[HJT] 24. Fejezet – Visszafizetés

A főváros, egy lámpafényes őszi estén.

Az asztal tele volt kötegekben álló papírokkal, Yan Xiaohan pedig fejét beletemetve igyekezett végezni velük. A rizskása a tálcán már rég kihűlt. Egy idős szolga sokáig hezitált az ajtó előtt, mielőtt végül elszánta magát, és olyan halkan lépett be, ahogy csak tudott.

– Uram, egész nap olvasott. Kérem, pihentesse a szemét, és legalább egy kicsit egyen!

Yan Xiaohan nem mozdult. Miután leírta az utolsó pár sort, félredobta az ecsetét, és megdörzsölte a csuklóját. Lustán hátradőlt a székében, a vékony felsőteste meghajlott, amint hosszan felsóhajtott.

– Rendben. Végre végeztem ezzel.

Alig fejezte be a mondatot, amikor hirtelen elfordult, és tüsszentett egyet.

A szolga megijedt.

– Jaj, ne, mi a baj? Semmi esetre sem fázhat meg… máris szólok, hogy főzzenek egy tál gyömbérlevest!

Yan Xiaohan fintorogva legyintett.

– Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Jól vagyok.

– Úgy tartják, hogy “egy tüsszentés egy gondolat, kettő egy átok és három egy emlék” – mondta a szolga mosolyogva. – Akkor valaki biztosan az úrra gondolt.

Amint ezt kimondta, Yan Xiaohan még egyet tüsszentett.

– …Megyek, hozom a levest.

Yan Xiaohan visszatartotta a nevetését.

– Felejtsd el, gyere vissza! Nem ez a normális?

A szolga először nem értette, hogy ez hogy lehetett volna “normális”, ám egy rövid pillanattal később rájött. Jól megfigyelve a másik arckifejezését csatlakozott a tréfához:

– Talán a márki megérkezett Yan tartományba, és az uramra gondolt. Bocsássa meg ennek a vén szolgának, amiért olyasmibe szól bele, amibe nem lenne szabad, de nagyon későig dolgozott, és égette az éjféli olajat. Ez nem tesz jót az egészségének. Ha a márki itt lenne, biztosan nem engedné, hogy úgy dolgozzon, mintha az élete függne tőle.

– Hm? – Yan Xiaohan gúnyosan felvonta a szemöldökét. – Valóban…? Az asszony még át sem lépett a küszöbön, és te máris arra használod, hogy elnyomjon?

A szolga látta, hogy nem tűnt sem mérgesnek, sem sértettnek – ellenkezőleg, meglehetősen jókedvűnek látszott -, ezért felbátorodott:

– Ön és a márki a jövőben kölcsönösen egymást tisztelő házaspárként fognak élni, és egy életen át fogják támogatni egymást. Lesz valaki, aki mindig tudni fogja, mikor van melege vagy mikor fázik, és figyelembe veszi az érdekeit. Hogy lehetne ezt elnyomásnak nevezni?

A hízelgő szavakra egy vigyor terült el Yan Xiaohan arcán, és csak azután felelt, miután sikerült abbahagynia a mosolygást.

– Az évvége rohamosan közeleg, és már láttam is, ahogy a földműves családok egymás után jönnek a városba, hogy újévi ajándékokat hozzanak. A Jing Ning márki idén az északi határvidéken ünnepel, ahol még hidegebb van, ezért megkérlek, hogy válassz néhány vastag bundát és selymet, tedd őket egy kocsira és küldd el neki! És mi a helyzet az építőmunkásokkal, akiket kértem, hogy keress?

A férfi csak alig pár napja ment el, és valószínűleg még a tartós élelem sem fogyott el, amit magával vitt az útra, Yan Xiaohan viszont máris azon gondolkodott, hogy milyen újdonságokat ajándékozzon neki. A szolga magában búcsút intett a mindig méltóságteljes urának, aki most már rálelt az igaz szerelmére, és teljesen ellágyult. Annyira szeretetteljes és figyelmes volt, hogy egyszerűen nem tudta békén hagyni a férfit. 

