[HJT] 35. Fejezet – Egy beszélgetés

Yuantai huszonhatodik évének Hosszú Élet Fesztiválja tisztviselők tömegének köszöntésével és a városlakók ünneplésével kezdődött, majd azzal ért véget, hogy a császár elájult, a császárné pedig elvetélt.

Yan Xiaohannak viszketett a keze, hogy visszamenjen és az üggyel foglalkozzon, így muszáj volt elküldenie Fu Shent a Keleti Győzelem Kapun. Meghagyta az ifjú eunuchnak, hogy hívassa a Yan birtok szolgáit, és várják meg őket a palota kapuja előtt, majd kihasználva, amíg senki nem volt körülöttük, lehajolt, és átölelte a másik férfit.

– Nem tudom, hogy ez az ügy mikor kerül bíróság elé. Nem kell megvárnod, korán feküdj le!

Fu Shen feje valószínűleg még mindig azon járt, ami korábban történt, mert az arckifejezése a legkevésbé sem lazult el. Ennek hallatán bólintott.

– Láttam, hogy az ünnepségen nem ettél rendesen – folytatta Yan Xiaohan. – Egyél egy kicsit, amikor hazaértél! Ne maradj éhes, és ne felejtsd el bevenni a gyógyszered!

Fu Shen végre kihátrált a gondolataiból, és a gallérjánál fogva lehúzta magához Yan Xiaohant… bár ahelyett, hogy megcsókolta volna, helyesebb lenne azt mondani, hogy a szájával a szájának ütközött. 

– Még fiatal vagy, nem jó, ha már most eltanulod, milyen egy vén dajka. Hallgass, nem kell ennyit fontoskodnod!

A kétségtelenül kacér tekintetétől még egy vak ember is újra látott volna. Yan Xiaohan nem igazán tudta, hogy reagáljon, és azt gondolta magában, hogy a szokásos, nyílt törődése olyasmi volt, amit a drága márkija még nem értékelt igazán. Legközelebb muszáj lesz elintéznie, hogy három napig ne tudjon kikelni az ágyból; akkor majd biztosan rájön, milyen értékes is egy vén dajka, és megtanulja, hogy legyen elégedett azzal, ami neki jutott.

Csak néhány szerető szóra volt idejük, mielőtt az ifjú eunuch visszajött, jelentve, hogy elvégezte a feladatát. Yan Xiaohan követte a szemével, ahogy a két alak eltűnt a kapun túl, miközben az arcán lévő mosoly lassan jéggé fagyott. Kőszívű megjelenést öltött, és amikor az Északi Börtön felé fordult, már ismét a könyörtelen felügyelő úr volt.

Abban a pillanatban, hogy Fu Shen hazaért a birtokra, bezárkózott a szobájába, és megmondta, hogy senki se zavarja. A szolgák érezték, hogy rossz kedve volt, és senki sem mert vitába szállni vele – még Du Leng is ki volt zárva. Ez egészen estig így ment, amikor valakinek elég bátorsága volt, hogy bekopogjon az ajtón, és megkérje a márkit, hogy egyen valamit, miközben félve hozzátette, hogy ha nem eszik, az uruk biztosan nagyon meg fog haragudni.

Amint ezt kimondta, Du Leng érezte, hogy a dolgok csúnya véget fognak érni. Egy Fu Shenhez hasonló vezető egyéniség a legjobban azt gyűlölte, amikor megfenyegették. Még az sem használt volna, ha az öreg Yuantai lett volna itt, nemhogy Yan Xiaohan.

Csakugyan, Fu Shen fagyos hangja így szólt a szobából:

– Szóval kénytelen vagyok megtisztelni titeket, igaz?

Az ételt hozó cseléd térdre rogyott ijedtében, a szeme pedig megtelt könnyekkel; képtelen volt bemenni, de azt sem tehette meg, hogy nem megy be. Du Leng nem bírta tovább. Amikor már épp el akarta küldeni, Fu Shen váratlanul ismét megszólalt:

– …Mindegy. Hozd be!

Mi?!

