Az új jövevények egy szempillantás alatt ott termettek. Fu Shen és a többiek visszatartott lélegzettel, együtt áldották a szerencséjüket: még jó, hogy a nő már elment, különben pont összetalálkoztak volna, és akkor biztosan nem menekülhetett volna.
A hegyi ösvény szűk volt, így a Repülő Sárkány Gárda kénytelen volt megállni. Fu Shen elhatározta, hogy feltartja őket egy darabig, ezért a csapat fiatalember nem tért ki az útjukból.
– Ki az? – kérdezte valaki.
Egy fehér ló lépett elő a tömegből, a lovas udvariasan bólintott:
– A Repülő Sárkány Gárda a császár parancsára egy bűnöző nyomában van. Megkérdezhetem, hogy láttak-e gyanús alakokat a hegyen?
Mindegyik gazdag kölyök úgy forgatta a szemét, hogy majdnem fennakadt, és lenéztek a többiekre.
– Micsoda látvány! – gúnyolódott egyikük. – Kíváncsi vagyok, milyen szökevény képes rávenni a Repülő Sárkány Gárdát, hogy tényleg dolgozzon.
A férfi nem lett mérges, az udvarias válasza határozott volt:
– Nem érdemlek dicséretet, úrfi. Én csupán parancsot teljesítek.
A kérdező fiatalember fuldokolva, rosszkedvűen nézett vissza. Fu Shen attól tartott, hogy a két fél egymás torkának ugrik, ezért közbeszólt, hogy csillapítsa a kedélyeket.
– Mi mostanáig a magunk szórakoztatására vadásztunk, és semmi jelét nem láttuk az említett bűnözőnek, uram.
A férfi egy pillantást vetett rá, majd az eddig hűvös és közömbös arcvonásai egyfajta mosolyra húzódtak.
– Te vagy az, Fu úrfi. Rég találkoztunk – mondta vidáman.
Most, hogy mondta… tényleg ismerősnek tűnt! Fu Shen erősen végigmérte, mire végre eszébe jutott: nem ez az a fickó a Császári Őrségből, aki aznap odadobta neki az ikerlótuszt az utcán?
Yi Siming nem tévedett. Tényleg a Repülő Sárkány Gárda tagja.
– Sir… Yan. – Fu Shennek vegyes érzései voltak. – Megtiszteltetés újra látni.
A csapat féleszű csak bámulta őket, egyikük sem tudta felfogni, mikor találkozott Fu Shen a Repülő Sárkány Gárdával.
Yan Xiaohan tekintete lassan végigsöpört a csoporton, a röpke pillantása súlyosan nehezedett a bűntudatos úrfikra, és a hátukon hideg verejték folyt le. Azután váratlanul elmosolyodott:
– A szökevény egy nagy összeesküvés bűnrészese. A fővároson kívül és belül minden úton ellenőrzőpontokat állítottunk fel, és vérdíjat tűztünk ki a fejére. Azok, akik megpróbálják elbújtatni a bűnözőt, szintén bűnrészesnek minősülnek.
A Repülő Sárkány Gárda egészen Huanren járásig üldözte, mégis megszökött. A hegyvidék erdői miatt nehéz megtalálni valakit. Abban az esetben, ha önök segédkeznek letartóztatni a bűnözőt, a közreműködésüket jelenteni fogom az udvarnak, és kérvényezem a megjutalmazásukat.
Ez volt az első alkalom, hogy Fu Shen egy szökevényt rejtegetett, és úgy érezte, hogy Yan Xiaohan szavai mögött rossz szándékú utalások bújtak meg. Akaratlanul is még egyszer átgondolta a fejében: máris észrevett volna valamit?
Miután Yan Xiaohan befejezte a mondandóját, a körülötte lévők mind hallgattak. Senki sem válaszolt. Kis idő múlva egy ismeretlen személy ridegen kuncogott, és a következő szavai nem voltak híján gúnynak.
– Tényleg azt hiszed, hogy most már vagy valaki, eunuch fattya?
Nem volt hangos, de a különös csendben mindenki tisztán hallotta.