A szolga megszépítette magában Yan Xiaohan képét, majd válaszolt:

– Igenis. Sikerült megtalálnom őket, de mivel semmi nagyszabású munkát nem igényel, az elkészítéséhez csak pár mesteremberre lesz szükség. Az úr által leírt tóhoz először szükség lesz egy tervrajzra, azután pedig meg kell vásárolni a szükséges anyagokat. Ha az úr elégedett a tervrajzzal, lassan munkához is látnak.

– Nem kell sietni, elég, ha február 12-re elkészülnek vele – mondta Yan Xiaohan. – Mostanában mindenki túl keményen dolgozott. Nyugodtan vegyél el a kincstárból, hogy megvegyük, amit csak kell. Ha senki sem jelenik meg a Ying nagyherceg birtokáról, akkor menj a Szertartások Minisztériumába, és kérdezd meg, mihez kezdjünk!

Fu Shen távozása óta hirtelen megnövekedett azoknak az ügyeknek a mennyisége, amiket Yan Xiaohannak el kellett intéznie. Valójában mielőtt Fu Shen idejött volna, mindig is ilyen volt az élete. Ám miután egy beteg ember költözött az otthonába, akiről gondoskodnia kellett, Yan Xiaohan attól tartott, hogy nem fognak rendesen figyelni rá, ezért nem volt hajlandó hagyni, hogy a szokásos munkája megzavarja Fu Shen lábadozását. Sok mindent többször is elhalasztott, ami végül a jelenlegi felhalmozódott tennivalókat eredményezte.

Amíg Fu Shen a Yan birtokon volt, Yan Xiaohan gyakorlatilag sosem töltötte máshol az éjszakát, és a palotába való beidézéseken kívül senkivel nem lépett kapcsolatba. Miután végzett a munkájával, azonnal hazament, hogy társaságot nyújtson a férfinak, miközben evett és bevette a gyógyszerét, támogatta, miközben az udvaron tornáztatta a végtagjait, és segítette, miközben fürdött és megmosakodott. Bár külön szobában aludtak, lefekvés előtt mindig bement Fu Shen szobájába, hogy ránézzen, majd megvárta, amíg elaludt, mielőtt elment volna… ezeknek a többségét valójában a szolgákra is rábízhatta volna, a maradékra pedig Fu Shen egyedül is képes volt. Viszont Yan Xiaohan személyesen volt tanúja annak, hogy Fu Shen hogy élt a Jing Ning márki birtokán; mivel a kezei közé került, többé nem engedi Fu Shennek, hogy további nehézségeken menjen keresztül.

Újra és újra figyelte a férfi egyre távolodó hátát, és jól tudta, hogy egyszer sem kérhette arra, hogy maradjon. Fu Shen jelenleg nem tudott mozogni; hogy ne akarná most az egyszer megpróbálni megállítani, és arra kérni, hogy többé ne menjen el?

A mostani teendői között hivatalos ügyeken kívül néhány magánjellegű üggyel is foglalkoznia kellett. Az egyik ilyen a vágott ujjú pletyka volt, aminek a nyomozásával Wei Xuzhout bízta meg, a másik pedig a Fu Shen merénylete mögött rejlő valódi igazság. Az utóbbi szigorú kinyomozására a császár már utasította a Törvény Három Osztályát, és két hónappal később, vagyis tegnap lezártnak nyilvánították az ügyet. Yan Xiaohan átrágta magát a jelentéseiken, és az egész teljes baromság volt. Az igazságügyi minisztérium legfelsőbb bírója csak a “testőrök hibáját” jelölte meg kiváltó okként; ezután magas rangú helyi tiszteket börtönöztek be, felfedeztek néhány tatár kémet, kiszedtek belőlük egy vallomást, majd az egész felelősséget a keleti tatárokra hárították, és lezártnak nyilvánították az esetet.

Az, hogy ki kezdeményezte a küldöttség megtámadását, honnan jött a puskapor, ami a földcsuszamlást okozta, és hogy a merénylet célpontja a keleti tatárok kis hercege vagy Fu Shen volt… mind a sűrű köd mélyén maradtak.

