol jár a kezed?
– Nyugalom – válaszolta Yan Xiaohan békésen. – Miért szorítod össze annyira a lábaid? Egy kicsit tedd szét őket… nem csinálok semmit. Nem fájnak? Csak megmasszírozom neked.
Fu Shen szó nélkül engedett a komolytalanságának, egyszerűen behunyta a szemét és hagyta, hogy azt csináljon vele, amit akar – ha a szem nem lát, a szív nem aggódik. Fejben lassan összegezte az utóbbi napok eseményeit. Először a főváros sorozatos gyilkossági esetei, aztán Jingchuban csökkent a beküldött terményadó mennyisége, Yan Xiaohant bedrogozták Csermely-dombon és a bőséges fehér őszi éj Kuangfeng járásban… az eseménysorozat fő pontja teljes egészében ez a még sosem hallott drog volt.
Tehát a megoldásra váró problémák a következők: először ki kell deríteni, milyen titkot rejtenek Csermely-dombon, másodszor pedig, ha ennek köze van Jingchu csökkent adóihoz és a fehér őszi éj katasztrofális mennyiségéhez, milyen csatornán került a fehér őszi éj Jingchuba? Természetesen nőtt vagy emberek hozták létre? A fehér őszi éj felbukkanása csak a Jingchu régióra vonatkozik vagy ez a helyzet már más térségekre is kiterjedt?
Eleinte Fu Shen csak egy szeszélyes pillanatában titokban el akarta kísérni Yan Xiaohant a küldetésére, de végül egy gonosz cselszövésbe futott. Miután szembekerült ezzel a romlott üggyel, már nehéz volt nem belefolynia, és nem tudta, hogy csak a szörnyű szerencséje miatt vagy mert fárasztó életre született.
Addig gondolkodott, míg végül kimerítette magát, majd öntudatlanul elaludt. Yan Xiaohan hallotta, ahogy a légzése lassan hosszabb és egyenletesebb lett, így finoman visszatette a lábait az ágyra, majd betakarta. Épp fel akart állni és megmosni a kezét, de még fel sem egyenesedett teljesen, amikor Fu Shen felébredt.
Nem tért magához egészen, a szeme ködös volt és nem tudta teljesen kinyitni, de azzal teljesen tisztában volt, hogy a másik el akart menni. A keze kutatva előjött a takaró alól.
– Hova mész?
Yan Xiaohan megfogta a kezét és visszadugta a takaró alá, leküzdve a kis vágyat, hogy nevessen, miközben teljesen elolvadt. Lehajolt és megcsókolta Fu Shen homlokát.
– Aludj! Csak megmosom a kezem – válaszolta halkan.
Ennek hallatán Fu Shen ismét becsukta a szemét, de ezúttal nem aludt el. Hamarosan a szobában égő gyertyák el lettek oltva, a függönyt lehúzták és a sötétben ruha zörgése hallatszott, amit azonnal az ágy süppedése követett. Yan Xiaohan az oldalára fordult, és rendkívül óvatos mozdulatokkal a karjába húzta a másikat. Fu Shen az ujjainak hegyével összekulcsolta a kezét, és továbbra is csukott szemével csak azt hallotta, ahogy Yan Xiaohan halkan a fülébe sóhajtott:
– Arra is felébredsz, ha egy szellő átfúj a füvön. Milyen könnyedén megzavarható elme.
A testhő és a légzés a legjobb hipnózis. Fu Shen fáradtsága ismét visszatért, és ebben a pillanatban egyáltalán nem zavarta, ahogy Yan Xiaohan a fülébe beszélt. Megfordult, Yan Xiaohan derekára tette a kezét, és egy kicsit játékosan kétszer megveregette.
– Aludj! – motyogta.
Yan Xiaohan kuncogva ezt gondolta: Hogy lehet ez a férfi pont olyan, mint egy gyerek, aki kinyitja a szemét és rögtön az anyukáját keresi, ráadásul hisztizni kezd, amikor az anya el akar menni? Felhúzta a takarót és egészen vállig betakarta magukat.
– Mn. Alszom – válaszolta halkan.