Yan Xiaohan arckifejezése villámgyorsan elködösült, és öntudatlanul megszorította az oldalán lévő szablya markolatát. Az a fajta furcsa ember volt, aki minél dühösebb lett, annál halkabban beszélt, mintha attól tartott volna, hogy megijeszt valakit.
– Szóval Xie második úrfi is itt van. Rég találkoztunk.
A kiemelt személy Qing Yi grófjának második fia, Xie Qianfan volt. Felhorkantott, elfordult, és nem volt hajlandó ránézni.
– Most, hogy láttam a második úrfit is, valóban egy ifjú, tehetséges újszülött borjú, aki nem tanulta meg, hogy féljen a tigristől, és valóban egyáltalán nem hasonlít a bátyjára.
Kék erek ugrottak ki Xie Qianfan homlokán.
– Úgy hallottam, tavaly áthelyezték a császári fővárosba, hogy a Közszolgálati Egység ezredese legyen – folytatta Yan Xiaohan kényelmesen -, és a lehetőségei határtalanok. A rendkívül tehetséges Qing Yi grófja biztosan nagyon elégedett, hogy van egy hasonlóan kiemelkedő fia, akire rábízhatja az örökségét.
Xie Qianfan arcszíne azonnal fehérről vörösre, majd kissé zöldre váltott, mintha fejbe vágták volna.
Qing Yi grófjának idősebb fia, Xie Bailou nem a főfeleségétől született, de rendkívül szorgalmas volt, míg a törvényes kisebb fiú, Xie Qianfan egy együgyű léhűtő. Ráadásul a gróf egyáltalán nem kedvelte Xie második úrfi anyját, így a gróf elfogult volt az idősebb fiúval szemben, és többször kijelentette, hogy neki szeretné átadni a nemesi címet. Xie Bailou mindenfelől súlyként nehezedett Xie Qianfan fejére, és a második Xie majdhogynem kinevezte ősellenségének, mivel sem a barátai, sem a családja nem merte megemlíteni az idősebb fiú nevét a jelenlétében.
Az, hogy Yan Xiaohan ezt mindenki előtt kimondta, egyenlő volt egy hatalmas pofonnal, ami könyörtelenül felszakította a sebet, amelyről a legkevésbé sem volt hajlandó beszélni.
A második Xie szeme azonnal elvörösödött. A düh és frusztráció hatása alatt minden további nélkül felemelte a vadászíját, és Yan Xiaohanra célzott!
Yan Xiaohan már egy ideje figyelte a mozdulatait, gyorsan előhúzta a kardját, és erőfeszítés nélkül elsöpörte a nyílvesszőt. Áthasított a levegőn Xie Qianfan előtt, és a penge fénye ezüst folyóként csillogva csapott le rá.
– Xie Qianfan!
Fu Shen és Yi Siming egyszerre mozdult, az egyikük megállította Xie Qianfant, a másik pedig előrevetette magát, hogy Yan Xiaohan útját állja. Fu Shenen egyáltalán nem volt páncél, és a pillanatnyi pánikban levette az íjat a hátáról, és sebesen kivédte Yan Xiaohan kivételesen nehéz csapását.
– Várj!
Fu Shen csuklóján éles fájdalom hasított végig, ahogy a hatalmas erőtől megremegett.
– Megőrültél? – kiáltotta. – Ha valami rosszat mondott, elég, ha elismeri, hogy hibázott és bocsánatot kér. Nem kell egyből megölni érte.
Yan Xiaohan gyilkos szándéka a legkevésbé sem csökkent.
– Ha ész nélkül jártatja a száját, és megsért valakit, akit nem lett volna szabad, senkit sem hibáztathat, ha megölik érte! – puffogott ridegen.
Fu Shennek nehéz volt visszatartania Yan Xiaohan teljes erejű csapását. Bár az íj kemény fából készült, nem versenyezhetett egy jó minőségű vasból kovácsolt karddal, amivel a Repülő Sárkány Gárda volt felfegyverezve, és egy rövid pillanattal később már csak egy halk reccsenés hallatszott, ahogy az íj képtelen volt tovább kiállni a nyomást, és hirtelen kettétört.
