[HJT] 12. Fejezet – Egy bizonyos este

A szoba síri csendbe borult, a levegő hirtelen lehűlt körülöttük. Yan Xiaohan elgondolkodva bámult maga elé. A szeme sarkából látta, ahogy Fu Shen elfordult, hogy szabadjára engedjen egy kis ásítást. Fáradtnak tűnt.

Csak ekkor jutott eszébe, hogy ez a férfi még mindig beteg. Ha Shen Yice megtudja, hogy az éjszaka közepén tervezgetnek, másnap biztosan a fülét fogja rágni.

– Most pihenj! Holnap folytatjuk a beszélgetést. – Yan Xiaohan segített neki lefeküdni, és lehúzta a függönyt. Fu Shen tele kimerültséggel hümmögött.

– Köszönet a fáradozásért – mondta halkan.

Mikor visszaült az ágy mellett lévő sámlira, Yan Xiaohan a legkevésbé sem volt fáradt. Fu Shen szavai megállás nélkül keringtek a fejében. Tehát ezért akarja a Yuantai császár ennyire elintézni Fu Shent: az, hogy titokban felvette a kapcsolatot a katunnal, aki a birodalom ellensége, és vissza akarta hozni a Ying herceg leszármazottját a Központi-síkságra mind egy készülő lázadás előjele. A császár erőfeszítése, hogy átvegye a főfeleség fiának helyét az öröklésben érzékeny pont volt a szívében, és bárki meghal, aki eltalálja.

Fu Shen egyszerűen az életével játszott. A törött láb és egy házassági rendelet még szerencsés végeredmény volt.

A felmenőjének utolsó kívánsága miatt hátat fordított az életmódjának… kizárt, hogy ne tudta volna, mi vár rá, ha erre a cselszövésre egyszer fény derül.

Mégis úgy tűnt, hogy mindig ezeket a hálátlan, szívszaggató feladatokat végezte.

Miért?

– Mindig vannak olyan dolgok ezen a világon, amiket valakinek meg kell csinálnia – mondta Fu Shen.

Yan Xiaohan ijedten felugrott, ahogy hirtelen kiszakadt az elmélkedéséből.

– Miért nem alszol?

– Nos, Yan úr, ezzel a tekintettel még a halottat is felébresztenéd – gúnyolta Fu Shen.

Yan Xiaohan teljesen elbambult, észre sem vette, hogy végig Fu Shent bámulta. Amikor a másik észrevette a szánakozó kifejezést az arcán, egyből tudta, mi jár a fejében, és az ő szíve is ellágyult a vágytól, hogy viccelődjön vele.

– A Ying herceg utódjának megkeresése a nagybátyám és őfelsége, Su herceg kívánsága volt. Ezért bármi áron teljesítettem volna. Nem bánok semmit.

– Súlyosan megsérültél és az erőfeszítésed kárba veszett. Azt mondod, nem bántad meg?

Fu Shen lágy nevetésének hangja visszhangzott a sötét éjszakában.

Yan Xiaohan megállt, és hirtelen megértette.

– A két különböző útvonal volt az első elterelési hadművelet, a han diplomata a küldöttségben pedig a második… valójában te és a fejedelem már jóval korábban visszaküldtétek az igazi örököst, igaz?

– Mn – Fu Shen rendkívül látványosan és komolyan bólintott. – Ha úgy lett volna, ahogy mondtad, és tényleg minden a semmiért lett volna, már valószínűleg rég felakasztottam volna magam. Tényleg túlságosan szégyellném magam, hogy tovább éljek. – Visszatartotta a mosolyát, és felnézett Yan Xiaohanra. – Most már ne vágj ilyen savanyú arcot, Yan úr! Nem is tudtam, hogy ennyire tudsz sajnálni. Milyen zavarba ejtő.

Yan Xiaohan nem tudta, hol van “sajnálat” az arcára írva, de azt jól tudta, hogy Fu Shen csak szórakozott vele. 

– Semmiség. Ez a legkevesebb, hamarosan úgyis egy család leszünk – válaszolta épp csak egy kis közömbösséggel.

– … – Fu Shen. – Te tényleg… nem válogatod meg a szavaidat, mi? – kérdezte. – Ezer ellenséget győztél le, csak hogy szerezz magadnak nyolcszázat, és még mindig hajlandó vagy “egy család” lenni velem?!

– Gondolj csak bele, márki! – magyarázta Yan Xiaohan türelmesen. Te elsőrangú vagy, én harmadrangú. Ha tényleg egy háztartásba kerülünk, azzal én semmit sem veszítek, csak nyerek.

