[HJT] 15. Fejezet – Veszekedés

Mire másnap reggel Fu Shen felébredt, Yan Xiaohan már rég elment. Egy bizonyos mértékig még a szolgák is megérezték, hogy múlt éjjel haragban váltak el; egész nap mindenki szokatlanul halk volt, nehogy véletlenül felszítsák a márki dühét.

Ezzel szemben a régi időkről szóló álma és a múlt eseményeinek felidézése miatt Fu Shen nem is gondolta, hogy a tegnap esti vitájuk nagy ügy lett volna. Mindenkinek megvolt a saját célja, és nem követelheti, hogy mindenki hozzá hasonlóan a “helyes utat” kövesse. Ráadásul jól tudta, hogy Yan Xiaohan tiszta jólelkűsége és őszintesége kizárt dolog, viszont azt is, hogy a férfi nem is olyan teljesen rideg és nemtörődöm, mint amilyennek mondta magát.

A látogatók ma végtelenül özönlöttek a Jing Ning márki birtokára. Fu Shen palota kapuja előtti térdelése, a hat Császári Cenzor közösen kiadott intelme és a Ying nagyherceg betegség miatti visszavonulásának híre után számtalan olyan ember volt a fővárosban, akik látni akarták, hogy fog ez a komédia végződni. Xiao Xun természetesen képtelen volt rendesen közvetíteni Fu Shen helyben kitalált zagyvaságát, így kénytelen volt a témát megkerülve annyit mondani, hogy “a márki Sir Yan birtokán lábadozik”. Ez a megfogalmazás viszont tényleg hagyta, hogy az emberek képzelete szárnyra kapjon; a több kapcsolattal rendelkezők kérdezősködtek egy kicsit, és hallották, hogy a Szertartások Minisztériuma épp a kettejük házasságára készülődik, így a tudtukra jutott, hogy a Yan-Fu házassági kötelék hamarosan egybe fog forrni.

Ehhez képest a Yan birtok sokkal csendesebb volt. Ennek egyik oka, hogy Yan Xiaohan még mindig az udvarban volt, és minden próbálkozást megakadályozott, hogy információkat szivárogtassanak ki, a másik pedig az, hogy a Repülő Sárkány Gárda híre annyira rossz volt, hogy azok, akik meg merték közelíteni, korlátozott mennyiséget jelentettek. Fu Shen természeténél fogva könnyedén alkalmazkodott, és a szabadidejét kényelemben töltötte a birtokon; úgy gondolta, hogy ez a hely százszor jobb, mint a saját gazos márki birtoka. Vidám, csinos cselédek, napi három változatos étkezés és millió különböző harapnivaló állt a rendelkezésére. Leszámítva azt, hogy az orrát befogva le kellett nyelnie a keserű gyógyszeres főzetet, amit Shen Yice készített, gyakorlatilag minden tökéletes volt.

Miután az éj leszállta a munkaidő végét jelezte, Yan Xiaohan abban a pillanatban meghallotta Fu Shen sóhaját a szobából, hogy belépett az udvarra.

– …He Tiao művei mára már felbecsülhetetlen értékűek. Annyian szeretnék megkaparintani az egyik tekercsét, de sosem lesz rá lehetőségük, ő meg csak ilyen hanyagul fellógatja… felfogja egyáltalán az uratok, mit bámul?

Mióta megérkezett, a birtok hangulatának egyensúlya egy kicsit kibillent. Egy cseléd ezüstcsengőhöz hasonló nevetése szökött ki a félig nyitott ablakon. Yan Xiaohan megállt, magába szívva a kecses hangot. Hirtelen egy határozott, mégis rosszkedvű érzés tört fel a szívéből.

A gondolatai értelmetlenül felindulttá váltak: egyértelműen én vagyok az, aki gyógyszert és vizet visz neked, szóval velem kéne műalkotásokat nézegetned és teáznod is. Miért van az, hogy ezekkel a lányokkal beszélgetsz és viccelődsz, tőlem meg még egy mosolyt is sajnálsz?

Még egy lépést akart tenni előre, ám olyan volt, mintha a lába földbe gyökerezett volna. Az elsötétült elméje gyorsan lecsillapodott, Yan Xiaohan még egyszer végiggondolta az imént támadt érzéseit. Mintha hiún rágcsált volna egy marék jégkockát, savanyúan elmosolyodott, de nem érzett keserűséget, és a szíve mélyéről tette fel magának a kérdést:

– Igaz is. Miért én lennék az?

