Fu Shen nem aludt jól. A gyógyszernek, amit bevett több mellékhatása is volt, például felgyorsult szívverés, rémálmok és nehéz légzés. Félálomban úgy érezte, mintha egy hatalmas szikla nehezedett volna a mellkasára. Nem bírt megmozdulni, szédült és a füle zúgott – pontosan olyan volt, mint a köznép által emlegetett “alvási bénulás”.
Annak ellenére, hogy Fu Shen nem volt ébren, a tudatánál volt. Némán lecsillapította a légzését, és megpróbált pislogni. Amikor visszanyerte az uralmat a szemhéja felett, az ágyba akart kapaszkodni, hogy megpróbáljon felülni…
De azt elfelejtette, hogy a lába még mindig béna volt, és térd alatt semmit sem érzett. A karjai és a törzse egyszerre fejtett ki erőt. Emiatt a túlzott erőtől, valamint az ingatag súlypontjától felborult, és egyenesen leesett az ágyról.
Az ágy nem volt különösebben magas, viszont egy sámli volt közvetlenül mellette. Mikor Fu Shen leesett, a hasát csúnyán beütötte a sámliba. Azután pedig a hátára esett a jéghideg kőpadlón, és úgy beverte a fejét, hogy elsötétült a látása, és a füle egyre csak zúgott.
Ám mielőtt még megérezhette volna a tompa fájdalmat, a hálószoba ajtaját berúgták, és valaki berohant a szobába, hogy a karjaiba vegye. A hűvös őszi este még érződött annak az embernek a ruháján, de a keze égetően forró volt.
Szorosan átölelte Fu Shent, és ő a férfi mellkasára hajtotta a fejét, az arca pedig hozzásimult a sötétkék brokát hivatalnoki köpenyhez. Az anyag puha és finom volt, az ujjából és a gallérjából pedig meleg és nyugtató agarfa illata áradt. Olyasvalakinek tűnt, akit nagyon jól ismert, ám a közelség miatt hirtelen egészen idegennek érződött.
A tűzforró lehelete áthatott a vékony ruhán, és olyan égetőnek érződött, hogy a férfi teste hirtelen megfeszült a döbbenettől. Azonnal visszafektette az ágyba, és egy kissé durva kéz nyomódott a homlokára.
– Hogyhogy ilyen forró a lélegzeted? Lázas vagy?
Mikor a tekintete kitisztult, és a testében lévő fájdalom is enyhült, Fu Shen végre felismerte. Az első mozdulata az volt, hogy ellökje azt a kezet magától.
– Mit keresel itt?
Az öreg szolga és a fiatal Repülő Sárkány Gárda tag hallotta a rideg és durva kérdést, amint ők is beléptek az ajtón. Azonnal földbe gyökerezett a lábuk, azt gondolván, hogy a szóbeszédek csakugyan igazak: ezek ketten tényleg nem jöttek ki egymással, és ha a következő percben harcra kerül a sor, a legeslegfontosabb, hogy először Yan Xiaohant fogják le.
Yan Xiaohan lehunyta a szemét, és mély lélegzetet vett. Nem akart lesüllyedni Fu Shen szintjére.
– Nagyon magas a lázad. Kelj fel, és igyál egy kis vizet! Hoztam valakit, hogy megnézze a pulzusodat, és adjon valami gyógyszert – mondta feszülten.
Fu Shen lehunyta a szemét, és közömbösen felelt:
– Ne fáradj! Térj a lényegre: Sir Yan az éjszaka közepén megtisztelte szerény hajlékomat a jelenlétével, milyen bölcselettel kíván felvilágosítani?
Yan Xiaohan nem figyelt rá. Kérdezés nélkül odament az asztalhoz, és felemelte a teáskannát. Miután félig megtöltötte a csészét kihűlt teával, az arca azonnal elsötétült. Vetett egy fagyos pillantást az öreg szolgára:
– Így szolgáljátok az uratokat?
Fu Shennek belefájdult a feje:
– Nem volt még elég…?
– Márki, az egészséged kincset ér. Hogy nézhetsz el ilyen hanyagságot? Ha továbbra is ennyire felelőtlenek lesznek, nem hibáztathatják ezt a hivatalnokot, amiért jelenteni fogom Őfelségének a helyzetet, és büntetést szab ki – mondta Yan Xiaohan.
Fu Shen ujjai alig észrevehetően megrándultak mellette.
