Fu Shen szíve vadul vert, dobogásának hangja visszhangzott a fülében. A nyíl felidézte benne a kétségbeesett, démoni csatamezőt és az egyenesen felé hulló sziklákat. A megnyomorult lába – mintha saját emlékekkel rendelkezett volna – a csontok törésének izzó fájdalmával sajdult fel, felidézve a pillanatot, mielőtt elvesztette az eszméletét.
Összegörnyedt, a háta meggörbült, hogy ösztönösen megóvja magát. Az izzadság kövér cseppekben gyöngyözött a homlokán, majd vékony csíkban folyt le a nyakáig. Az erei kidülledtek sápadt bőre alatt, mintha menten el akartak volna pattanni.
A szilárd fadoboz képtelen volt kiállni a kezének nyomását, és egy reccsenéssel összetört. A törött darabokból egy szálka állt ki, ami belefúródott a tenyerébe.
Ám ez az enyhe és összpontosult fájdalom olyan volt, mint egy akupunktúrás tű szúrása, egyenesen az elméjéig és a csontjáig hatolt. Felnyársalta a zavaró szétszórtságának minden egyes rétegét, akár egy tű, amely összetartotta az összeomlani készülő lelkét. Zavart elméje így képes volt összeszedni magát, és szélsebesen kiszabadulni a földrengés hirtelenségével rátörő rémálomból.
Felemelte hideg vízzel kivert arcát. Nem sírt, ám a szeme vöröslött az azt behálózó erektől. Sűrű szempillái tollpiheként vetültek arcára, mélabús tekintete pedig egy véresre vert, sarokba szorított vadállatéra hasonlított.
Pillantása a széttört dobozra hullott, és ekkor észrevette, hogy egy kis papír széle sandít a repedések közül. Volt egy rejtett retesze.
Óvatosan kihúzta az összehajtogatott papírt.
Nem egészen fél shichen múlva Xiao Xun, aki az ajtó előtt állt őrt, felelt Fu Shen hívására. Kinyitotta az ajtót, és belépett, majd összeráncolta a homlokát, mikor megérezte az égett papír füstjének szagát.
– Márki.
Fu Shen az asztal mellett ült, nyugodtan, a színlelés nyoma nélkül, talán kissé fagyosabb hangulatban. Végig egy hosszú, vérrel piszkított fadobozt forgatott a kezében, ám nem úgy tűnt, mintha fájdalmai lettek volna.
– Ki járt ebben a szobában az elmúlt három napban? – kérdezte a szokásos modorával. – Hívd ide őket!
Xiao Xun először be akarta kötözni a kezét, de Fu Shen még csak rá se nézett. Mivel nem mert ellenszegülni, gyorsan biccentett a fejével, és engedelmeskedett. Mielőtt kiment volna, Fu Shen hirtelen megállította:
– Várj!
– Parancsára – felelte Xiao Xun.
Fu Shen hümmögött egy pillanatig. – Hozd a testőreimet is!
A Kék Homok-hágón történt katasztrófa után Fu Shen első dolga volt, hogy megkeresse a nyilat, ami a sziklafalba fúródott, bár gondolta, hogy a keresés eredménytelen lesz. Azt hitte, a sziklaomlás eltemette, ám meglepetésére valaki csupán egy lépéssel előtte járt. A merénylet rendkívül alattomos volt; a mai eset nélkül az emberei talán még mindig eszeveszetten keresgélték volna.
De ki képes ennyire csendben intézni az ügyeit, mégis az orra elé helyezni ezt a kulcsfontosságú tárgyat?
Az igazság egy része kiderült, de mik a valódi szándékai?
A különböző alkatú és korú szolgák lehajtott fejjel és görnyedt háttal hamarosan felsorakoztak Fu Shen előtt. Mindegyiküknek erős vágya volt, hogy egyenesen a porba vessék magukat. Az ajtó előtt egy csapat veszélyes külsejű észak-yani Vas Lovasságból jött katona állt, az arcuk olyan volt, akár egy penge, mely bármelyik pillanatban beléphet, és akárkit levághat.
Fu Shen lazán a nagy, vörös szantálfa asztalra vetette a dobozt, és egyenesen megkérdezte:
– Ki látta ezt a dobozt? Mikor került a dolgozószobába, és ki tette ide? – A hangja kissé rekedtes volt, mintha valami különös levertség járta volna át.
Először azok léptek elő, hogy megvizsgálják a dobozt, akik legkorábban jártak a dolgozószobában, majd időrendi sorrendben haladtak. Mindegyikük a fejét rázta, mondván hogy még nem látták. Csak azoknak volt halvány emlékük a dobozról, akik ma reggel takarítottak a dolgozószobában; ők azt mondták, hogy a doboz már az asztalon volt, amikor bejöttek, és nem mertek önhatalmúlag hozzáérni, mert azt gondolták, Fu Shené.