A három osztály vezető hivatalnokai hallgatólagos egyetértésben voltak, és senki nem volt hajlandó nagy feneket keríteni ennek az ügynek, mivel Fu Shen házassági rendeletéből valószínűleg képesek voltak rájönni a Yuantai császár fenntartásaira. Csak egy Gu Shanlu nevű Közjogi Császári Cenzor felügyelő ragaszkodott a meggyőződéséhez, hogy az eset gyanús. Többször kérvényezte a részletekbe menő nyomozást, de a császárnak benyújtott előterjesztései sosem kerültek Őméltósága szeme elé, mivel az ügyet már rég archiválta egy eunuch.

Yan Xiaohan nyilvánvalóan nem mozgósíthatta a Repülő Sárkány Gárdát. Sok energiát fektetett abba, hogy titokban nyomozzon, de minimális eredményt ért el. Mivel ez az észak-yani hadsereg titkos információjának minősült, Fu Shen pedig mindig is holtbiztos védelmet állított a Repülő Sárkány Gárda ellen, az embereinek nagyon nehéz volt bármi hasznos információt előásni. Az utóbbi két hónap egyetlen eredménye az volt, hogy felfedeztek egy “földutat”, amelyen a lovas, határmenti banditák és a Tong tartomány katonái folytattak magánüzleteket.

A “földutak” a hivatalos utak ellentétei voltak, és ahogy azt a nevük mutatja, titkos árucsere folyik rajtuk a katonák és a civil kereskedők között. A kereskedők végigjárják a különböző területeket, a hadsereg pedig ételt és gyógyszert vásárol tőlük, míg a külföldiek lőfegyvereket és kardokat. Még olyasvalaki is volt, aki úgy manipulálta a keleti tatárokat és a han csapatokat, hogy ételért, teafűért, sóért és egyebekért cserébe csatalovakat adjanak.

A korábbi években a hivatalos utak bizonyos időközönként nyíltak meg és záródtak le, az adó pedig rendkívül magas volt. A földutak ezekben az alkalmas időkben jöttek létre, és a folytonos betiltásuk után is fennmaradtak. Nem túlzás azt állítani, hogy a Nagy-Zhou határának minden egyes részén, ahol védekező hadsereg állomásozik, legalább egy földút is van.

Ha a puskapor egy földúton keresztül jött be, akkor mivel a Kék Homok-hágó Tong tartomány legészakibb csücskében van, a merénylet legnagyobb gyanúsítottjai a tartományt védő hadsereg.

Fu Shen elmondása szerint a császár kéme Észak-Yan egyik magas rangú tisztje. A Tong hadsereg már régen kivált a Vas Lovasságból, és a közelében Észak-Yan nyugati területe, Yuan tartomány volt.

Azt, hogy ez a személy ki lehet, Fu Shen már talán ki is találta. Yan Xiaohannak viszont nem kellett sok részletet tudnia; az észak-yani hadsereg ügye nem olyasmi, amibe belenyúlhat.

De ha Fu Shen nem képes elbánni velük, akkor nem számít, hogy Fu Shenért vagy önmagáért, hogy nyilvánosan vagy titokban; Yan Xiaohan kész arra, hogy előlépjen és szolgáltassa a tőrt.

Az előzőleg említett másik ügyről szólva pedig az eredmény igencsak meglepte. A legkorábbi vágott ujjú szóbeszéd Fu Shen mostohaanyjától, Qin úrnőtől származott. A lánya a koronaherceg ágyasa a keleti palotában, és az egyik együttlétük közben elfecsegte neki, majd a koronaherceg előállt ezzel az epés cselszövéssel, hogy a házassági rendelettel “könnyítsen a Yuantai császár terhén”.

Több kutatásra nem volt szükség. Tudta, hogy Qin úrnő folyton azon törte a fejét, hogy szúrja hátba Fu Shent, és érje el, hogy a saját fia örökölje meg a nemesi címet. Ezért kellett megtennie az első lépést, hogy elvágja Fu Shen jövendőbeli vérvonalát.