Az öreg szolga egyáltalán nem volt képes ilyen rémisztő fenyegetést elviselni, és gyorsan letérdelt, hogy kegyelemért könyörögjön. Fu Shen annyira ideges lett, hogy nem bírta tovább, és végül engedett:
– Elég volt. Yan úr, köszönöm, hogy helyettem is megfegyelmezi a háztartásom szolgáit.
A szavai magukba foglaltak egy leheletnyi szarkazmust, amiért Yan Xiaohan más emberek dolgába avatkozik. Yan Xiaohan hamar csatlakozott, és fagyosan odavetette:
– Hozzon forró vizet! – Majd vonakodva nagylelkűséget mutatott, és elengedte a szolgát.
Ezzel hárman maradtak a szobában. Yan Xiaohan az ágy mellett állt, és onnan figyelte. Az éjjeli lámpa nem volt elég világos, így Fu Shen arcának nagy részét az árnyak rejtették, ami miatt a vonásai különösen élesnek tűntek, rejtett mélységekkel. Tényleg csonttá és bőrré fogyott, mégis páratlanul gyönyörű maradt; olyan gyönyörű, hogy majdnem belefájdult a ránéző szeme.
Yan Xiaohan hamis őszinteséggel rámosolygott:
– A császár üdvözli a márkit. Visszatértének hírére Őfelsége kivételesen engem bízott meg azzal, hogy hozzak valakit, aki megvizsgálja.
Fu Shen szeme félig csukva volt, ahogy gyengén válaszolt:
– Köszönd meg Őfelsége gondoskodását a nevemben. Visszamehetsz és felelhetsz a parancsra: a márki jól van. Már megvizsgált és kezelt az Észak-Yan hadsereg katonaorvosa, ezért szükségtelen több udvari orvost zavarni.
A fővárosban az a szóbeszéd járta, hogy a Jing Ning márki hajthatatlanul makacs, sem a szép szavak, sem a fenyegetés nincs hatással rá. Ez valóban igaznak bizonyult.
A már itt lévő Repülő Sárkány Gárda orvosa, Shen Yice előlépett. Orvosi nagylelkűségből szándékában állt megvizsgálni a makacs tábornokot, ahogy a feljebbvalója parancsolta. Ám Yan Xiaohan azonnal felemelte a kezét, hogy megállítsa, jelezve, hogy előbb várjon. A Yan Xiaohan arcán gondatlanul megjelent kifejezés pontosan olyan volt, mint akinek egy nehezen kezelhető vadállattal volt dolga.
– Őfelsége aggódik a márki sérülése miatt, így jómagam jöttem, hogy megnyugtassam őt. – Yan Xiaohan ránézett Fu Shen oldalprofiljára, majd lassan és érthetően minden egyes szót kihangsúlyozott: – Az Észak-Yan hadsereg katonaorvosa biztosan kitűnő orvosi tudással rendelkezik, ha kivívta a márki bizalmát. Jómagam nem aggódom hibás diagnózis miatt. Csupán az a helyzet, hogy a márki sérülése rendkívül fontos, és sosem árt, ha több orvos megvizsgálja. Ön mit gondol?
Fu Shen kinyitotta a szemét, hogy találkozzon a tekintetével.
A fagyos, kihűlt vasszerű tekintettől Yan Xiaohant kirázta a hideg. Egy különös illúzió jelent meg a fejében, mintha Fu Shen egyenesen átnézett volna rajta, hogy fagyos tekintetével egy mögötte lévő emberre meredjen.
Egy kis idő múlva a rendkívül makacs Jing Ning márki leengedte a tekintetét. Végigfésülte ujjait a szétszóródott, hosszú haján, és kedvetlenül kinyújtotta a kezét, jelezve Yan Xiaohannak, hogy segítse fel.
– Mivel már itt vagytok… ha nem okoz problémát, csak tessék.
Shen Yice meglepődött, de nem úgy tűnt, mintha Yan Xiaohan bármit is furcsának vélt volna ezzel. Fu Shen volt az egyetlen olyan ember, aki képes volt úgy parancsolgatni az udvari felügyelőnek, mint egy cselédnek.