Másnap korán reggel még egyszer Csermely-domb hegyhátához utaztak, és észrevették a folyóparton szüntelenül a könnyeit törölgető asszonyt. A mellette lévő többi asszony egymás után lépett hozzá, hogy vigasztalják. Valószínűleg ő volt Tian Cheng felesége, aki tegnap éjjel keservesen sírt. Fu Shen ma ereje teljében volt, és lazán forgatta a piszkavasat a kezében.
– Tartsd őt szemmel! Segíts, ha szüksége van rá! Talán ő mond nekünk valami hasznosat.
– Igenis, uram.
Fu tábornok piszkavasa majdnem kirepült a kezéből.
Amikor a nap nyugaton lenyugodott és a fáradt madarak visszatértek az erdőbe, a földeken dolgozó falusiak is egymás után tértek vissza otthonaikba. Yan Xiaohan és Fu Shen a hegyhát közepén álltak, pontosan ott, ahonnan az egész falut belátták.
Ugyanúgy, mint azon az éjszakán, a meggyújtott lámpások egy, az ősök csarnokához vezető ösvényt alkottak. A családok egymás után jöttek elő lámpásaikkal, hogy egy egyre növekvő fényláncot hozzanak létre, ami a folyópart felé kígyózott a falu utcáin.
A lámpások fényében alig lehetett észrevenni a tömegben haladó díszes szekeret. Egy halott vagy élő, fehér ruhába öltöztetett ember feküdt rajta. A jelenet láttán a hideg futott végig Yan Xiaohan hátán. Arra emlékeztette, amit aznap is látott az ősök csarnoka előtt: arra a bizarr, temetésre hasonlító menetre.
Hirtelen meleg lepte be a kézfejét. Fu Shen megfogta a kezét és gondolkodás nélkül ezt mondta:
– Ne félj!
Azon az estén valaki egyes egyedül betört a falu szívébe, kivezette a rémálomból és egy gyengéd, békés álomba kísérte.
Yan Xiaohan szó nélkül átfordította a kezét és összefonta az ujjaikat.
– Mhm. Nem félek.
Fu Shen levegőhöz kapott, mintha megfájdult volna a foga. Már olyan sok intim dolgot csináltak együtt, ez a gyerekes kézfogás mégis zavarba hozta. Viszont valami számára ismeretlen oknál fogva, nem rántotta el a kezét. Csak hagyta, hogy Yan Xiaohan magával húzza, amíg a falusiak meg nem érkeztek a folyóparthoz, egy közeli, üres területre nem helyezték a szekeret, majd egy tökökből és gyümölcsökből álló felajánlást rendeztek el a földön.
A falu egyik idősebb személye ősz szakállával előlépett a tömegből. Előbb háromszor szertartásos tisztelettel leborult a folyó felé, majd reszketve előhúzott egy sárga papírtalizmánt a ruhaujjából, elmondott egy varázsigét, majd a talizmánt egy füstölőre ragasztotta és meggyújtotta. Amikor a talizmán repkedő hamuvá vált, megrázta a kezében lévő csengőt és hangosan imádkozni kezdett. Fu Shen halványan hallotta; úgy tűnt, a mantra valaki kegyelmét kérte, megvilágosodást a bűnösök számára, áldást jó időért és a járványok végét.
– A jelenlegi dinasztia már rég eltörölte a folyó grófjának[1] felajánlott áldozatokat, és inkább bort ajánlanak fel a víz hivatalnoknak[2] és a sárkánykirálynak. Ezek az ostobák honnan veszik a bátorságot, hogy emberekkel töltsék meg a folyót? – csodálkozott Fu Shen.
Az előző dinasztia régi szokásairól beszélt. Ezelőtt, amikor rossz idő és árvíz volt, a városlakók azt hitték, hogy a folyó grófja mérges és áldozatot kell bemutatni neki, csak akkor fog megbékélni. A sertés- és a bárányáldozat is megfelelő, de a szűz fiúk és lányok vagy a szép fiatalasszonyok még jobbak voltak. Emiatt számtalan ártatlan nő és gyermek vesztette életét. A jelenlegi dinasztia megalakulásának kezdetén a nagy ősatya szigorúan megparancsolta ezeknek a szokásoknak az eltörlését. A grófnak állított templomokat a birodalom minden részén ledöntötték, az élő áldozatokat betiltották és új gyakorlatokat hoztak létre.
