[HJT] 34. Fejezet – Hosszú Élet Fesztivál

Fu Shen anélkül folytatta, hogy megvárta volna Yan Xiaohan válaszát:

– Ma gömbhal is lesz az étlapon, Yan-xiong?

Yan Xiaohan végigmérte a teljesen komoly arckifejezését, ami nem úgy tűnt, mintha viccelt volna, és csak üres tekintettel bámult rá:

– Nem… akkora mennyiségű mérget nem szolgálhatnak fel egy császári ünnepségen.

– Ez furcsa. Pedig az előbb láttam egy nagydarabot, ott főtt a lépcső tetején, hátratett kézzel, és szúrós szemmel bámult…

Yan Xiaohan majdnem elhajította. Fu Shen a karjaiba rejtette az arcát, és némán kacagott.

Amikor Yan Xiaohan végre letette Fu Shent a terem előtt, felszínes bosszúból megcsípte a derekát. A csiklandós Fu Shen összehúzta magát, és rámutatott:

– Bunkó – suttogta.

Yan Xiaohan vetett rá egy “Még van képed ezt mondani?” pillantást.

Fu Shen ösztönösen megértett valamit, és megint remegni kezdett a válla. Kihasználva, hogy Yan Xiaohan odahajolt hozzá, rossz szándékkal vigyorgott a füle mellett:

– Nem kéne ilyen fagyos arckifejezést viselned, tönkreteszed vele a szépséged. Fárasztó lehet ennyit bosszankodni, hm?

Az a “hm” szinte túlcsordult a tiszta provokációtól, amitől az ember végtagjait elhagyta az erő. Yan Xiaohan minden csepp vére lángra lobbant, de sajnálatos módon mindenfelől tekintetek meredtek rájuk, ezért kénytelen volt elfojtani a késztetést, hogy elrabolja ezt a nagyranőtt rókadémont, és egy ágyra hajítsa. Erősen megcsípte a tenyerét, mintha ezzel akarta volna levezetni a dühét, majd felállt, és jeges arccal távozott.

Fu Shen megrázta a szorítástól lebénult kezét, és elégedetten dudorászott. A rémült ifjú eunuch gyorsan eltolta a székében.

A császári rokonság, a miniszterek, a másod- vagy magasabb rangú nagyhercegek és márkik a terem elülső részénél ültek. A többiek helye a folyosó két oldalán, távolabb volt, a császár és a császárné pedig a díszasztalnál foglalt helyet. A lakoma a ló órájában [11-13] vette kezdetét; a császár megitta az első pohár birodalmi bort, azután a külföldi követek előléptek, hogy felköszöntsék. A xiao hangja megszólalt, a dobok egyszerre kezdtek peregni, a palota művészeti osztályából érkező nők pedig egy virág alakzat táncot lejtettek.

A második pohár bor után a császár összes fia és családtagja áldást mondott a hosszú életére, és ajándékokat adtak. Az ajándékok folyamatosan érkeztek a terembe, mind a világ különböző tájairól hozott ritka, értékes kincsek voltak. Yuantai és a császárné egyesével mindegyiküknek csecsebecséket, néhány értékes fémet, csodálatos játékszert és színes selymet adott.

Fu Shen hunyorogva nézelődött a csillogással teli teremben, és a tekintete feltűnés nélkül Yang császárnéra vetült. A császárné arcán vastag púderréteg volt, ám még ezzel sem tudta teljesen elfedni beteges arcszínét. A szeme olyan piros volt, mintha sírt volna. Kissé reszketett díszes fenghuang ruhájában, ám ez aligha volt észrevehető, és a minden irányból áradó táncok és énekek vidámsága miatt egyáltalán nem keltett gyanút.

Mivel Fu Shen nem értette a testbeszédét, felemelte a poharát, és ivott egy kortyot.

Az íz nem stimmelt.

