[HJT] 38. Fejezet – Nézeteltérés

– Te… – Yan Xiaohan szíve megállás nélkül, vadul ugrált, a súlytalanul levegőben járás érzése még nem oszlott el teljesen. Szúrós pillantást vetett Fu Shenre, és dühösen hebegett: – Te…

Fu  Shen hozzáállása kivételesen jó, kivételesen gyengéd volt.

– Mhm. Ezt már mondtad.

– ….

Ahogy a mondás tartja, egy mosolygó arcot nem lehet megütni, nem is beszélve erről az elérhetetlen virág Fu márkiról, aki általában nem szokott készségesen ilyen szép látványt nyújtani. Yan Xiaohan fél napon keresztül “te”-zett, de képtelen volt azután bármit is mondani. A háztartás fejének járó méltósága elérte a mélységek mélyét. Így a határtalan dühe célpontot váltott, hogy Wei Xuzhou fejére záporozzanak a szidások:

– Miért volt még odabent valaki? Megmondtam, hogy áss le három chi mélyre a földbe, és ne hagyd, hogy akár egy egérlyuk is elkerülje a figyelmed, szóval hogy történhetett ez? Azt mondtam, hozz embereket, hogy szemmel tartsák a kolostort, és te mit csinálsz? Vele karöltve keresed a bajt!

Wei Xuzhou rendkívül igazságtalannak érezte a helyzetet.

– É-én…

– Te mi?! – ordította Yan Xiaohan. – Mi van, ha nem csak egy ember lett volna a könyvtárban, hanem egy csapat bandita? Ti hasztalan dinnyék felajánlkoztok, hogy a vacsorájuk legyetek?

– És te! – Amikor végre visszanyerte a nagyszabású szidóképességét, Fu Shenhez fordult. – Ostoba és veszélyes dolog egyedül cselekedni! Gondolj a státuszodra, mielőtt mész és jelenetet rendezel! Ez nem egy egyszerű kis áruló, hanem egy törvényen kívüli, aki a palota közepén Őfelsége életére mert törni! Ha tényleg harcra került volna a sor, a te mozgásod nehézkes, ezek a fickók pedig még magukat is alig tudták volna megvédeni. Akkor téged ki fog?

Egy őszinte tűz lobbant benne. A körülöttük állók kényszert éreztek, hogy behúzzák a nyakukat.

– Megértettem az asszony leckéjét. A jövőben mindenképpen elővigyázatosabb leszek, és nem követem el ugyanezt a hibát – válaszolta Fu Shen békítve.

Yan Xiaohannak az volt az érzése, hogy egy fél kimondott szóra sem figyelt, és csakis azért ismerte be a hibáját, hogy kiengeszteljen egy gyermeket. A mellkasát szúrta a bosszúság, így elrántotta a kezét, és egy fagyos pillantást vetett a másikra.

– Micsoda szemtelen vigyor!

Miután megmondta a magáét, többet nem figyelt rá, és egyenesen a fekete ruhás alakhoz ment.

Fu Shent már évek óta senki sem utasította vissza nyilvánosan, ezért egy pillanatra meglepődött. A csuklója csak úgy lógott a levegőben, továbbra is megtartva az alakot, ahogy húzott valakit. Ösztönösen behajlította az ujjait, mintha hirtelen feleszmélt volna, majd leengedte a kezét, és egyfajta tehetetlenséggel nézte Yan Xiaohan hátát.

Az emlékezetéből az derült ki, hogy még sosem látta Yan Xiaohant igazán mérgesnek. A férfi általában visszafogott volt, némán tűrte a dolgokat, és amikor lángra is lobbant, az sosem felé irányult. Fu Shen hirtelen megértette, hogy mindig ő volt az, akit ki kellett engesztelni, így elhitte, hogy sem a világ, sem a szív ügyeiben nem voltak hiányosságai, örökösen azt várta, hogy mások ismerjék be a hibáikat és kérjenek bocsánatot. Azután vagy a saját érdekében megbocsátott, vagy könyörtelenül megszakította a kapcsolatot. Amikor neki kellett kiengesztelnie valakit, sosem alacsonyította le magát, csupán édes szavakkal és humoros vitákkal enyhített a helyzeten.