Minden szem arra a szolgára szegeződött, aki előző nap egy váza virágot vitt a dolgozószobába.
Egy koszos munkaruhát viselő, tizennégy éves fiú volt. A szülei korán meghaltak, ezért a nagyapjával együtt a márki birtokán kezdett dolgozni, általában a konyhában segédkezett, és nem mert kijönni onnan. Mivel még sosem került ilyen helyzetbe, és mivel Fu Shen fagyos tekintete végigsöpört rajta, azonnal pánikba esett, egy puffanással térdre borult, és hajlongva könyörgött:
– Uram, kérem, kegyelmezzen!
Fu Shen megdörzsölte a két szemöldöke közti pontot a homlokán. A rimánkodástól megfájdult a feje.
– Hallgass! – parancsolta ridegen.
A hangja könnyed volt, de talán mert már annyira hozzászokott a parancsok kiosztásához, minden egyes szava olyan súllyal bírt, mely képes lett volna lyukat ütni a földbe. A fiú azonnal elhallgatott, viszont még jobban reszketett.
– Te hoztad ide ezt a dobozt?
– N-N-Nem…
– Akkor ki?
– Én… én nem tudom…
– Nincs türelmem azt bámulni, ahogy a földön reszketsz – mondta Fu Shen idegesen. – Minél előbb magyarázatot adsz, annál előbb végzünk. Kapsz még egy esélyt, hogy átgondold a szavaidat.
A szolga az ajkába harapott, mindkét keze egyre csak a ruháját gyűrte. Végül képtelen volt kiállni Fu Shen nyomását, és elsuttogta az igazságot.
– Én… én tényleg nem vagyok biztos benne, de talán Wang… Wang Gou’er volt…
Ezt Fu Shen nem teljesen értette.
– Ki az a Wang Gou’er?
– A-A város keleti részén, Nyárfa-öbölben élő Wang család fia, és gyakran kíséri el az apját, mikor étel hoznak a birtokra… tegnap este Fu bácsi azt mondta, vigyek egy váza virágot a dolgozószobába, és Wang Gou’er azt mondta, meg akarja nézni, hogy… hogy milyen egy gazdag család dolgozószobája. Azt hittem… a márki amúgy sem jön ide, és e-ezért magammal hoztam…
– Xiao Xun – mondta Fu Shen.
– Értettem – felelte Xiao Xun.
Egy kívülálló belépett a márki dolgozószobájába. Nem volt fontos terület, ám mégis hatalmas hiba azok számára, akik őrizték. Xiao Xun azonnal magával vitt néhány testőrt, hogy felkutassák ezt a “Wang Gou’ert”. Fu Shen lassan végignézett a körülötte álló embereken, majd egy halk, jeges nevetést hallatott.
– Valóban úgy látszik, hogy hanyag voltam az elmúlt években. Úgy gondoltam, ez a “hátsó udvar” jobb, mint a semmi, és hogy nincs itt senki, aki bajt okozna. Ki gondolta volna, hogy miközben éjjel-nappal őrködünk, az áruló belülről támad, és nem tudunk védekezni ellene? Ezek a lyukak a védelemben nagyobbak, mint egy szita lyukai. A mai nap egy jó lecke számotokra, és számomra is. Fu bácsi…
Az öreg szolga aggodalmában remegve lépett elő.
– Mit parancsol, márki?
– Tíz napon belül bocsásd el az összes szolgát a birtokról, és küldd vissza őket oda, ahonnan jöttek! Ezt a helyet mostantól az észak-yani hadsereg foglalja el, és senki idegen nem maradhat. Elmehetsz!
Ezután többen is térdre borultak:
– Márki! Kérem, kegyelmezzen, márki… a megélhetésünk!
– Hadd ne ismételjem el még egyszer! – Fu Shen intett a kezével. – Xiao Ding, vidd a bíróság elé!
Egy testőr felelt az utasításra, előlépett, a gallérjánál megfogta a szolgafiút, és elvitte. Mivel a döntés végleges volt, a maradék ember nyakukat behúzva követték, mint a zsinórra fűzött fürjek, és elhagyták a dolgozószobát.
Fu Shen olyan gyorsan és könyörtelenül kezelte ezt a szörnyű helyzetet, mint egy csomót elvágó kard, ám a mellében dúló düh kicsit sem enyhült. Testileg és lelkileg is kimerült, és szinte már bosszantotta, hogy nem képes csak úgy feldobni a talpát, és lehunyni a szemét. Az ötlet még ki sem rajzolódott teljesen, amikor hirtelen sürgős kopogás hangzott az ajtón.