Sötét arccal felkapta az asztalon lévő boroskancsót, és felemelte a fedelét, hogy belenézzen. Kiváló minőségű, savanyú szagú rizsecet volt benne.

Az a gyerekes seggfej!

A borban eddig csak bor volt. Fu Shen megitta a felét, újratöltötte a kancsóból, majd anélkül ivott, hogy odafigyelt volna. Az ízt csakugyan nehéz volt leírni, ahogy a nyelve hegyétől egészen a koponyája utolsó szegletéig szétterjedt. Yan Xiaohan, aki a császár mögül tartotta szemmel az egész termet, a teljes folyamatnak szemtanúja volt, és némán elfordult, mielőtt még Fu Shen ránézett volna.

A harmadik pohár után a miniszterelnök tósztot mondott, és az összes hivatalnok felállt, hogy egyszerre dicsérjék Yuantai hosszú életét és égi szerencséjét.

A negyedik pohár után a császárné utasítására a Hatodik Palota^[1] vezetője az épület összes ágyasa nevében felköszöntötte a császárt.

A számos dal és tánc véget ért, és különféle színdarabok és előadások váltották fel őket a színpadon; a Nyugati anyakirálynő jelmezébe öltözött színész megszerezte a halhatatlanság barackját, és az égi asszony szétszórta a szirmait, a virágok szállingózó esőcseppekként repkedtek a levegőben. Mindkét oldalról fátyolos muszlin lengedezett, és egy vékony, rózsás arcú, fehér ruhás taoista jelent meg, kezében egy ragyogó arany pirulával.^[2]

Fu Shen szemében hideg fény villant meg, és megrántotta a mellette ülő Guan Ting márki ruhaujját:

– Honnan jött az a szerzetes? – kérdezte suttogva.

– Jingyuan, erről maga talán nem tud, de ő Chunyang atya az Üresség Kolostorából – nevetett a másik márki. – Előző hónapban Őfelsége fejfájástól szenvedett, Yang birodalmi nagybátyánk pedig ezt a papot ajánlotta neki. A hagyományos gyógymódja hatékonynak bizonyult, így Őfelsége a palotába hozatta, hogy előléptesse.

Fu Shen félig figyelve bólintott, miközben ezt mondta magában: Hatékony egy fenéket.

Az előző dinasztiák uralkodói közül volt akár egy is, aki a halhatatlanságot hajszolta vagy bizalmas alkimistákat kényeztetett, és sikerült több mint száz évig élnie? Yuantai mindig is bizalmatlan volt, ezért egy papot helyezni az oldalára olyan volt, mint tüzet gyújtani és szítani a lángokat. Ki tudja, milyen gonoszságot fog ez a jövőben a fejére hozni? Ezek a fantasztikus dolgok előbb vagy utóbb veszett üggyé válnak, ami nyugtalanságot szít az udvarban, a birodalomban pedig egyetlen békés nap sem lesz.

Chunyang atya úgy nézett ki, mint egy másvilági elit. Imbolyogva Yuantai elé vonult, és bizarr, ködös hangsúllyal, reszkető hangon így szólt:

– Ha megengedi, Őfelsége.

A császár előrehajolt, és két ujja közé vette a pirulát…

– Őfelsége, vigyázzon! – kiáltott hirtelen Fu Shen.

Két datolyát vett a tenyerébe, és gyorsan elpöckölte őket. Csak annyit lehetett látni, ahogy két árny hasított át a levegőn. Sebesen megkarcolták a császár mellkasát, majd a kinyújtott karjába ütköztek, végül a sárkány ruháján legurulva a szőnyegre hullottak.

Majdnem ugyanabban a pillanatban Yan Xiaohan előugrott, és leszorította Chunyang atyát a földre.

A császár ledöbbent, a szíve vadul vert. Olyan volt, mintha még nem is tudott volna reagálni arra, ami az imént történt. A császári asztalon lévő bal keze kissé megremegett.