Szomorúság futott át Fu Shen tekintetén. Az az íj születésnapi ajándék volt Fu Tingxintől, és már évek óta megvolt. Nem számított rá, hogy ma Yan Xiaohan keze által fog eltörni. Ám ezzel most nem tudott törődni, két kézzel megragadta a húrt, megcsavarta, Yan Xiaohan szablyájára tekerte, és erőszakkal megváltoztatta a hegyének irányát.
A Repülő Sárkány Gárda tigrisként figyelte őket, és egy ordítással lefogták Xie Qianfant, amint Yan Xiaohan megmozdult. A gazdag úrfik Yi Siming vezetésével sem voltak könnyű ellenfelek, miután mindannyian elővették a fegyverüket. Mindkét fél mindenki mindenki elleni csatában tört ki, néhányan több zhangra repültek egy-egy csapástól. Fu Shen két tűz közé szorult a Yan Xiaohan pengéjét megkötöző törött “kardja” miatt!
Yi Siming gyorsan odadobta a derekán lógó kardot. Fu Shen ügyesen néhány lépést hátrált, megfordult, egy fát használva dobbantónak egy veréb könnyedségével felszökkent a levegőbe, kinyújtotta a kezét, és elkapta a kard markolatát, majd rögtön lecsapott vele.
Egy szempillantás alatt előnyt kovácsolt a hátrányából, a kardja pedig viharos hévvel támadta Yan Xiaohant!
Yan Xiaohan arra kényszerült, hogy az ádáz kardcsapások miatt néhány lépést hátráljon, ám még így is elég nyugodt maradt ahhoz, hogy dicséreteket zengjen:
– Tényleg méltó egy híres tábornok utódjához. Gyönyörű!
Abban a pillanatban, hogy a másik az íj húrját használta, hogy bekösse a pengét, Yan Xiaohan félretette a szívében lévő gyűlöletet. Azért, hogy Duan Linglong fogadott fiává válhasson, és hogy a jelenlegi pozíciójába emelkedhessen, nemcsak az eszére és tehetségére kellett támaszkodnia, hanem nagy erőfeszítéseket kellett tennie, hogy az északi hivatal Császári Őrségét is az irányítása alatt tartsa.
Ha az az együgyű Xie Qianfan állt volna ki ellene, talán még a közelébe sem tudott volna jutni, mielőtt beviszi a halálos csapást, ám Fu Shen képes volt kiállni több mint egy tucat támadása ellen anélkül, hogy megingott volna. Nehéz találkozni ilyen fiatal tehetséggel.
Fu Shen szintén aggódott magában, mert érezte, hogy Yan Xiaohan egyáltalán nem fogta vissza magát az első csapásnál; tényleg szándékában állt levágni Qing Yi grófjának fiát. A Repülő Sárkány Gárda egy csapat arrogáns zsarnok volt, akik ámokfutást rendeznek az udvarban és a fővárosban, és tudta, hogy a ma elhangzott szavakat nem lehet félvállról venni.
Ha nem szerzett volna előnyt egy meglepetés támadással, Xie Qianfan most valószínűleg már nem lenne köztük.
A Fu Shen agyában lévő fogaskerekek még sosem forogtak ilyen gyorsan és élénken, mint ebben a kritikus pillanatban. Egy ötlet villant fel a fejében, és gyorsan megragadta, döntésre jutott…
A két penge vad szélvészként és zúgó viharként csapott össze a levegőben, a visszavert fényük majdnem selyemfehér volt. Fu Shen tehetsége és ereje nem volt elég, és egyre nagyobb hátrányba került. Miután még egyszer összecsaptak a fegyvereik, Yan Xiaohan váratlanul kiverte a fegyvert a másik kezéből, a lendület pedig tovább vitte a pengéjét; a szablya hegye Fu Shen torkához közelített, egy másodpercre volt attól, hogy átdöfje.
Ám nem tette.
Yan Xiaohan a legkisebb gondolkodás nélkül a halálba küldte volna Xie Qianfant, ám ugyanezt Fu Shennel tenni olyasmi volt, amit át kellett gondolnia.
A kard éle süvített, ahogy arra kényszerült, hogy pályát módosítson a levegőben.