Fu Shen nem talált szavakat.

Mikor Yan Xiaohan észrevette, hogy a dühe eléggé felgyülemlett ahhoz, hogy tüzet okádjon, tudta, hogy ideje abbahagyni, amíg még nyerésre áll, és gyorsan visszavonult, próbálva fenntartani a békét.

– Rendben, ha tovább beszélgetünk, kivilágosodik. Ne fáraszd ki magad, menj aludni!

Fu Shen kiálló tüskéi azonnal visszahúzódtak. Jól tudta, hogy Yan Xiaohan csak próbálja lenyugtatni, de a kedves szavaktól akaratlanul is elálmosodott egy kicsit.

A fél éjszakát átbeszélték mindenféle dolgokról, és csak a negyedik őrjárat [~03:00] idején feküdtek le. Hajnalban rövid dallam szólalt meg az őr vízórájából, és Yan Xiaohan halkan felállt a padról, amikor meghallotta. Nem számított rá, hogy a mozdulata rögtön felébreszti Fu Shent.

– Menned kell? – kérdezte álmosan.

– Mhm. – Yan Xiaohan odalépett az ágyhoz. Először megérintette Fu Shen homlokát, hogy megbizonyosodjon arról, hogy lement-e a láza, majd kisimította az átfordult takarót. A hosszú haja leomlott a párna szélére, ahogy odahajolt, és finoman csiklandozta Fu Shen arcát. – Ma a palotában kell dolgoznom. Aludj csak!

Fu Shen becsukta a szemét, egy érthetetlen hangot kiadva az orrából.

A hosszú haj finoman végigsöpört az arcán, egy apró fuvallat meglibbentette az ágy függönyét. Hallotta, hogy a lépések egyre távolodnak tőle, az ágy előtti paravánt egy kicsit félretolják, majd a különböző emberek hangja szólal meg odakint.

Az éles érzékekkel rendelkezők számára még az ilyen hangfoszlányok is rendkívül zavaróak voltak, még akkor is, ha több ajtó választotta el őket. Fu Shen tűrte, ahogy a csökönyös füle befogadja a víz, léptek, beszélgetés, dolgok felvételének és lerakásának apró zaját, majd ahogy Yan Xiaohan szándékosan suttogva kiosztotta a parancsait.

– …Senki se zavarja! Shen Yice délután átjön… egyen és időben vegye be a gyógyszereit…

Talán azért, mert valaki folyamatosan ennyire figyelmes volt vele szemben, vagy az örömteli ellentét miatt, hogy a kollégáinak reggel fel kell kelni és dolgozni menni, miközben ő aludhat otthon, még ez a kis zaj sem rontotta el a jókedvét. Miközben várta, hogy Yan Xiaohan elmenjen, Fu Shen gondolatai céltalanul vándoroltak, míg végül előhúztak egy poros emléket egy vers ismerős sorából: “legtöbben a hideg évszak utáni röpke tavaszi estét félik.”^[1]

Annak ellenére, hogy Fu tábornok egy gazdag család úrfija, a műveltsége igencsak korlátolt volt. Ezt a könyvet még a tanítója adta fel neki, viszont ezen az egy soron kívül semmire sem emlékezett!

Homályosan derengett, hogy a versben volt egy rész, ami arról szólt, hogy valaki nem akar kikelni az ágyból, és véletlenül szerepelt benne Yan Xiaohan neve, ezért Fu Shen addig ismételte magában, amíg a kinti hangok meg nem szűntek. Még akkor is folytatta, amikor ismét mély álomba zuhant.

Addig aludt, míg a nap már magasan járt az égen, és a Yan birtok egyik cselédje bejött, hogy felfrissítse és felszolgálja az ételt. Miután az orrát befogva lenyelte a nagy tál keserű gyógyszert, Fu Shen még mindig nem emlékezett a vers címére. Az a fajta ember volt, aki ha nem értett valamit, a leküzdhetetlen probléma legmélyére ásott. Miután fél napon keresztül ült az ablak előtt és gondolkodott, utasította a cselédet:

– Menj az urad dolgozószobájába, és hozz néhány verseskötetet! Amiben négy soros, hét szótagszámúak vannak.

A cseléd korábban megkapta Yan Xiaohan utasításait, és nem merte semmibe venni a parancsot, így gyorsan felemelte a szoknyáját, és elment, hogy megkeresse a könyveket. Yan Xiaohan nem igazán érdeklődött az irodalom iránt és nem volt sok verseskötet a dolgozószobájában; a cseléd egy kis torony könyvet hozott Fu Shennek, majd tiszteletteljesen így szólt:

– Ez az összes verseskötet, ami a dolgozószobában volt, márki.