– Márki, a Császári Őrség egyik vezetője odakint áll, és azt mondja, valaki megbízta, hogy adjon át egy üzenetet.
Fu Shen még mindig a fadoboz által keltett határtalan kábulatban volt, és különösen érzékenyen érintették a “Császári Őrség” szavak.
– Engedd be! – mondta azonnal.
Wei Xuzhou egész útján néma tisztelgésben részesült. A birtokon állomásozó testőrök mind számtalan harcmezőt megjárt katonák voltak, akik számára ennek a Császári Őrségben szolgáló, hercegként élő tábornoknak a képe kissé rágós falat volt. Mikor Wei tábornok meglátta a tolószékben ülő Fu Shent, majdnem baráti légkört sugárzott.
– A Baloldali Égi Pillér tábornoka, Wei Xuzhou üdvözli a márkit.
Fu Shen abban az állapotban volt, amikor mindenki gyanúsnak tűnt a szemében, ám mivel a Császári Őrség Északi Hivatala Yan Xiaohan irányítása alatt állt, nem tudott annyira gyanakodni rá. Különös dolog volt… de az ő és Yan Xiaohan tettei és viselkedésük mögötti elgondolás annyira különbözött, mint a fekete és a fehér, mégis mély bizalom volt kettejük közt. Fu Shen öntudatlanul is megbízott az udvar hírhedt ölebében, és ezért meglehetősen nyugodt volt, amikor Wei Xuzhouval beszélt.
– Szükségtelen a formalitás. Wei tábornok, kérem, foglaljon helyet! Töltök egy csésze teát.
Wei Xuzhou nem mert túlságosan összemelegedni Fu Shennel, mivel tartott attól, hogy az emberek gyanút fognának, ezért egyenesen a tárgyra tért.
– Ne fáradjon, márki, amint átadtam az üzenetet, már megyek is. Őfelsége magához hívatta az udvari felügyelőt, így engem bízott meg azzal, hogy átadjak egy üzenetet, mielőtt elment. A fővárosi nemesség köreiben mostanában az a szóbeszéd kering, hogy a márki… a férfiakat szereti. Ez egy komoly ügy, amit minél hamarabb meg kell oldani, uram.
Ez a hír nem kevesebb mint öt derült égből érkező villámcsapással volt egyenlő, melyek mind egyszerre sújtottak le Fu Shenre, és a feje búbjától a talpáig megbénították.
– Hogy mondta?!
– Azt is meghagyta… hogy nem számít, mi történik, egyelőre maradjon nyugodt, és minden áron kerülje a meggondolatlan döntéseket – folytatta Wei Xuzhou.
– Tessék?
Wei Xuzhou ártatlanul nézett rá.
– Csak ennyit mondott. Semmi mást.
Túl sok minden történt, és halmozódott fel egymás után, mindegyik esemény kősziklaként nehezedett rá, és alig bírt lélegezni.
Nem számít, mi történik, kerüld a meggondolatlan döntéseket!
A nyíl a dobozban, egy papír a rejtett rekeszben, ez a “Wang Gou’er”, aki beosont a dolgozószobába… ezekre utalt, vagy rejlik még olyan cselszövés az árnyak közt, amit nem vett észre?
Yan Xiaohan tudta, hogy ez fog történni, vagy csak megjósolta?
– Márki! Márki!
Míg elmerült a gondolataiban, az öreg szolga lihegve berontott a dolgozószoba ajtaján, és megszakította Fu Shen qi zavarba torkolló heves gondolatait. Sikeresen kiszabadult a belső démonok karmaiból, és hirtelen rájött, hogy túl szélsőségesen gondolkodott.
– Mi történt?
– Egy császári rendelet! – mondta Fu bácsi zaklatottan. – Egy császári rendelet érkezett! Az eunuch azt kéri, hogy a márki vegye át!
Mikor ezt meghallotta, Wei Xuzhou egy rendkívül jelentőségteljes pillantást vetett rá, és azonnal felállt.
– Mivel a márki elfoglalt, máris távozom.
Fu Shen találkozott a tekintetével, és tudomásul véve bólintott.
– Fu bácsi, kísérd ki az urat! Én átöltözöm a hivatali ruhámba, mielőtt a császári hírnökkel találkozom.
A Mentális Kultiváció Csarnokában.
– Menggui.
A Yuantai császár váratlanul az adott nevén szólította, miután a koronaherceg távozott. Yan Xiaohan meglepetését tiszteletteljes válasz követett:
– Felség.