A kardforgató uralma a halálos fegyvere felett elérte a tetőpontját, amint egy csuklómozdulattal a szablya egy hajszál híján kerülte el Fu Shen nyakát, rettentően közel a főartériához.
Ekkor Fu Shen hirtelen támadott!
Erre a pillanatra várt. Biztos volt benne, hogy Yan Xiaohan nem végezne vele, és miközben a szablya éle eltérült, Fu Shen majdnem megfojtotta magát a penge tompa felével, ahogy csupán egy másodperc alatt bezárta köztük a távolságot, és hátulról lefogta Yan Xiaohant, majd szó nélkül egy vadászkést szorított a torkához.
Röpke, mint egy pattanó szikra, gyors, mint egy csapdába esett nyúlra lecsapó sólyom; a szituáció egy szempillantás alatt megfordult.
– Sajnálom, Sir Yan – lihegett Fu Shen a fülébe fenyegetőzés közben. – Nem akartam megnehezíteni a dolgod. Szólj az embereidnek, hogy engedjék el Xie Qianfant, lépjenek vissza, szálljanak le a lovukról és hagyják el a hegyet!
A kezével csak annyi erőt fejtett ki, hogy Yan Xiaohan ne tudjon megszólalni, ahhoz nem volt elég, hogy megfojtsa. Az embert kíváncsivá tette, kitől tanulta ezt a trükköt. Yan Xiaohan egy olyan tehetség volt, aki képes alkalmazkodni a körülményekhez, és a másik szorítása alatt azonnal békésen feltartotta a kezét, hogy jelezze a beosztottjainak, hogy tegyék le a fegyvert.
– Te is dobd el a szablyád!
Yan Xiaohan elengedte, és Fu Shen egy rúgással elrepítette.
Xie Qianfan megszokta a főnökösködést, és miután ma ilyen nehéz helyzetbe került, teljesen elsápadt az iménti halálfélelmétől. Miután ismét megmentették a Repülő Sárkány Gárdától, farkát behúzva, reszketve bújt meg Yi Siming mögött, míg meg nem hallotta, hogy hirtelen Fu Shen őt szólítja:
– Ifjabb Xie.
– Huh?
– Sértő dolgokat mondtál, majd megpróbáltál meglőni és megsebesíteni valakit, szóval miért nem fáradsz ide, és kérsz bocsánatot Sir Yantól? – mondta Fu Shen.
Minden jelenlévő, beleértve a Repülő Sárkány Gárdát is, őt bámulta.
Xie Qianfan végül magához tért ettől a hatalmas sokktól, dühösen ökölbe szorította a kezét, és az arca elvörösödött.
– Nem! Kinek képzeli magát?! Az udvar vérebe! Miért kéne bocsánatot kérnem tőle?! – kiáltotta idegesen.
Yi Siming sietve lefogta.
– Fu Shen… – kezdte, próbálta fenntartani a békét.
– Azt mondod, nem kérsz bocsánatot? – Fu Shen arca elsötétült, a hangja elhidegült. – Ha még egyszer értelmetlen felfordulást csinálsz, elengedem, és akkor megnézheted, mit csinál veled.
– … – Ifjabb Xie.
Yan Xiaohan, akit a nyakánál fogva még mindig arra használtak, hogy félelmet keltsenek másokban, alig bírta visszafogni magát, és majdnem felnevetett.
Xie Qianfan egyenesen szúrós pillantást vetett rá, a szeme egyre vörösebb lett, míg végül komolyan sírni és hangosan bőgni kezdett.
– Nem, nem, nem! Mind elfogultak vagytok! Én semmit sem jelentek nektek?!
– … – Mindenki.
Yan Xiaohan hallotta, ahogy Fu Shen halkan sóhajt mögötte.
– Csak egy elkényeztetett kölyök. Tényleg nem szándékosan sértett meg – mondta Fu Shen halkan. – Bocsánatot kérek a nevében, és hogy utolsó lehetőségként túszul ejtettelek. Sajnálom.
Egy valóban melegszívű ember.