Viszont ha eljön a nap, amikor az alkalmazkodó többé nem alkalmazkodik, és az engedékeny többé nem enged, akkor majd megtanulja, milyen érzés félrehajítva lenni.

A helyszín kínossá vált, senkit sem érdekelt, mi történt a könyvtárból kirohant személlyel. Akik ismerték a valódi történetet, azoknak összeszorult a szíve, akik pedig nem ismerték az igazságot, azt gondolták, hogy ezek ketten csakugyan nem illettek össze. Fu Shen még nem döntötte el, hogy feleljen erre a helyzetre, de ami történt, megtörtént. A Repülő Sárkány Gárda kezelte az ügyet, és az volt az érzése, hogy Yan Xiaohan valószínűleg nem akarja, hogy az útjában legyen.

Sóhajtott egyet, intett Du Lengnek, hogy induljanak, és odaszólt Wei Xuzhounak:

– Én most megyek…

Még be sem fejezte, amikor Yan Xiaohan fagyos hangja megszólalt, mintha a tarkóján is szeme lett volna.

– Hova mész? Gyere ide!

Fu Shen nem értette ennek az okát, ezért egy helyben maradt.

Yan Xiaohan visszanézett rá, odament, mintha nem sok türelme maradt volna, kivette a kerekesszéket Du Leng kezéből, és az oszlophoz tolta Fu Shent. Kinyújtotta a kezét, hogy hátulról szorosan átölelje a székben ülő férfit, és lehajolt, hogy suttogva kikérdezze:

– Hova készültél, hm? Egy kicsit leszidlak, és máris vissza akarsz menni a szülőotthonodba?

– Én nem…

– Képzeld magad az én helyembe! Hallani, hogy te és Wei Xuzhou az irattárban vagytok, aztán meglátni a távolból felemelkedő sűrű füstöt… Te mit éreztél volna?

– Én nem…

– Nem voltál benn és nem is te magad gyújtottad a tüzet. De ha tudtad, hogy valami gyanús volt az épületben, miért nem küldtél valakit értem?

– ….

– Szerinted nem érdemelted meg a szidást? – Yan Xiaohan megragadta a másik állát, és felemelte a fejét, hogy ránézzen. – Ha hirtelen valami szörnyűség történne veled, nem tudnék kitartani. Tudom, hogy nem vagy gyenge, de neked is el kell ismerned, hogy egy kerekesszékben ülő nincs előnyben egy két lábon járóval szemben. Jingyuan, bármi mást megtehetsz, amit csak akarsz, de az ilyen helyzetekben ne úgy hallgasd a szavaimat, hogy egyik füleden be, a másikon ki, és ne próbálj engem csitítani. Rendben?

Ezek a szavak teljes odaadásról árulkodtak. Fu Shen torka összeszorult, és egy darabig hezitált.

– Sajnálom – válaszolta érdes hangon.

Yan Xiaohan jókedvűen puffogott. Nem válaszolt a bocsánatkérésre, csak ennyit mondott:

– Szavad ne feledd! Majd elintézzük, miután hazaértünk.

Azt mondják, hogy egy házaspár az ágytámlától az ágy végéig veszekszik. Yan Xiaohan viszont még arra sem hagyott időt Fu Shennek, hogy a végéhez érjen, mielőtt máris visszahúzta. Wei Xuzhou nem tudta, mit mondtak egymásnak, de a kis résen át, amit nem takart Yan Xiaohan teste, mintha megpillantotta volna, ahogy Fu Shen magától emelte fel a fejét.

Wei tábornok, aki maga is családos ember volt, eltakarta a szemét, és színlelte, hogy nem bámulta őket udvariatlanul, miközben gondolatban csodálattal csettintett a nyelvével.

A két száj összeért. Yan Xiaohan gonosz szándékkal beleharapott Fu Shen alsó ajkába.

– Jól van, vissza a munkához… – mondta hamis töredelmességgel. – A pengéd épp elég könyörtelen volt.

Néhány mondata képes volt feltörni a Fu Shen szívében lévő szorongást, a teste úgy tűnt, kezdett újra felmelegedni a fagyos hideg után. Megkésve követte Yan Xiaohan hirtelen témaváltását, és a mondat második felét nem is fogta fel, kissé elveszetten nézett.