Yan Xiaohan segített Fu Shennek felülni, majd maga is leült mellé. Attól tartva, hogy az ágy támlája nekinyomódik a sérüléseinek, kinyújtotta a kezét, hogy megtámassza Fu Shen hátát, és vonakodva a karjaiba vette, nehogy visszacsússzon. Emiatt a mozdulat miatt Fu Shen haja szétszóródott, így Yan Xiaohan egyszerűen átölelte, és gondosan Fu Shen füle mögé tűrte a szemébe lógó tincseket. Így Fu Shen testének nagy része a karjaiban volt. A Jing Ning márki valószínűleg úgy gondolta, ez a “párna” puhább, mint az ágytámla, így nem akadt fenn azon, milyen megvetendő személy Yan Xiaohan – miután kicsit helyezkedett, talált egy kényelmes pozíciót, és nekidőlt.
Ez a pozíció túl bensőségesnek tűnt két “esküdt ellenség” között, ám szerencsére Shen Yice teljes mértékben Fu Shen állapotára összpontosított. Azt sem vette észre, amikor az udvari felügyelő, akitől minden hivatalnok tartott, gondosan felhúzta a takarót, hogy rendesen betakarja a Jing Ning márkit, vagy azt, ahogy a Jing Ning márki feszült háta ellazult a takaró alatt, és a teljes súlyával Yan Xiaohannak dőlt.
Fu Shennek csakugyan magas láza volt, és az előbbi esés miatt az egész teste sajgott. Egyébként nem volt egy törékeny férfi, de Yan Xiaohan talán túl sok magas rangú, “szélben megtört fűzfaág” hivatalnokot látott, így öntudatlanul is úgy kezelte, mint egy törékeny vázát.
– A márki teste megsérült, és a szervezete nem olyan jó, mint régen, ezért óvatosnak kell lennie, nehogy megfázzon. Kerülje a hideg és túl fűszeres ételeket! A hálószobának melegnek és száraznak kell lennie. Most, hogy az idő egyre hűvösebb, korán be kell gyújtani a vaskályhákat és a parázstartókat. – Miután Shen Yice végzett a pulzusával, elengedte Fu Shen csuklóját, és folytatta: – Márki, ha megengedi, vetnék egy pillantást a lábain lévő sebekre.
Yan Xiaohan szótlanul kihajtotta a takarót, és segített feltűrni a nadrág szárát. Eközben az ujjai elkerülhetetlenül hozzáértek a bőréhez. Fu Shen valami furcsát érzékelt a mozdulataiban, és zavarodott pillantást vetett rá.
Emlékezett, hogy Yan Xiaohan sohasem tartott a vér látványától, szóval mitől remeg most?
Annak ellenére, hogy jelenleg Fu Shen nem érzett fájdalmat, Shen Yice a lehető leggyengédebben érintette meg:
– A felületi sebek szépen begyógyultak. A láz valószínűleg a hideg szél miatt van. A márki legsúlyosabb sérülése a térdét és az ínszalagot érte. Ezek gyógyulása 3-5 éves lassú rehabilitációt igényel, és remélhetőleg egy kicsit javulni fog, de… Attól tartok, felállni és járni nehéz lesz a jövőben.
Yan Xiaohan visszahajtotta Fu Shen nadrágszárát, és ismét betakarta. Shen Yice eltette a csuklópárnát, amit a pulzus vizsgálásakor használt:
– Felírtam néhány gyógyszert a megfázásra. A láb sérüléseihez továbbra is használhatja az észak-yani orvos kezelési tervezetét. Jómagam visszamegyek, és megvitatom ezt az udvari orvosokkal, és tovább gondolkodunk. A közös tudásunkkal talán találunk egy jobb megoldást.
Épp ahogy Fu Shen bólintott, hirtelen felszisszent:
– …Finomabban!
– Tessék? – kérdezte Shen Yice.
– …Semmi. – Fu Shen összeszorította a fogát, és megfeszítette a vállat, amit Yan Xiaohan olyan erősen megszorított. Bólintott, és megköszönte az orvosnak. – Doktor Shen, köszönöm a fáradozását.
– Nem vagyok érdemes a szavaira – Shen Yice szerényen elfordult. – A gyógyászati tudományom még kiforratlan, és igazán szégyellem, hogy képtelen vagyok eloszlatni a márki aggodalmait és nehézségeit.
– Ez egyáltalán nem igaz. – Fu Shen volt a legnyugodtabb és legszéleslátókörűbb itt. – Ezek után a súlyos sérülések után teljesen tisztában vagyok a saját helyzetemmel. Csak annyit tehetek, hogy engedelmeskedem az ég akaratának.