A beszédének hangzásába egyfajta fiatalos hang vegyült, ám a hangsúlya és a tehetsége ugyanolyan határozott volt, mint a felnőtteké. Miután megnyugodott, apró lélegzeteket vett, és amikor a szuszogása elhaladt Yan Xiaohan füle mellett, kissé csiklandozták, amitől az egész teste libabőrös lett.
Yan Xiaohan ezt gondolta magában: még te is csak egy kölyök vagy…
Ez a gondolat nem fejeződött be, mert számos fekete árny tört elő az erdő mélyéről, kihasználva az alkalmat, amikor senki sem figyelt, hogy szétzilálják a Repülő Sárkány Gárda alakzatát, és valakit máris a földre tepertek!
– Mi ez?!
A rémült kiáltások egy pillanatra elterelték Fu Shen figyelmét, és mivel megengedte magának azt a rövid pillanat figyelmetlenséget, Yan Xiaohan keze villámként ragadt meg Fu Shen csuklóját. Egy rántás, egy csavarás és a csontok ropogásának hangja hallatszott, amibe az ember foga is belesajdult, amint kiakasztotta Fu Shen karját.
Fu Shen reakciója szintén rendkívül gyors volt. Megfordult és elrúgta magától a másikat, majd azzal a lendülettel arrébb gurult. A fájdalomtól izzadva visszaillesztette a karját a helyére. Viszont nem foglalkozhatott azzal, hogy álljon bosszút Yan Xiaohanon, mert a váratlan vendégek olyan fenyegetést jelentettek, amit nem hagyhatott figyelmen kívül. Nemcsak a Repülő Sárkány Gárdára, hanem az ő oldaláról is több emberre rátámadtak.
Még Yi Siming is hangosan káromkodni kezdett.
– Mi a franc… honnan kerültek ezek ide?! Fu Shen! Nem azt mondtad, hogy ezen a hegyen nincsenek vaddisznók?!
– Honnan tudjam, már évek óta nem jártam itt?! – kiáltott vissza Fu Shen. – Fel a fára! Fel a fára azonnal!
Volt egy időszak, amikor a vaddisznók úgy elszaporodtak Ékkő-hegységen, hogy tönkretették az alatta lévő földeket és ültetvényeket is. A helyi gazdák tényleg nem tudtak ezzel mit kezdeni, és arra kényszerültek, hogy a fővárosba menjenek, és megkeressék a tulajdonos családot, hogy ők kezdjenek velük valamit. Ennek eredményeképpen Fu Shen apja és nagybátyja fogott egy csapatot az észak-yani hadseregből, fél hónapot a Rejtett Orchidea Villában töltöttek, nagyjából egy tucat vaddisznó tanyáját fedezték fel és egytől egyig kiirtották őket. Onnantól kezdve Ékkő-hegység nem szenvedett többé a zsarnokságuktól.
Csak az utóbbi években tűntek fel ismét vaddisznók, ám csak kevés, és a gazdák nem vették komolyan az ügyet. Ki gondolta volna, hogy ilyen sokan rejtőztek az erdőben? Ráadásul az emberek voltak az esküdt ellenségeik, amint megláttak egyet, muszáj volt megharapniuk őket. A jól képzett Repülő Sárkány Gárda és a szerencsétlen gazdag fiatalemberek is a gatyájukba vizeltek félelmükben, ahogy a vaddisznók kergették őket.
Fu Shen kiáltására mind egymás után kezdtek mászni a fákra, ám a Repülő Sárkány Gárda nem kapott utasítást Yan Xiaohantól, így előhúzták szablyáikat, és kiálltak a vaddisznók ellen. Fu Shen leguggolt a fán, hogy ismét levegőhöz kapjon, lenézett, és képtelen volt tovább nézni; odakiáltott Yan Xiaohannak, hogy ne kényszerítse őket szenvedésre a méltóságuk miatt. A szavak alig érték el a száját, amikor megpillantotta a férfit a fa alatt, akit már majdnem elkaptak a zörgő fűszálak közt lapuló vaddisznók.
Fu Shen pupillája összeszűkült. Előreugrott, és ugyanekkor a vaddisznók előugrottak a bozótból.