Mindenesetre ezt a lépést nem tehette meg. Úgy érezte magát, mint egy csiga, akinek összetörték a házát, és miután tegnap este a rossz kapcsolatuk még rosszabb lett, most már a nyugodt és összeszedett páncélja sem volt meg, amivel szembe nézhetett volna Fu Shennel.

Miután ezt átgondolta, megfordult, és visszament az udvarra. A kívánságai ellenére az egyik cselédnek a szobában szokatlanul éles hallása volt, és épp időben nézett ki az ablakon a távolodó léptek hangjára, hogy még lássa, ki az.

– Az úr hazaért.

A szolgák sietve kinyitották az ajtót, hogy üdvözöljék. Fu Shen elfordult a könyvespolctól, kezében goji bogyó és jujuba teával, a tekintetében pedig egy mosollyal, ami még nem halványult el, mintha szándékosan neki tartogatta volna.

– Végre megjöttél – köszöntötte.

Mivel Yan Xiaohan nem azzal a fagyos arccal találta szembe magát, amire számított, elbambult. Fu Shen észrevette, hogy az arcszíne nem a legjobb.

– Mi a baj? – kérdezte aggódva. – Történt valami? – A cselédekhez fordult: – Menjetek mind, és készítsétek el a vacsorát! Én váltok néhány szót az uratokkal.

Ez a viselkedés és kiállás olyan volt, mintha valóban ennek a birtoknak a második ura lenne. Yan Xiaohan eddig még soha nem képzelte el, milyen embert vesz el a jövőben – az sem volt kizárva, hogy egész életében magányos öregember lesz -, ám ez a természetesen és könnyedén folyó jelenet a szeme előtt mintha kővel borzolta volna fel a szívének vágyát, és meglepően betöltötte a fantáziájának hiányzó darabját.

Nem akart ennél jobban belegondolni, rendezte az érzelmeit, és leült Fu Shennel szemben. 

– A Szertartások Minisztériuma február tizenkettedikét, a Virágfesztivált jelölte ki az esküvő napjának. Véleményem szerint, mivel a házassági rendeletet nemrég adták ki, a császár biztosan visszautasítja minden érvedet, ha azt kéred, hogy visszamehess Észak-Yanba. Az lenne a legjobb, ha megvárnád az év végét, hogy listát készíts az érveidből, és kihangsúlyoznád, hogy mivel hamarosan megházasodsz, őszinte szándékod visszatérni Yan tartományba, hogy tudasd a katonáiddal, és hogy tiszteleted tedd édesapádnál és a nagybátyádnál. Ha januárban indulsz, és februárban visszatérsz a fővárosba, a császár valószínűleg engedélyezni fogja.

Fu Shen átgondolta, majd bólintott:

– Ez logikus. Akkor legyen így.

Hirtelen rájött, hogy mióta Yan Xiaohannál kezdett élni, erősen megnövekedett a száma azoknak a pillanatoknak, amikor beleegyezett valamibe. Rendkívül különös érzés volt; nem elégedetlenkedett, mert megfosztották a döntéshozás hatalmától, hanem valójában nagyon is felszabadultnak érezte magát a terhek alól. Ennek az volt az oka, hogy valószínűleg ő maga is ugyanezeket a döntéseket hozta volna.

Ami még különösebb volt az az, hogy ezek a hibátlan döntések végeredményben teljes mértékben előnyösek voltak Fu Shen számára, és semmi kárt nem szenvedett. Yan Xiaohan egy “kívülálló” – az, hogy ennyire képes volt a helyébe képzelni magát, egyszer-kétszer nevezhető puszta véletlennek, de ahogy ezek a véletlenek egymás után következtek, kifejezte a nagyon mélyen elrejtett szándékát, hogy figyelmes legyen.

Egész jó érzés, hogy nem kell aggodalmaskodnom. Fu Shen némán felsóhajtott magában. Ha valaki ilyen őszinte érzésekkel bánik velem, a végén teljesen el leszek kényeztetve.

A kettejük hivatalos megbeszélnivalója befejeződött, nem váltottak több szót, és kínos csendbe borultak. Nagy sokára Fu Shen volt az, aki először megszólalt:

– Az előbb nem néztél ki túl jól. Mi történt?

Yan Xiaohan feszülten egyenesen ült a kerek támlájú széken.

– Semmi – mondta a fejét rázva.

Fu Shen mindig is fondorlatos fajtának tartotta, és még az ő éles eszével is olyan volt kitalálni Yan úr gondolatait, mint tűt keresni a szénakazalban.