Ki hitte volna, hogy ma, egy évszázaddal később, ez a rémálom visszatér, a régi események ismét megtörténnek?
Yan Xiaohan a vállára tette a kezét.
– Várj, ne legyünk elhamarkodottak! A folyó grófja csak az időjárást képes irányítani; még sosem hallottam olyanról, hogy járványt okozott volna. Ráadásul azt mondják, hogy annak idején az áldozatok mind szűz gyermekek voltak, a szekéren lévő ember viszont felnőtt férfinak tűnik. Nem biztos, hogy áldozat a grófnak. Egyelőre maradjunk csendben és figyeljük az eseményeket, lássuk, mit csinálnak ezután!
Amikor az öregember végzett a szavalással, két szorosan beburkolt férfi leemelte a fehérbe öltöztetett férfit a szekérről, majd egy nagy követ kötöttek a derekára. A következő másodpercben egy asszony a tömegből kiadott egy szívet rengető, gyászos sikolyt, és a többiek akadályozása ellenére a két férfira vetette magát.
– …Hadd haljak meg! Hadd haljak meg helyette én!
A faluvezető intett néhány asszonynak, hogy jöjjenek és vigyék el. Az asszony nagyon gyenge volt, sírva és káromkodva hevert a földön, de mindenki úgy tett, mintha meg sem hallották volna. A két férfi felemelte a fehér ruhás férfit, és a folyó habjai közé vetették. Ezután egy rekedt “tisztelet az igazi halhatatlannak!” hangzott, és mindenki egyszerre letérdelt, majd háromszor tiszteletteljesen leborultak a folyó felé.
Fu Shen arca olyan szürke volt, mint a víz, éles szemével pedig még azt is észrevette, ahogy a férfi szüntelenül kapálózott a karjával és a lábával, amikor bedobták a folyóba.
– Ez a folyó a rókaszellem temploma mögötti kis tóba folyik. Ha odamegyünk, talán még meg tudjuk menteni. Gyerünk! – suttogta.
Yan Xiaohan viszont vitatkozott:
– Miután a férj meghal, talán a felesége sem éli túl az éjszakát. Én elmegyek a tóhoz, hogy kihalásszam, te kövesd az asszonyt! Abban az esetben, ha nincs elég idő megmenteni a férjet, szükségünk lesz egy élő tanúra.
Fu Shen egy pillanatig magában motyogott. Látva a nem túl biztos tekintetét, Yan Xiaohan egyből tudta, mi miatt aggódik.
– Nyugalom – vigasztalta. – Nem vagyok rossz úszó, ha történik valami, mindenképpen az lesz az első, hogy magamat mentem, mellesleg nem éri meg az életemet kockáztatni egy idegenért.
– Óvatosnak kell lenned! Egy olyan váratlan villámot, mint a múltkorit, nem leszek képes még egyszer megállítani. – Fu Shen tapogatózva megkereste a ruhaujjában a kis kést, amivel Yan Xiaohan a múltkor meg akarta magát csonkítani, és odadobta neki. – Nemsokára a rókaszellem templomához viszem az asszonyt.
Yan Xiaohan fogta a kést és trükközve megforgatta az ujjai között. Felszállt a lovára és mosollyal szembenézve a széllel a vonásai úgy tűntek, mintha ragyogtak volna az alkonyat fényében.
– Jó. Ott találkozunk!
Jegyzetek:
[1] Hebo (河伯), a folyó ura/grófja: a Sárga-folyó istene.
[2] víz hivatalnok: 下元三品解厄水官 “a lentről származó és harmadik rangú víz hivatalnok, aki véget vet a balszerencséknek” a Jáde császár három hivatalnokának egyike.
DCG fordítások 
Köszönöm 😊
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm a fejezetet 😀
KedvelésKedvelik 1 személy