– Vigyázz! – kiáltotta.
Ellökte Yan Xiaohant a fától, és mindketten egymásba kapaszkodva, jókora távolságra gurultak a földön. Yan Xiaohan hátának aljánál egy vaddisznó éles agyara átszakította a ruháját, és elérte a hátát, vér borította be Fu Shen kezét. Ha az utóbbi nem lett volna ott, az a támadás végzetes lett volna, és most valószínűleg két lyuk éktelenkedett volna a testében.
– Hálás köszönet…
Fu Shen csak ennyit hallott, majd erőteljes lökést érzett a vállán, és az egész teste akaratlanul elrepült… Yan Xiaohan ellökte magától!
Mielőtt még észbe kapott volna a döbbenettől, egy szélvészként érkező árny suhant el a háta mögött, Yan Xiaohannak pedig nem volt alkalma kitérni az iménti mozdulat miatt. Fu Shen tehetetlenül figyelte, ahogy a vastag, hosszú agyarak belevájódtak a hasába…
– Még mindig itt vagy?!
Yan Xiaohan ordítása visszhangzott a fülében, ám Yan Xiaohannak nem volt ideje felállni, mert a vaddisznó magával vonszolta. Nagy szerencse, hogy a Repülő Sárkány Gárda egyenruhájának öve vastag marhabőr volt egy réz állatfej csattal, mert ez az övcsat nekiütközött a vaddisznó agyarát, és meglepetésére segített kivédeni egy szúrást, ami háromezer jinnél is súlyosabb volt.
A vaddisznó sebesen maga után vonszolta Yan Xiaohant, miközben vadul és rendszertelenül mindennek nekiütközött. Fu Shen egy pillanat meglepettség után utánuk rohant. Mire utolérte őket, már majdnem elvesztette a fejét, és a fejében majdnem egy adag vért köpött.
Átkozta az eget.
– Te vadbarom! Nem nézted meg a Sárga Naptárt[1], mielőtt elmentél otthonról?!
A sűrű erdő mélyén egy lenyűgözően széles, göröngyös, köves és meredek sziklaszirt volt.
A vaddisznó rendkívül intelligens volt, és mivel többször nem sikerült megölni a prédáját, úgy gondolta, hogy jobb levetni az idegesítő embert a végzetébe.
Yan Xiaohan szintén látta a mögötte lévő szakadékot, és kétségbeesetten próbált a vaddisznó agyarába kapaszkodni, és valahogy kiakasztani a réz övcsatjából. De már túl késő volt, és a vaddisznó hamarosan a szikla széléhez rohant, majd erőteljesen meglendítette a fejét, hogy ledobja.
A hegyi szél süvített. Ahogy a levegőben lógott, a felnőtt férfi súlyától végül az övcsat leszakadt a vaddisznó agyaráról. Yan Xiaohan teste zuhanni kezdett, és ekkor már tudta a szívében, hogy most tényleg le fog esni.
A látása elsötétült, ám a zuhanás hirtelen abbamaradt.
Fu Shen felsőteste lelógott a szikláról, ahogy egy kézzel Yan Xiaohan ruháját szorította, összeszorította a fogát, és az erőfeszítéstől kidülledtek az erek a homlokán.
– Fogd meg a kezem…!
Yan Xiaohan arca, amelyet úgy tűnt, mindig egy maszk takart, végül őszinte döbbenetet mutatott.
– Te… – Az ajkainak mozgása alig észrevehető volt, a hangja pedig olyan halk, hogy majdnem elfújta a szél.
A következő pillanatban a szeme hirtelen kikerekedett.
– Mögötted! Még nem ment el!
Fu Shen éles fájdalmat érzett a hátában, és a teste megállíthatatlanul előrebukott. Még ekkor is szorosan fogta Yan Xiaohan ruháját.
– Fu Shen!
Együtt zuhantak le a szikláról.
Jegyzetek:
[1] Sárga Naptár: egy ősi naptár, ami azt mutatja, melyik napok szerencsések és balszerencsések.
DCG fordítások 
Köszönöm az új fejezetet! Ez a fordításod is tetszik. ☺️
KedvelésKedvelik 1 személy