Fu Shen felvette az egyik könyvet és átlapozta, miközben gúnyolódott:

– Tehetségtelen és műveletlen.

A cseléd lehajtotta a fejét, a vállai egy rövid ideig gyanúsan remegtek.

Miután nem kevesebb mint egy shichenen keresztül lapozgatta a gyűjteményeket, egy Tang-dinasztiában élt költő megsárgult papírú, szürke betűs kötetében Fu Shen végre megtalálta a verset, ami olyan régóta bosszantotta. A címe Rejlik és a teljes vers így szólt:

“A paraván sötétjében egy csodálatos szépség rejlik,
legtöbben a hideg évszak utáni röpke tavaszi estét félik.
Nincs értelme gazdag férjhez hozzámenni;
Korán reggel elhívja a kötelessége, és hátat fordít ágyban fekvő kedvesének.”^[2]

Fu Shen elzöldült. Még levegőt venni is fájt. Dühösen elhajította a könyvet, és az egész testét lángok vették körül.

Yan Xiaohan este ért haza a palotából, és amikor belépett a szobába, azt látta, hogy Fu Shen az ablak előtt ülve, üres tekintettel bámulja a kalligráfiai eszközöket az asztalon.

Yan Xiaohan szándékosan hangosan lépkedett. Fu Shen felnézett, látta, hogy ő az, és a szörnyű “hátat fordít ágyban fekvő kedvesének” kifejezés azonnal megállás nélkül visszhangzott a fejében. Az arca elváltozott, a lélegzete megakadt a torkában, majd azonnal heves köhögésben tört ki.

Yan Xiaohan megijedt, gyorsan odament és megveregette a vállát, hogy segítsen megkönnyíteni a légzést.

– Mi a baj? Megijesztettelek?

Már a puszta kérdés is felháborító volt. Fu Shen egyik kezével legyintett, és a másik kezébe temette a végtelen köhögését. Yan Xiaohan egy pillanatig figyelte, majd arra következtetett, hogy nincs nagyobb baja, csak rosszul vette a levegőt. Az aggodalommal felugrott szíve visszasüllyedt a helyére.

– Milyen előkelő, márki. – Nem tudta megállni, hogy belekössön.

Fu Shen legyintett egyet.

Az egyik állt, a másik ült, a karcsú árnyuk összeillő jáde nyakláncként vetült a faragott mintás ablakra. Fu Shen alig tudta csillapítani a köhögését.

– Hozzászoktál már a birtokhoz? – érdeklődött Yan Xiaohan. – Ha bármire szükséged van, csak szólj a szolgáknak. Ne fogd vissza magad! Hallottam, hogy ma eldobtál egy könyvet, mi történt pontosan?

– Kicsúszott a kezemből – mondta Fu Shen faarccal.

Yan Xiaohan ebben kételkedett.

– Tényleg? Ha az egyik szolga megsértett, nem kell aggódnod, hogy szégyenbe hozol…

Fu Shen vetett rá egy pillantást.

– Nem ér elég szégyen, hogy velem vagy? Szerinted van értelme lenyelni a haragom?

Yan Xiaohan nem kérdezősködött tovább, és nevetett magában, mert talán túlságosan törékenynek tartotta Fu Shent. Az a szív a testben, ami túlélte a kíméletlen természeti csapásokat, olyan emberé volt, aki mindig kimondja, amit helyesnek vagy helytelennek tartott, és sokkal nagyobb tűrőképessége volt, mint annak, aki csak vakon sodródott az életben.

Ezen a világon a forróvér kihűlik és a hatalmas célok kihalnak. A hősök és a gonosztevők is porrá válnak, a csodálatuk és megvetésük is semmivé lesz. Értelmetlen bármire is kényszeríteni, ezért csak abban reménykedhetett, hogy a férfi odaadó és büszke, hajthatatlan személyisége is lassan elhervad majd, csak egy nagyon kicsit.

– Történt valami a palotában? – Fu Shen ráérősen összepakolta az asztalra kiterített papírokat és ecseteket. 

– A hírek már elterjedtek, egyelőre csak az oldalvonalról figyelek – válaszolta Yan Xiaohan. – Hallottam, hogy a Császári Cenzor hivatala a könyvekre akart tenni, mert olyan sokáig térdeltél a palota kapui előtt. Hogy van a sérülésed? Fáj?