– Mostanában gyakran felébredek az éjszaka közepén – mondta a császár. – Olykor nyilvánvaló, hogy egyedül vagyok a hálószobámban, ám mindig az az érzés fog el, hogy az ágyam túl keskeny, mintha valaki más is aludna mellettem. Mondd, hogy lehetséges ez?
Yan Xiaohan talán egy katonai hivatalnok, ám szerencsére rengeteg könyvet olvasott. E szavak hallatán kiverte a víz.
A felelete különösen gyorsan jött, ahogy a sorok felvillantak az elméjében. Semmilyen ellenkezést nem mutatott, miután letérdelt, és bocsánatért esedezett.
– Őfelsége az Igaz Sárkány és az Ég Fia, akit a gonosz lelkek nem mernek megkörnyékezni. Ez biztosan egy áruló műve, aki azt próbálja elhitetni Önnel, hogy egy szellem jár a hálójában. Alázatos szolgád kötelessége, hogy az Uram álmát őrizzem, ám hibát követtem el, megzavarva a palota békéjét és Őfelsége álmát. A vétkemért számtalan halál legyen a büntetésem!
Könyörgését rendkívül folyékonyan irányította. A Yuantai császár egyáltalán nem erre akarta rávezetni, ám végeredményben nem tudta eldönteni, hogy Yan Xiaohan valóban ostoba-e vagy csak annak tetteti magát. A következő szavait átlátszóbban fogalmazta:
– A fővárosban állomásozó gyalogosok, az Északi- és Déli Császári Őrség, a császári főváros katonai osztaga, valamint az öt nagy katonai tábor összesen körülbelül 300 000 főt számlál. Mégis, amikor a végtelenül elnyúló környezetünkre tekintünk, ránk leselkedő tigrisek és farkasok falkáit vesszük észre. Olykor kétségek fognak el. A Nagy-Zhou területe, a Sun család területe, vajon tényleg az én markomban van, vagy egy kívülálló markában?
Ezzel kihúzta a fegyverét. Yan Xiaohan tényleg képtelen volt nem ostobának tettetni magát.
– Őfelsége, kérem, magyarázza el!
– Emlékszel még, mire esküdtél aznap, amikor kivételt tettem, és a Repülő Sárkány Gárda udvari felügyelői pozíciójára legalkalmasabbként jelöltelek? – kérdezte a császár.
A gárdát előző nevén “Császári Repülő Sárkány Istálló”-ként ismerték, mert eredetileg a lovak pihenőhelyére vonatkozott, melyet udvari eunuchok tartottak fenn. Amikor a Nagy-Zhou harmadik feje, a Chunhua császár volt hatalmon, az előző dinasztia birodalmi hivalnokai nagy befolyással rendelkeztek, és egyidőben ők irányították a Császári Őrséget, hatalmas veszélybe sodorva az uralkodó hatalmát. A helyzet megfordításának érdekében a Chunhua császár átalakította az istállót a Repülő Sárkány Gárdává, és az eunuchok segítségével visszaszerezte a Császári Őrség Északi Hivatala feletti hatalmat. A gárda az uralkodó császár legmegbízhatóbb szövetségese, a befolyása széleskörű, és a császár bizalmasain kívül senki sem kerülhetett kapcsolatba velük. Az Északi Hivatal azóta az eunuchok felügyelete alatt állt; míg a Yuantai 20. évében az akkori udvari felügyelő, Duan Linglong meg nem halt. A Yuantai császár váratlanul szembeszállt a hagyományokkal, és a Baloldali Égi Sereg tábornokát nevezte ki új felügyelőnek.
Hogy mi alapján kapta ezt a magas pozíciót, azt a mai napig rejtély övezi, ám az kétségtelen, hogy a Yuantai császár rendkívül sokat támaszkodik rá. Yan Xiaohan valóban remek munkát végzett külső segítségek nélküli, elszigetelt hivatalnokként, és az irányítása alatt a gárda a császár legélesebb kardja lett.
– Az udvari felügyelőként a feladatod, hogy járőrözz, és felügyeld a különböző csoportokat. Amit a szemed lát, amit a füled hall, amerre a kardod mutat, mind engem képvisel.
– A szívembe véstem Őfelsége őszinte elvárásait – felelte Yan Xiaohan -, és holtoming nem feledem őket.
– Nem hiába helyeztem rád ekkora jelentőséget – mondta a császár szigorú hangon, egyenes háttal. – Még egy kérésem van számodra. Ez a küldetés kettő, három vagy akár több évbe is telhet, ám ha sikerrel jár, aggodalmak nélkül térhetek nyugovóra. Házasságot rendelek el közted és Fu Shen között.
DCG fordítások 