– Rosszul aludtál vagy… még mindig haragszol azért, ami tegnap este történt?

Yan Xiaohan szemöldöke kétszer megrándult, és kissé meglepettnek tűnt, de egy hangot sem adott ki.

Fu Shen átlátott rajta. A száján annyi jött ki, hogy “semmi”, de az arcára az volt írva, hogy “semmi és egy szót sem fogok szólni, amíg nem engesztelsz ki”.

Te vagy itt elkényeztetve, gondolta magában.

De csak tovább faggatta:

– Tényleg haragszol? Azért, mert tegnap elzavartalak?

Yan Xiaohan látszólag hatalmas sértődöttséggel fújtatott.

Fu Shen visszatartotta a mosolyát, és arcára öltötte a “mivel ilyen szépen kértél, vállalom a nehéz feladatot, hogy kiengeszteljelek” kifejezést:

– Az én hibám volt, nem kellett volna elzavarnom téged. Nagylelkű úriember vagy, nem szabad lealacsonyodnod a szintemre, hm?

Yan Xiaohan átható tekintettel bámult rá, Fu Shen libabőrös lett, ahogy állta. Egy rövid pillanat múlva Yan Xiaohan hirtelen elfordult, és egy pfft hang után nevetni kezdett.

Fu Shen titkon megkönnyebbülten felsóhajtott, és az egyik kezével megtapogatta a kissé felforrósodott fülét.

Elgondolkodott a rejtélyen: Beteg vagyok? Miért nem hagytam, hogy mérges maradjon, amíg el nem felejti?

Yan Xiaohan nagyon sokáig nevetett, míg Fu Shen színlelt gyengédsége teljesen el nem oszlott a levegőben. Vetett rá egy pillantást, és hűvös hangon így szólt:

– Most az egyszer elnézem, de megtennéd, hogy nem vágsz ilyen hamis kis hisztiket?

Yan Xiaohan tisztelegve összetette a kezét.

– Rendben van. Köszönöm, hogy ennyire figyelmes vagy, márki – mondta békésen.

Fu Shen elfintorodott, megfordult a kerekesszékében, és kiment az ajtón.

– Hány éves vagy? Nem szégyelled magad?

Aznap este a kibékült pár ismét egy szobában gyűlt össze. Nem hivatalos ügyek miatt; csupán Yan Xiaohan szokásos lefekvés előtti ellenőrzése végett. Az utóbbi napokban Fu Shen öltözködését, mosakodását, jövését-menését, felülését és lefekvését mind személyesen Yan Xiaohan segítette. Az egyetlen kivételt a gyógyszer bevétele képezte, mivel napközben nem volt a birtokon, és az első néhány napban nem tudta személyesen megfigyelni, ahogy beveszi. Lefekvés előtt negyedórával egy cseléd meghozta a gyógyszert épp, mikor Yan Xiaohan a dolgozószobába indult, hogy hozzon egy könyvet Fu Shennek. Mire visszatért, Fu Shen már az ágytámlának dőlt, a gyógyszerestál pedig üresen állt az asztalon.

Yan Xiaohan valahogy úgy érezte, hogy valami itt nincs rendjén. Gyanakvó pillantást vetve a tálra odaadta Fu Shennek a könyvet. Fu Shen észrevette.

– Mit nézel? – kérdezte.

Yan Xiaohan odafordult hozzá, a tekintete végigsuhant az arcán, mint egy szitakötő a víz felszínén.

– Valami nem stimmel.

– Hm?

– Megittad a gyógyszert?

– Igen. Ott a tál – mutatta Fu Shen.

– Csak hazudsz és hazudsz – Yan Xiaohan különösen mérges lett. – Hozzak egy tükröt, hogy megnézd magad? A szád teljesen száraz! Megittad? Mivel ittad meg, a füleddel? A szemeddel? Hozzak valami gyógyszert a fejedre is?!

– ….

Mindennek vége. Nem csupa móka és kacagás csalónak lenni, most pedig végre tetten érték.

Yan Xiaohan csak egyetlen pillantást vetett a döbbent megjelenésére, és tudta, hogy ez biztosan nem az első, hogy ilyesmit csinált. Idegesen járkált fel-alá a szobában, végül felrúgott egy porcelán köpőcsészét az ágy szélénél. Amikor lenézett, elkapta a tolvajt és a zsákmányt is.

Fu Shen meghúzta magát az ágyon, mint egy rendkívül becsületes ember, akit bűnösnek találtak és halálra ítéltek.