– Mi?

A Repülő Sárkány Gárda megkötözte a személyt. Yan Xiaohan előhúzta a saját kardját, és felemelte az alak fejét, hogy Fu Shen lássa az arcát.

– Az öreg barátod az. Annyira megváltozott, hogy már fel sem ismered?

Fu Shen egy pillanatig a vékony, koponyás arcra szegezte a tekintetét.

– Yi Siming? – kérdezte csodálkozva.

Évekkel ezelőtt egymás mellett lovagoltak Ékkő-hegységben, később viszont egy halálos nyílvessző és egy földet rengető esemény történt a Kék Homok-hágóban. A múltban annyi minden történt, és az ebben a másodpercben lehullott por miatt nem volt mit mondaniuk egymásnak. Az egyik súlyosan megsérült és lebénult, a másik megfogyatkozott és kísértetiessé vált.

– Yi tábornok. – Yan Xiaohan Fu Shen elé lépett, hogy eltakarja előle a látványt, és egy hamis mosolyt öltött az arcára. – Rég találkoztunk. Nem emlékszem, hogy itt lenne az Arany Varjú Őrség főhadiszállása, hm?

Yi Siming megvető pillantást vetett rá.

– Még ne bízd el magad, Yan Xiaohan… – krákogta. – Előbb vagy utóbb eljön a nap, amikor te is úgy végzed, mint Fu Shen.

– Semmi szükség, hogy maga is a mi sorsunk miatt aggodalmaskodjon. Úgy vélem, jobban tenné, ha a saját vége miatt aggódna, miután megérkezik az Északi Börtönbe. – Visszatette a kardját a hüvelyébe. – Elvinni!

– Hogy merészeled?! – Yi Siming vadul vergődött, és harsányan üvöltött. – Én egy harmadik rangú tábornok, az Arany Varjú Őrség főtábornoka vagyok! Hogy merészelsz a császár parancsa nélkül letartóztatni?!

Yan Xiaohan arckifejezése változatlan maradt.

– Az Üresség Kolostorának Chunyang taoistája Őfelsége meggyilkolását tervezte a Hosszú Élet Fesztiválon. A kolostor összes dolgozója börtönben várja az ítéletét, te pedig alattomosan megbújtál az irattárban. Ki tudja, hogy barát vagy ellenség vagy? Ez a tiszt azt a parancsot kapta, hogy vezesse az ügy nyomozását, a Repülő Sárkány Gárdának pedig nincs szüksége külön parancsra, hogy őrizetbe vegyen.

– Aljas rágalom! – kiáltotta Yi Siming. – Fogalmam sem volt róla, hogy Chunyang meg akarta ölni a császárt! Nekem ahhoz semmi közöm!

Yan Xiaohan halványan elmosolyodott.

– Oh? Akkor mit kerestél ebben a könyvtárban?

Olyan volt, mintha Yi Siming nyakát fojtogatták volna, mert hirtelen egy hangot sem tudott kiadni. Egy hosszú szünet után csak ennyit sikerült kinyögnie:

– Én csak… erre jártam.

– Ne is próbálj kitalálni valamit! – szólt közbe hirtelen Fu Shen semleges hangon. – A könyvtár emelete legalább egy lépéssel tágasabb, mint a földszinti, tehát a földszint falában biztos volt egy fülke. Ez egy félreeső hely, belül mindent por lep, de a lépcső meglepően tiszta, nem nőtt rajta moha sem, amiből látható, hogy gyakran jöttek ide emberek, viszont nem maradtak az épületben. Így valószínűleg vagy a falban, vagy a föld alatt van egy titkos szoba.
Az ajtón lévő lakat nem volt feltörve, ezért biztos egy ablakon át jöttél be. Csak nem sokkal előttem érhettél ide, és amikor észrevetted, hogy valaki közeledik odakintről, elbújtál a fülkében… vagy az is lehet, hogy eleve azért jöttél, hogy megkeress valamit a rejtett szobában. Meglehetősen nagy szerencsétlenség, mert mostanában senki sem járt erre, a könyvtár padlóját pedig porréteg borította, és hagytál magad után egy falból félig kilátszó lábnyomot.
Gondoltam, hogy még nem mentél el, ezért megkértem Wei tábornokot, hogy keressen némi vizes tűzifát, és gyújtsa meg. Függetlenül attól, hogy egy fülke vagy egy titkos szoba volt ott, ha rejtekhelyül szolgál, akkor annak szellőznie is kell. Mivel az egész könyvtárat sűrű füst járta át, természetes, hogy a szellőzőnyíláson is bejut; ez a hagyományos módja annak, hogy kifüstöljék a mérges rovarokat egy barlangból – kuncogott. – Ahogy gondoltam, nem kellett sokat várni, mire kirohantál, hogy a hálóba vesd magad.