– A márki megnyugodhat, az ég soha nem vágja el az összes menekülőutat. Biztosan lesz egy mód, hogy meggyógyítsuk a sérüléseit – mondta váratlanul Yan Xiaohan, majd Shen Yicéhez fordult. – Vidd a recepteket a márki birtokának szolgáihoz, és mondd meg nekik, hogy készítsék elő a gyógynövényeket. Ha hiányzik valami, küldj valakit, hogy vegye meg! Ha valamit nem találnak, vigyenek az én birtokomról!
Shen Yice érezte, hogy van valami, amit kettejüknek meg kell beszélni, így meghajolt Fu Shen előtt, és a parancsokat követve távozott.
Yan Xiaohan újra fekvőhelyzetbe segítette Fu Shent, az arca kifürkészhetetlen volt. Természetesen őszinte, kedves és gyengéd külsővel született. Csupán az arcát nézve lehetetlen lett volna megmondani, hogy ő volt az, aki annyira megszorította az erős és hajthatatlan Fu tábornokot, amíg az felszisszent.
Végül csak ketten maradtak a szobában. Yan Xiaohan kihúzott egy széket, és messze ült tőle.
– A lábaid…
– Nem hallottad az előbb? – Fu Shen kinyújtotta a kezét, és félbeszakította: – Ennyi. Tölts egy csésze teát!
– Kihűlt. – Yan Xiaohan összeráncolta a homlokát.
– Az nem baj. Azt akarod, hogy inkább szomjan haljak? – mondta Fu Shen. – Akkor is tovább kell élnem, ha mindkét lábam eltört. Talán fel kéne magam kötnöm csak emiatt?
Yan Xiaohan nem talált szavakat. Csak annyit tehetett, hogy kiöntötte a leülepedett fél csésze teát, és újat töltött neki.
– Őfelsége még mindig kételkedik, és kivételesen engem kért meg, hogy hozzak valakit és ellenőrizzem.
– Akkor a vénember most már megnyugodhat – mondta Fu Shen.
Yan Xiaohan ünneprontóan válaszolt:
– Szerintem nem feltétlenül. Még mindig lélegzel, nem?
Fu Shen vetett rá egy “már megint elefántot csinálsz a bolhából” pillantást.
– Még mindig nem érzem úgy, hogy ez valóság – mondta Yan Xiaohan. – Tényleg nem hagytál magadnak kiutat vagy szándékosan adtál ki hamis híreket?
– Ezt miből gondolod? – kérdezett vissza Fu Shen.
– Abból az okos kis pofidból – válaszolta Yan Xiaohan egyenesen. – Az arcodra van írva, hogy nem az a fajta ember vagy, aki ilyen hülyeséget csinálna.
– Ez igaz. – Fu Shen megrázta a fejét, és lassan megitta a teát. – Egyszerű kikerülni egy dárdát a világosban, de nehéz védekezni egy nyíl ellen a sötétben. Azt hinni, hogy sosem lehet átverni, vagy hogy sosem esek csapdába… talán egy istennek tartasz engem?
Yan Xiaohan nem számított arra, hogy Fu Shen ennyire kevésre tartja magát, és egy pillanatra ledermedt.
Fiatalon lépett be a hadseregbe, lenyűgöző teljesítményeket ért el a csatamezőn… Úgy tűnt, Fu Shen arra született, hogy megcáfolja a “lehetetlen” fogalmát. A Jing Ning márki és az észak-yani Vas Lovasság sok ember szívében legyőzhetetlen legenda volt. Ez a kép olyan mély gyökeret vert az emberek fejében, hogy ezek a téveszmék még Yan Xiaohant is befolyásolták.
De Fu Shen is csak egy egyszerű ember, nincs három feje és hat karja vagy bronz bőre és vas csontja. Húsvér teste volt, amely aligha állhatott ellen egy égből zuhanó hatalmas sziklának.
– Tudod, az úton a fővárosba megálltam egy teaházban, és beszélgettem az ottaniakkal. Azt hallottam, van egy szólás a fővárosban: “Amíg Fu parancsnok Beijiangban van, a főváros nyugodtan alhat.” – Fu Shen folytatta: – Tényleg nevetséges. Hét-nyolc évet töltöttem Észak-Yanban. Egész idő alatt azt hittem, egy kitűnő karriert építek magamnak, megvédem az országot és megnyugtatom az embereket. Olyan arrogáns lettem, hogy még a saját vezetéknevem is elfelejtettem. Későn jöttem rá, hogy nemcsak a tatárokat és a Zhe népet akadályoztam meg abban, hogy nyugodtan alhassanak… még az Ő békés álmait is megzavartam…
– Ha rájöttél erre, miért nem adod át egyszerűen a katonai hatalmadat, és vonulsz vissza, hogy békés életet élj? – kérdezte Yan Xiaohan. – Nem jobb gazdag lézengőként élni, mint a csatatéren harcolni, vagy a főváros cselszövéseibe keveredni?