Észak-Yan egyik orvosaként Du Leng teljesen tisztában volt Fu Shen személyiségével. A hadseregben mindig pontosan azt tette, amit mondott, és ha egyszer felbosszantották, olyan viharos dühbe gurult, ami nem kegyelmezett sem barátnak, sem ellenségnek. A felhalmozott hatalmával szemben csak nagyon kevesen mertek szembeszállni a kardjával. Ez a hozzáállás a munka során elfogadható volt, a mindennapi életben viszont csupán túlzottan makacsnak tűnt. Egyszer még maga Du Leng is fel lett emelve a gallérjánál, és ki lett hajítva a sátorból, mert kényszerítette, hogy bevegye a gyógyszerét; tényleg nem tudta elképzelni, hogy ez a férfi, aki egyetlen mondat után megadta magát, ugyanaz a márki volt, akit ő is ismert.

Fu Shennek nem igazán volt étvágya, de amikor meghallotta, hogy a cseléd azt mondta “az úr meg fog haragudni”, eszébe jutott, amit aznap Yan Xiaohan mondott neki:

– Ez az első alkalom, hogy ennyire szeretek valakit.

Ha annyira szereti, mi olyan rossz abban, hogy enged egy-két dologban? Ha egy nagy, erős férfi valami kellemetlenséget tapasztal odakint, és aztán a hazaérkezése után ezt a feleségén és a családján vezeti le, akkor az nevezhető egyáltalán férfinak?

A hősök időtlen idők óta elgyengültek egy szépség bájától. Csakis ennyiről volt szó.

A palotában késő estig zűrzavar volt. A császár délután magához tért, majd beteges testét vonszolva elintézte Yang Xut és a császárnét. Hogy végül mi okozta Yuantai hatalmas dühét, egy olyan belső történet volt, amit a kívülállók nem ismertek; Yan Xiaohan mindent tisztán és érthetően hallott, és még egy kicsit sajnálta is, hogy nem lett a koronaherceg is elzavarva menet közben.

Viszont a hadjárat végén talán a herceg különleges bánásmódja is megfogyatkozik.

A Repülő Sárkány Gárda munkája nem haladt gördülékenyen. Az Üresség Kolostorát bekerítették, és mindenkit egyesével kihallgattak, aki napi szinten kapcsolatban állt Chunyang atyával, ám a méreg forrását és a merénylet célját továbbra is köd fedte. Chunyang atya olyan volt, mint egy összezáródott kagyló; a kínzás és a megfélemlítés egymást váltotta, mégis kitartóan egyetlen szót sem szólt.

Yan Xiaohan úgy vélte, hogy ha a dolgok így folytatódnak, a Repülő Sárkány Gárda lesz a következő Arany Varjú Őrség. Épp amikor ez megfogalmazódott benne, Tang Guo kijött a kínzókamrából, és közömbös tekintettel megmosta a kezét. Figyelmesen megtisztította mind a tíz fehér, vékony ujját, majd felemelte a tekintetét Yan Xiaohanra.

– Már csak félig van életben. Ha holnap nem kezd beszélni, semmit sem tehetek.

– Idáig jutottunk… hadd gondoljam át még egyszer – motyogta Yan Xiaohan. – Az az érzésem, hogy van benne valami furcsa. Nem is a Yang családot vette célba… az Üresség Kolostora évtizedek óta a főváros egyik kulturális öröksége, és egy vagyon értékű füstölőt égetnek el. Ő egy szerzetes, ezért helytelen lenne úgy tennie, mintha mások felett állna. Miért akart belekeveredni az udvar ügyeibe?

Tang Guo csak nyúzni tudott, boncolni már nem. Üres tekintettel hallgatta a kérdést, és egy hasonlóan kérdő pillantást adott válaszul.

– …Mindegy – mondta Yan Xiaohan. – Menj, pihenj egy kicsit, aztán holnap próbáld meg újra!

Meglehetősen későn ért haza. Már az egész birtok nyugovóra tért, egy álmos szemű kapuőr lámpással a kezében jött, hogy kinyissa neki a bejáratot. Yan Xiaohan halkan belépett az udvarra; a kint őrködő cseléd meghallotta, felállt, hogy segítsen átöltözni és megmosakodni, közben pedig suttogva jelentette a helyzetet, ami dél óta folyt a birtokon.