Egy szolga hamarosan felvette a datolyákat, majd odanyújtotta neki. A császár megnézte őket az ablakból besütő napfényben, és látta, hogy mindkettőbe egy csillogó, egy cun hosszú tű szúródott!

Egy, a császári család által felszentelt papnak volt mersze merényletet tervezni a császár ellen, ráadásul a Hosszú Élet Fesztiválon!

– Mi… mi folyik itt? – Kék erek dülledtek ki Yuantai nyakán, miközben az egész teste remegett a dühtől. – Fu Shen! Yan Xiaohan! Mi folyik itt?! – ordította.

Meglehetősen ironikus látvány volt. Az élet és halál közötti kritikus pillanatban az a két ember, akiben Yuantai tudat alatt a legjobban megbízott, Fu Shen, akitől állandóan tartott és mindent megtett, hogy elnyomjon, valamint Yan Xiaohan volt, akit csak nemrég vett ismét kézhez.

A pánikhelyzet megmutatja az ember valódi arcát, a hűséges alattvalók pedig a nehéz helyzetekben mutatkoznak meg.

Milyen kár, hogy azokat a hűséges alattvalókat már kivégezte.

– Engedje meg, hogy jelentést tegyek, Őfelsége! – Fu Shen sóhajtott magában, és összefoglalta: – Ennek az árulónak gonosz szándékai voltak, mivel a pirula átadásának ürügyét felhasználva kívánta önt meggyilkolni. Alattvalójának nem volt elég ideje, hogy megmentse önt, így nem volt más választása, mint ezeket a datolyákat használni. Megsértettem önt, de kérem, ne tegyen szemrehányást érte.

– Idehozni a tálcát! – parancsolta a császár.

– Legyen óvatos, Őfelsége! – szólt Fu Shen gyorsan. – Attól tartok egy különös, beépített mechanizmus lehet benne. Ha a pirulát felemeli valaki, tűket fog kilőni. A véletlen sérülés elkerülése érdekében, kérem, hagyja… hogy a Repülő Sárkány Gárda nyissa ki.

Wei Xuzhou és néhány császári őr megkötözte Chunyang atyát, hogy a karjai a háta mögött voltak, a nyaka körül pedig egy hurok. Yan Xiaohan felvette a tálcát a földről, óvatosan megvizsgálta, majd észrevette, hogy valóban volt két apró lyuk a tálca szélén. Miután megmutatta ezt a császárnak, fogott egy kést a gyümölcstálról, és óvatosan szétfeszítette a tálca két rétegét.

A szatén alatt csak egy vékony faréteg volt. Azon a ponton, ahová a pirulát helyezték, egy kerek bemélyedés volt, ami a tálca mechanizmusához kapcsolódott. Az eszközt az a súlyváltozás aktiválta, amikor a pirulát levették róla, és aztán kilőtte az acéltűket.

A készenlétben álló udvari orvos hozott egy kutyát, amin kipróbálták a mérget. Az egyik datolyából kihúzták a tűt, és megszúrták vele a kutya hasát. Csupán néhány pillanattal később, az állat rángatózni kezdett, a szája habzott, majd meghalt.

A tűket növényi méreggel vonták be.

Szerencse, hogy Fu Shen közel ült. Az éles szemével és figyelmességével, valamint merész cselekedetével egy szempillantás alatt megmentette a császár életét. Ha Yuantai elkövette volna azt a hibát, hogy nem engedélyezte volna Fu Shen számára a részvételt, és valaki más ült volna a helyén, most már nagy valószínűséggel a császári temetését szervezték volna.

– Chunyang, nem bántam veled rosszul. – Yuantai mellkasa folyamatosan emelkedett, miközben alapos és fagyos szemmel méregette. – Miért akartál az életemre törni?

Chunyang atya nem ebből a világból való volt. Annak ellenére, hogy a halál markában volt, nyugodtnak és békésnek tűnt, szemet hunyt a császár dühe felett. Megkötözve Az út és erény könyvét kezdte felmondani.