Egy önző és gonoszlelkű nő otthoni ármánykodása majdnem ahhoz vezetett, hogy lecserélődött Észak-Yan katonai vezetője, és az egész udvar helyzetét megbolygatta.

Milyen ironikus. Micsoda ostobaság.

Ám amikor Yan Xiaohan ezt meghallotta, nem azért volt a legdühösebb, mert a szóbeszéd a jelenlegi helyzetébe sodorta őt, hanem mert felidézte benne azt, amit régen Fu Shen a barlangban mondott: “Nekem sincs anyám.”

Még az édesanyja halála után is el kellett viselnie a szívtelen, gonosz mostohaanyja kínzását. Hogy volt rá képes ennyi éven át?

Yan Xiaohannak egy pillanatra le kellett nyugtatnia magát a Repülő Sárkány Gárda főhadiszállásán, majd keresett egy beosztottat, és gyorsan utasítást adott neki:

– A Jing Ning márkinak van egy öccse, a neve Fu Ya. Azt hallottam, hogy folyton kakasviadalokban és kutyaharcokban vesz részt. Nagyon fiatal, de máris egy csapongó személyiség. Őfelsége sosem szerette, ha a Ying nagyherceg birtoka túl merész, és mivel a márki a gondjaimra lett bízva, az öccsével is törődnöm kell.

A beosztottja éles eszű volt, és azonnal megértette a dolgát:

– Értettem. Azonnal tegyük impotenssé, vagy használjunk drogot, amivel lassan kiürül a teste?

– Nem kell sietni – kuncogott Yan Xiaohan ridegen. – Húzd el a dolgot! Az lenne a legjobb, ha megvárnánk, amíg a címet átruházták. Szeretném látni, hogy azután kinek lesz még mersze magára aggatni a “Ying nagyherceg” címet.

Elvégre Qin úrnő szeret mások kárára tenni és elvágni a vérvonalukat, nem igaz? Akkor a drága kisfia lesz az első, aki ebbe belekóstolhat.

Fu ágyassal pedig hasonlóképpen tervezett elbánni, mint Fu Yával. Viszont váratlanul az a hír kapott szárnyra a keleti palotában, hogy Fu Ting boszorkányságot gyakorolt, és átokhozó tárgyakkal akarta elvenni a főfeleség életét. Ezt pedig egy bizalmas cselédje hozta napvilágra. A főfeleség figyelembe vette, hogy egy Fu volt, és megkímélte az életét, de megvonta a rangjától, majd büntetésből házimunkára ítélte.

A koronaherceg egy idióta volt, de a felesége, Cen úrnő egy rendkívül intelligens ember. Yan Xiaohan örült, hogy valaki más elvégezte helyette a dolgot, és közömbösen szemlélte a nagyhercegi birtok új fejleményeit. Vajon hogy fog Qin úrnő érezni, miután egy pillantást vet, milyen véget értek a gyerekei? gondolta magában nem kis örömmel.

Yan városban.

Fu Shen az ősök tisztelete ürügyén visszatért Beijiangba, ám még nem vonult vissza az észak-yani hadsereg parancsnokságából. Mire belépett a városba, a csapatai már egy örökkévalóság óta vártak rá, és a Yan kormányzó birtokán üdvözölték. Leszámítva néhány magasabb rangú tisztet, akik a frontvonalon járőröztek, a többi rangos tábornok mind csapatostól sietett vissza a tartományba. Egymást váltva kívánták neki, hogy “együtt őszüljön meg Yan Xiaohannal” és hogy “hamarosan szüljenek fiút”, amivel majdnem annyira felbosszantották a márkit, hogy felpattant a tolószékéből. Ez a csapat nagyranőtt majom fél napig harsogott, majd végül egy dühös és kipirult arcú Fu tábornok kitessékelte őket az ajtón, utána pedig rögtön meghagyta Xiao Xunnak, hogy vigye őket fél lire innen.