Yan Xiaohan felidézte, hogy Fu Shen még rendben volt, amikor elhagyta a palotát, és összezavarodottan próbált a lehető legkisebb zajt csapni, miközben kinyitotta az ajtót. Abban a pillanatban, hogy belépett, egy váratlan kérdés jött a sötétséggel teli szobából.

– Megjöttél?

Yan Xiaohan ellazította a feszült mozgását, és az asztalhoz ment, hogy meggyújtsa a lámpást.

– Miért nem alszol?

Megfordult, hogy ránézzen a nem túl világos gyertyafényben. Fu Shen egy vékony alsó ruhában ült a háttámlának dőlve, a takaró csak a lábát borította, és kissé hunyorgott a hirtelen jött fénytől. A karcsú alakja különösen gyenge, kedvetlen érzést keltett.

– Nem tudok – válaszolta. – Hogy mennek a dolgok a palotában?

Yan Xiaohan nem válaszolt, levette a cipőjét, és leült az ágyra. Az első dolga az volt, hogy gondosan betakarja Fu Shent.

– Itt ülsz és meditálsz az éjszaka közepén ahelyett, hogy aludnál. Halálosan megerőltető lett volna a hátadra teríteni valamit, tisztelt öreg úr?

A márciusi tavaszi esték még meglehetősen hűvösek, a takaró pedig jéghideg volt. Yan Xiaohan megérintette egy pillanatra, majd magához ölelte a másik férfit, és kirázta a takarót, hogy mindkettejüket befedje. Fu Shen olyan volt, mint egy vadmacska, aki megtalálta a vackát, nem is válaszolt a szidásra. Yan Xiaohan vállára hajtotta a fejét.

– Mondd, csak nem tudsz aludni vagy valami nem hagy nyugodni? – Yan Xiaohan egyik kezével átkarolta a derekát, a másikkal a füle mögé tűrt egy rakoncátlan, hosszú hajtincset. – Az egyik szolgától hallottam, hogy délután rossz kedved volt. Ki bosszantott fel, hm?

Fu Shen szorosan összenyomta a száját. Úgy érezte, hogy szüksége van egy nyílásra, amin át kimondhatja, ami a fejében járt, de olyan régóta nem panaszkodott a problémáiról, hogy már elfelejtette, hogy kell. Ezernyi szó forgott az agyában, de nem tudta, hol kezdje.

Egy olyan férfi számára, aki megszokta, hogy mindig övé a felelősség, az önkifejezés nehezebb feladat volt, mint felvágni a saját mellkasát.

Yan Xiaohan sem faggatózott, egyszerűen eloltotta a lámpást. A sötétség vált a legjobb rejtekhellyé, ami lehetővé tette, hogy lassan lebontsa a szívének védőfalait.

– Hogy van a császárné? – kérdezte Fu Shen jó idő elteltével, halk hangon.

– Egy pohár mérgezett bor – válaszolta Yan Xiaohan nyugodtan. – A külvilág számára a jelentés szerint a halálát túlzott vérvesztés okozta, orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni.

Fu Shen úgy tűnt, mintha mosolygott volna az éjszaka sötétjében.

– Igen. Lehetetlen, hogy Yuantai életben hagyja ezen a világon.

– Tudtál róla?

– Mhm. Nem a császár magjával esett teherbe, mivel a császár már régóta nem látogatott a Földi Béke Palotába.^[1] Yuantai azonnal megértette, amint az az incidens megtörtént a teremben, különben nem lett volna olyan dühös, hogy rögtön elájult tőle.

– Te… – Yan Xiaohan hangja érdes lett.

– Én tettem. – Fu Shen nyíltan elismerte.

– ….

Yan Xiaohan majdnem kiugrott az ágyból, mintha a farkára léptek volna. Csak egy pillanattal később fogta fel Fu Shen utalását, és zavarba jött örömmel csapott a karjára. 

– Miért kellett ilyen tömören fogalmaznod?! Az elvetélés volt az, amit te tettél, nem a teherbe ejtés! Ne mondj ilyen kétértelmű dolgot annak, akivel egy házon és családon osztozol! Halálra akarsz ijeszteni?