Egy Hosszú Élet Fesztivál majdnem gyilkosság színhelyévé vált; Chunyang atya különösen ködös hangjával ez a látkép bizarr és rémisztő volt. Minden egyes katona- és hivatali tiszt teljesen libabőrös lett. Yan Xiaohan tudta, hogy semmi használhatót nem fog mondani.

– Betömni a száját! – utasította mély hangon.

– Vigyétek el kihallgatásra! – parancsolta a császár.

Mivel a Repülő Sárkány Gárda a helyszínen volt, a három törvény végrehajtó testület nem mert fellépni és elvállalni az ügyet. Így Wei Xuzhou elvezette a férfit. Yuantai lehunyta a szemét a császári székében, hogy egy pillanat nyugalmat szerezzen. Amikor lassan ismét kinyitotta a szemét, egy hirtelen éles kiáltás jött ki a száján:

– Milyen nagyszerű embert ajánlottál, Yang Xu!

Yang Xu arca elsápadt. Rögtön levette a hivatalnoki fövegét, és földre borult, hogy hevesen bocsánatért esedezzen, és megállás nélkül hajlongott. Mivel Yang császárné a húga volt, ő sem bújhatott ki a felelősség alól, így ő is hamar letérdelt.

Ám váratlanul, abban a pillanatban, hogy felállt a székéből, hirtelen fájdalom torzította el az arcát. A hasát fogva néhány lépést botladozott, aztán a lábát elhagyta az erő, és összeesett a magas emelvény tetején.

Yuantai rémült pánikban állt fel:

– Császárné! …Doktor! Hol az udvari doktor?!

Ekkor valaki ijedten felkiáltott:

– Vér! A császárné vérzik!

Mintha mennydörgés futott volna végig a termen, az teljesen elcsendesült. Minden szem egyszerre vetült az asszonyra.

A bőséges déli napfény bevilágította a terem ragyogó pompáját. A császárné fenghuang ruhája szétterült a földön, közvetlenül alatta pedig sötét karmazsinvörös körben terjedt a vér.

Bár a jelenlévő összes tisztviselő férfi, a többségük családos ember volt. Akkor is rájöttek volna, mi történt, ha még sosem láttak ilyen szituációt.

Az udvari doktor, kezében egy doboz gyógyszerrel odasietett. Nem engedte, hogy a császárné megmozduljon, és komoly arckifejezéssel mindkét csuklójánál megvizsgálta a pulzusát. Végül a földig hajtotta a fejét Yuantai előtt, az arcát kétségbeesés töltötte meg, és úgy érezte, lemondhat a fekete sapkájáról; valószínűleg még a fejét sem fogja tudni megtartani.

– Jelentem Őfelségének, a császárné két hónapos terhes, a pulzusából következtetett állapotából viszont kiderült, hogy az elvetélés jeleit mutatja. Attól tartok, a magzat veszélyben van…

Minden szava olyan volt, akár egy pörölycsapás, ami Yuantai lüktető fejébe hasított. A vér és a fenghuang ruha groteszk mintát alkotott a szeme előtt. Az asszony sápadt arcán bánatos kifejezés jelent meg, ám a vörös ajka égett, Yuantai szemében pedig ez olyan volt, mint a néma gúny.

Csalók! Csalók mind!

Düh és félelem támadta a szívét, a torkát pedig gombóc szorította el. Amikor már épp úgy döntött, hogy szörnyű tombolásba kezd, hirtelen érezte, hogy ő maga is oldalra dől, a teste pedig lezuhant, akár egy szálló tollpihe.

A környezete azonnal elvesztette az irányítást.

– Császár! Császár!

---

Jegyzetek:

[1] Hatodik Palota: ahol a feleségek és az ágyasok élnek.

[2] Nyugati anyakirálynő és nagyon alapszintű tudnivalók az utalásokról

---

<< 33. Fejezet | Tartalomjegyzék | 35. Fejezet >>