Yan Xiaohan rámutatott, alig bírta annyira visszatartani a dühét, hogy kimenjen, és szóljon a szolgáknak, hogy főzzenek még egy tál gyógyszert. Utána visszajött a szobába, becsukta az ajtót, és sötét tekintettel így szólt:

– Válaszolj! Mióta?

Fu Shen nevetést erőltetett:

– Ne haragudj! Már nem vagyok megfázva, nem számít annyira, hogy beveszem-e vagy nem…

– “Nem számít?” – Yan Xiaohan fagyosan visszavágott. – Ki mondta, hogy nem számít? Shen Yice vagy én?

– ….

Látni lehetett, ahogy nagyon keményen próbál türelmes maradni, és nem összeveszni vele, az egészsége iránti aggodalom tisztán látszott a felszínen, ám Yan Xiaohan képtelen volt megnyugodni, miután felfedezte a másik szégyenletes titkát, és megállás nélkül folytatta a szidást:

– A fiatalságodra támaszkodva tönkreteszed az egészségedet. Arra nem gondolsz, mi lesz, ha idősebb leszel? Hány olyan sebed van, amit már el is felejtettél? Ha nem kúrálod rendesen a megfázást, szövődményei lehetnek, és akkor már túl késő lesz megtanulni a leckét!

Fu Shen feje belefájdult a kiabálásba. A személyiségének egyik része a határozott diktátor volt, és már sok éve senki sem merte így leszidni. Tényleg ő volt az, aki hibázott, de amit Yan Xiaohan mondott, inkább felszította a harci kedvét.

– Jól van, folytasd csak! Nem kell úgy félned, nem fogom azt kérni, hogy a küszöbről figyelj, mint egy idő előtt megözvegyült menyasszony… sszt!

Yan Xiaohan keze villámként csapott le, és ragadta meg az állát.

– Ne beszélj így! – kiáltotta.

Tényleg dühös volt, a szorításának hatalmas erejétől Fu Shen úgy érezte, mintha az álla menten darabokra törne. Viszont pont emiatt vette végül észre a félelem és fájdalom szikráját Yan Xiaohan szemében.

A szíve váratlanul ellágyult.

Fu Shen olyan ember volt, akit nem lehet kényszeríteni, de meg lehet győzni. Különösen könnyű áttörni a fő védelmi vonalán, amikor egy folyamatosan kitartó személy néha gyengeséget mutat.

Mellesleg most ő volt a hibás.

Felemelte a kezét, hogy megfogja Yan Xiaohan őt szorongató jobb kezét, és kiengesztelő módon megsimogatta néhányszor.

– Jó, jó, sajnálom. Az én hibám, rendben?

Yan Xiaohan keze engedett, de Fu Shen nem engedte el, továbbra is gyengén a tenyerébe szorította, egy teljesen logikátlan, elválaszthatatlan gyengédséggel.

Lenézett, és a szívében lángoló tűz majdnem teljesen kialudt.

Yan Xiaohan eleresztett egy hosszú sóhajt:

– Az őrületbe kergetsz.

Fu Shen gyorsan elismerte a hibáját, és bocsánatot kért, többször elismételte, hogy ez csak pillanatnyi elmeháborodás volt a részéről, és a jövőben biztosan nem fog így viselkedni. Végül mosolyogva a fejét csóválta:

– Mi történt ma? Egész nap olyan ideges vagy.

Yan Xiaohan arca még mindig szigorú volt, ám a szeme sarka egy picit már felfelé ívelt.

– Az ördög szabadon jár a világban – jelentette ki tömören.

Jobban belegondolva, mióta visszatért a fővárosba, a helyzet csak rosszabbra fordult. A támadás és merénylet, az összeesküvések, a császár házassági rendelete… melyik nem okozna aggodalmat az ember szíve mélyén, amitől nyugtalanul forgolódik éjszaka? Hogy kerültek elő ezek a jelentéktelen csekélységek mostanában? Két felnőtt férfi kisgyerekként papás-mamást játszott, összevesztek, aztán kibékültek.

Nem rémüldözniük kellene a szabadidejükben?

Az acélcsontú Fu Shenre és a megfontolt Yan Xiaohanra a külvilágban mindenhonnan hatalmas vihar leselkedett. Ám amikor egy tető alatt voltak, ugyanolyan átlagemberekké váltak, mint bárki más, megélve minden egyes érzelmüket.

Mindezt azért, mert ez volt az “otthonuk”.

---

<< 14. Fejezet | Tartalomjegyzék | 16. Fejezet >>