Fu Shen megdörzsölte a fájós karját, és azt gyanította magában, hogy egy kicsit váratlanul érte. Ám Yan Xiaohan reakciójának hála, a szívében lévő sötét különös módon kissé eloszlott.

– Nos, akkor elismétlem. A Hosszú Élet Fesztiválon történt elvetélését az embereim már előre kitervelték – magyarázta Fu Shen. – Mindennap egy bizonyos drogot fogyasztott. Ez a drog önmagában ártalmatlan, de ha borral keveredik, alvadásgátló hatása van. Mivel márciusban fogant, a magzat még nem tapadt meg, így néhány pohár bor után azonnal elvetélt.

Yan Xiaohan egyáltalán nem számított arra, hogy ilyen szintű hátsó szándéka volt.

– Embereket ültettél a császárné oldalára? Ez meg mikor történt?

– Nem szándékosan tettem. Hosszú történet. Emlékszel még arra a fiatal eunuchra, akit néhány évvel ezelőtt megmentettem a lovaspóló mérkőzésen?
Később a feladata az lett, hogy a Földi Béke Palotát takarítsa, majd a hajfésülő tehetsége miatt a császárné kegyeibe került. Miután visszatértem a fővárosba, információkat küldött a palotából, és elmondta, hogy egy affér folyik a császárné és egy testőre között.
Vissza akarta fizetni a szívességet, és bosszút akart állni értem. Körülbelül egy hónappal ezelőtt küldött még egy levelet, mondván, hogy a császárné állapotosnak tűnik. A császár viszont már több hónapja nem járt a Földi Béke Palotában, így a gyereket biztosan nem tarthatják meg… de a császárné nem akart megválni tőle. Még azt is eltervelte, hogy kihasználva a Hosszú Élet Fesztivált elcsábítja a császárt, hogy vele töltsön egy éjszakát, és valósággá tegye a színjátékot.
Én akkor rögtön arra gondoltam, hogy ezt nem úszhatják meg ilyen könnyen.

Az egész gyomrát felhasították a zuhogó esőben, és akkor megesküdött, hogy ezt még vissza fogja fizetni.

Egy nyilvános helyen, mindenki árgus szeme láttára, a császárné egy zöld kalapot helyezett Yuantai fejére,^[2] a férfinak pedig le kellett nyelnie a dühét, hogy fenntartsa a méltóságát. Be kellett fognia az orrát, miközben elismerte a fattyú gyermekét, amitől végül elájult mérgében. Vajon hogy ízlett neki a jutalom a házassági rendeletért cserébe?

És mivel a koronaherceg édesanyja egy ilyen szintű botrányba keveredett, a herceg kényelmes életének vége is hamarosan elkövetkezik majd.

Szemet szemért, fogat fogért. Egy véráztatta adósságot vérrel kell megfizetni. Ráadásul Yuantai tettei kétségtelenül ezerszer rosszabbak voltak, mint amit Fu Shen tett vele. Yuantai meghívta, hogy szemtanúja legyen annak az aprólékosan kitervelt komédiának; a szívének túl kellett volna csordulnia a bosszú örömével, és már rég a császár korai halálát kellett volna kívánnia, de a világ dolgait nehéz megjósolni, és Chunyang atya megpróbált gyilkosságot elkövetni.

Az elkerülhetetlen veszély idején Fu Shen megmentette a császár életét.

Azok az előreláthatatlan körülmények olyan hirtelen jöttek, hogy nem volt ideje megfontolni a tetteit. Minden egy pillanat alatt történt, és a tudatalattijából eredt. Amikor végre megértette, mit tett, már minden véget ért.

Abban a pillanatban tudatosult benne, hogy a komédia legnagyobb bohóca… valójában ő volt.

---

Jegyzetek:

[1] Földi Béke Palota: specifikusan az a hely, ahol a császár szeretkezik a császárnéval.

[2] zöld kalapot helyezni valaki fejére a szimbóluma annak, hogy a zöld kalapot viselőt megcsalták.

---

<< 34. Fejezet | Tartalomjegyzék | 36. Fejezet >>