Délután az észak-yani orvos, Du Leng megvizsgálta a sérült lábát, majd mosolyogva nézett rá:

– Gratulá-

– Köszönöm. – Mostanra Fu Shennek már reflexből a szájára jött. Az arca fagyos volt.

– … – Du Leng.

Egy rövid ideig szemeztek egymással, az egyik kikerekedett, a másik összehúzott szemmel, majd Du Leng zavarában köhintett egyet, és próbálta visszatartani a vigyorát.

– Azt akartam mondani, hogy gratulálok, márki, a sérülése szépen gyógyul. Bárki is viselte gondját, biztosan egy nagyon képzett doktor. A legtöbb csontot jól visszanőtt, és az izmok is egyre erősödnek… ha az év első felében így folytatja, talán képes lesz felállni a tolószékből, és ugyanúgy járni, mint egy átlagos ember.

– … – Fu Shen.

Úgy tett, mintha ez nem lett volna nagy ügy.

– Mennyi idő, mire felépülök?

– A teljes felépülés lehetetlen – mondta Du Leng türelmesen. – A lábadozás körülményeinek kiegyensúlyozottságától függően, ha követi a módszert, amit korábban említettem, legfeljebb 60-70%-osan nyerheti vissza a mozgásképességét.

Fu Shen motyogott valamit, hogy tudomásul vette, és csak ennyit mondott:

– Köszönöm a fáradozását, Du doktor úr.

Miután Du Leng elment, nemsokára egy fiatalember nyitotta ki az ajtót és lépett be rajta. Egy kicsit idősebb volt, mint Fu Shen, egy jóképű és feltűnően fiatalos, gyengéd és kedves arcú férfi; nem olyan volt, mint Yan Xiaohan látszólag kedves álarca, hanem inkább egy nemesemberből sugárzó tartás. Amikor Fu Shen meglátta, hogy ő az, kissé megkönnyebbülten sóhajtott, és egy székre mutatott:

– Hát itt vagy, Qingheng. Ülj le! Mostanában keményen dolgoztál.

A férfi neve Yu Qiaoting, adott neve Qingheng, és egy rendkívül megbízható ember, valamint Fu Shen közeli barátja volt. Fu Shen távollétében ő kezelte az észak-yani hadsereg ügyeit, mivel nem volt valószínű, hogy bármit is elrontott volna.

De hogy lehetett volna Yu Qiaotingnak kedve leülni? Gyűlölte, hogy nem képes egyszerűen megragadni Fu Shent a gallérjánál.

– Mi a helyzet a fővárosban, és mi ez az egész házassági rendelet?

Fu Shen elmesélte neki a dolgok állását. Yu Qiaoting arca meglehetősen ronda lett, miután végighallgatta:

– A Yuantai császár tényleg… rögtön megfőzi a vadászkutyát, miután elkapta a nyulat, és maga bontja le a Nagy Falat. Mégis mi haszna van ebből?

– Ő a birodalom ura. Máshogy látja a dolgokat, mint mi – válaszolta Fu Shen. – Szerencsére csak engem tart tüskének a szemében. Ha egy nap az észak-yani hadsereget is annak tartja, akkor tényleg mindennek vége.

Yu Qiaoting a fejét csóválta:

– Akkor mihez akarsz kezdeni?

– Én? – kérdezte Fu Shen sejtelmesen. – Megházasodom. Szerinted szembeszegülhetek ezzel a rendelettel?

– …Tudjuk, hogy meg fogsz házasodni, fejezd be a dicsekvést! Úgy értem… nem mondhatod, hogy csak így visszaadod a hadsereg irányítását a dinasztiának, és hagyod, hogy Yuantai azt tegyen, amit akar.

Látva, hogy Fu Shen még mindig vonakodott a válaszadással, mondott még egy tippet:

– Az utóbbi években a császár egyre inkább abba az irányba tart… gondolnod kellene a jövőre, Jingyuan!

---

<< 23. Fejezet | Tartalomjegyzék | 25. Fejezet >>