– Ne hülyéskedj! – Fu Shen gúnyosan nevetett. – Most találkoztunk először? Yan-xiong, azt hittem, mi ketten “ismerősök vagyunk, akik megértik egymást”, de még mindig ilyeneket kérdezel? – Elhalkult. – A keleti tatárok mohósága még nem csillapodott, a Zhe nép pedig tigrisként les ránk. Hányan vannak a császári udvarban, akiket elvakított a tíz éves béke és virágzás? Ha most elmegyek, ki fogja átvenni a Vas Lovasságot? Ki fog felszólalni az udvarban a határőrségek érdekében? Ha eljön az idő, és a támadó sereg eléri a városkapukat, a legszerencsétlenebbek nem az egyszerű katonák és ártatlan közemberek lesznek?
– Mi közöd van hozzá?
Fu Shen hirtelen felnézett, mintha nem tudta volna elhinni, hogy Yan Xiaohan ilyen gyorsan ellene fordul.
Yan Xiaohan ridegen ezt mondta:
– Őfelsége tart tőled, a miniszterek kételkednek benned, és gyanakodnak rád, azok a bolond közemberek csak azt tudják, hogy üvöltsenek vakon a szélbe. Most, hogy ebbe az állapotba kerültél, van bárki, aki őszintén aggódik érted? Már nem maradt számodra hely, de neked még mindig van szíved a birodalom miatt aggódni. Nem tartod ezt ironikusnak, Fu tábornok?
Amit mondott, az szívtelen, kegyetlen és illetlen volt, ám meglepetésére Fu Shen nem vágott vissza gúnyosan.
Yan Xiaohan figyelte a nagy gondban lévő arcát és lesütött szemét, és hirtelen rájött, hogy Fu Shen fiatalos arroganciája és a múltbeli szemet szúró viselkedése… most egyre elhalványult és a semmibe tűnt.
A betegség és a fájdalom, a szél, a hó és por, vagy valami más… teljesen lerombolta, és elfújta.
A fizikai távolság még köztük volt, de a viselkedésük sokkal őszintébb és nyíltabb volt, mint a kezdetekben, olyannyira, hogy akár azt is mondhatnánk, “megnyitották a szívüket egymásnak”. Gyakran nem értettek egyet, ám ez az ellentét távol állt a nyilvánosan emlegetett kölcsönös utálattól. Fiatal korukban ismerték meg egymást, és a köztük lévő úgynevezett “esküdt ellenségek” kapcsolat csupán egy félreértés volt, amit kihasználtak. Elvégre az egyikük egy katonai hatalommal rendelkező fontos hivatalnok, míg a másik az Ég Fiának bizalmasa volt. Ha a kapcsolatuk túl jó, az gyanút keltene az emberekben.
Idegenekként játszották a szerepüket, hogy elrejtsék a bensőséges beszélgetéseket és a néma kölcsönös megértésüket. Ám annak ellenére, hogy ez a rendszer elismerten sok problémától megkímélte őket, egyszerre kihangsúlyozott bizonyos különbségeket kettejük közt, és kiszélesítette a szakadékot.
A Fu klán generációról generációra örökölte a nemesi címet. Fu Shen apja és nagyapja is a csatamezőn halt meg; a hűség és a felelősség majdhogynem a csontjába és húsába volt vésve. Ezzel szemben Yan Xiaohan szerény és alacsony származású volt. Számtalan emberen gázolt át, hogy a mostani rangjába emelkedhessen. Az egyetlen, aminek engedelmeskedett, az a császári akarat – nincsenek elvek, nincsenek határok. Egyáltalán nem volt képes megérteni ezeket a “becsületes úriembereket”, akik egyre csak a pénzüket pazarolták anélkül, hogy bármit is kaptak volna cserébe, míg végül meg nem pecsételődött a sorsuk.
Elvégre más utakon jártak. Talán már mind a ketten rég tudták, hogy eljön ez a nap. Csupán egyikük sem számított arra, hogy a konfliktus váratlanul éri majd őket, és hogy ekkora árat kell fizetniük érte.
DCG fordítások 