A monológ közben a gárda első csapata, ami bement nyomozni, lassan kijött, Shen Yice pedig egy kis dobozt hozott a kezében.

– Uram, a fülkében egy lépcső volt, ami egy titkos földalatti szobába vezetett. Valószínűleg előre kipakolták, mert csak ezt találtuk.

Átadta a dobozt. Yan Xiaohan kinyitotta, hogy megnézze, majd rögtön megértette.

– Dohányzó pipa tálak?

Yi Siming, a földön hátrakötözött karral heverve hirtelen vergődni kezdett, mintha megőrült volna.

– Add ide! Add ide!

– Mi az? – kérdezte Fu Shen döbbenten.

Yan Xiaohan megmutatta neki a dobozban lévő bonyolult dohányzófelszerelést.

– Az Arany Varjú Őrség egyik ügyében azt gyanítottuk, hogy az áldozat szexuális kimerültség általi halálát egy drog segítette elő. Yi Siming valószínűleg ugyanazt használta – magyarázta. – Ezt a drogot még sosem láttuk ezelőtt. Egy barna por, amit ha melegítés után belélegez valaki, kicsattan az erőtől és nagyban megnövekszik az energiája. Viszont rendkívül káros a testre, könnyű ráfüggni és nehéz leszokni róla.

Fu Shen végigmérte a tagadhatatlanul drogfüggő, láthatóan őrült Yi Siminget.

– Emiatt a függőséget okozó drog miatt… vált ilyenné? – motyogta.

Yan Xiaohan lenézett rá.

Már kikövetkeztette a Kék Homok-hágó merénylete mögötti igazságot, és tudott a múltról, amikor Fu Shen és Yi Siming még fiatalok voltak. Így Fu Shen utalását is rögtön kihallotta, amikor a másik feltette a kérdését.

Fu Shen lágyszívű volt, megbecsülte a múltat, és megpróbálta a tehetetlenséget és az évek során megváltozott körülményeket egy adag lappangó méregre fogni, amiért ilyen eltorzult állapotba taszított valakit.

Yan Xiaohan tudta, hogy ők ketten régen barátok voltak; Yi Siming őszinte és ravasz volt, de a veszélyt is bátran vállalta, hogy Fu Shen kedvéért menedéket nyújtson a Jin család leszármazottjának. Ráadásul pont tegnap mondta Fu Shennek, hogy csak ő ragaszkodhat valamihez vagy engedheti el, és senki sem kényszerítheti, hogy bosszút álljon.

Most viszont, csak most az egyszer muszáj volt kegyetlennek lennie.

– Nem a drog miatt vált ilyenné. – Yan Xiaohan a kezével megszorította Fu Shen vállát, hogy nézzen egyenesen Yi Simingre. – Azért történt, mert csillapíthatatlanul kapzsi. Egy áruló egy farkas ambíciójával, aki nem érdemes a könyörületedre.

Sötét, higgadt íriszek találkoztak a skarlátra festett szempárral. Abban a pillanatban olyan volt, mintha a lelkes ifjúság két végletében álltak volna, ahol egy hatalmas hegy és végtelen víz választotta el őket, majd összenéztek a távolból, aztán elváltak útjaik, és soha többé nem fordultak vissza.

– Nem kell visszavágnod, de sosem szabad elfelejtened, hogy ki bántott a múltban. Az embernek ismernie kell a fájdalmat, ha egy kicsit tovább akar élni.

---

<< 37. Fejezet | Tartalomjegyzék | 39. Fejezet >>