– Egy kicsit. Semmi komoly. Shen úr meglátogatott délután – mondta Fu Shen. – Az eljegyzés végső soron magánügy. Ha te és én nem mondunk semmit, mások sem tartják illőnek felhozni. Mit gondolsz?

– Már beleegyeztem a császár előtt. Nem vonhatom vissza a szavam.

Fu Shen egyértelmű jelentőség nélkül morgott, majd csak annyit mondott:

– Igen, tudom.

Yan Xiaohan a szeme sarkából megpillantotta az asztalon lévő használt papírok kavalkádját, a legfelső tele volt Fu Shen kiolvashatatlan, ismeretlen célú macskakaparásával. Kíváncsiságból elvett egy lapot, és először megkérdezte Fu Shent:

– Megnézhetem?

Fu Shent nem zavarta.

– Ha akarod.

Csak alapos megfigyelés után lehetett rájönni, hogy a papíron lévő macskakaparás különböző karakterek voltak, amelyek egyedien megformált aláírásnak tűntek. 

– Felismered valamelyiket? – kérdezte Fu Shen, amikor látta, milyen komolyan nézi.

Yan Xiaohan rámutatott az egyikre:

– Ez a “karakter” a Hadi Felszerelések Minisztériumának aláírása. Az általuk készített összes fegyveren rajta van ez a jel. Azon, amit ideírtál van egy pár kicsi, nyíl alakú kampó, ami a minisztérium Számszeríj Készítő Hivataláé.

Fu Shen eleinte közönyös volt, de mikor meghallotta a “Hadi Felszerelések Minisztériuma” szavakat, a pupillái hirtelen összeszűlültek. 

– Az észak-yani hadseregben használt nyilakon nincsenek jelek vagy minták. Még sosem láttam ilyen aláírást.

– Általánosságban beszélve a katonai célokra használt nyilak többségét mindenféle kisebb gyártó készíti. Némelyik megjelöli őket, némelyik nem. A Hadi Felszerelések Minisztériumának fő feladata az új típusú fegyverek tesztelése és a főváros őrségének felfegyverzése. Ennek következtében csak az őrség íjai és nyilai lesznek megjelölve a Számszeríj Készítő Hivatal jelével.

Fu Shen ezután elővett egy másik lapot, rajta egy rohanó vadállat rajzával.

– Ezt felismered?

Yan Xiaohan elmosolyodott, fogott egy ecsetet, és jelezte Fu Shennek, hogy vegyen elő neki egy lapot. Utána festett a közepére egy még kerekebb, képszerű dolgot.

– Ez a “leopárd” folyóírással (豹). Amikor még nem osztották fel az előző dinasztia Császári Őrségét, a császári fővárosnak csak tíz alosztaga volt: az Arany Varjú, Leopárd Tegez, Ünnepélyes Luan, Repülő Sólyom és Toll Erdő jobb és bal változata. Az egyszerűség kedvéért mindegyiket egy állat jelképezte, és egy kicsit átalakították az írásjegyeket, hogy az egyedi aláírásuk legyen. – Egyesével felírta őket a papírra, miközben magyarázott. – Például az Arany Varjú “arany” (金) karakterét úgy alakították, hogy háromlábú varjúra hasonlítson, a Leopárd Tegezt írtam le az előbb, az Ünnepélyes Luan egy főnixszerű madár (鸾), a Repülő Sólyom egy “sólyom” (鹰) és a Toll Erdő hasonlít a daru tollára (羽).
Viszont miután a Császári Őrség a Déli Hivatal Tíz Őrére és az Északi Hivatal Hat Seregére oszlott, már nem használták ezeket a karaktereket. Miért érdekel ez ilyen hirtelen?

---

Jegyzetek:

[1] este/éjszaka: 宵, xiao. hideg: 寒, han. Ugyanazok a karakterek, mint Yan Xiaohan nevében.

[2] Li Shangyin (李商隐) 为有 című verse. A cím ilyen verseknél mindig az első két karakter, ami az én fordításomban a “rejlik” lett, egyébként egy egyszerű “itt van” vagy létigeszerű jelentése van. Nyilván nem találtam magyar fordítást, szóval ez a saját, két nyelven át kínzott fordítás lett belőle, de a lényeg érthető. Egyébként minden sornak hét szótagból (pontosabban írásjelből) kellene állni, de meg sem próbálkoztam ilyen meredek dolgokkal.

---

<< 11. Fejezet | Tartalomjegyzék | 13. Fejezet >>