– Mi az? A márki elkapott a prostituáltak földjének bejáratánál, szóval a Repülő Sárkány Gárda megöli a szemtanút, hogy elhallgattassa?
Fu Shen egy elhagyatott kisutcába lett tolva, miközben az aggodalom legkisebb jele nélkül felemelte a másik állát, mint egy kéjenc. Yan Xiaohan engedett a komolytalanságának, és a szemébe nézve így szólt:
– A gyilkosság szükségtelen, az elhallgattatás viszont nagyon is az.
Ez felkeltette Fu Shen érdeklődését:
– És hogy szándékozol elhall… mmf…
Mielőtt befejezhette volna, valaki odahajolt és befogta a száját.
Friss házasok voltak, akiknek bár külön kellett élniük, most váratlanul mégis találkoztak; bizonyos felgyülemlett érzéseket nem lehetett szavakkal kifejezni, és tettekkel kellett tudatni őket. Ez a csók még a búcsúzáskor váltottnál is hevesebb volt, és egy kis belülről jövő szenvedélyt tartalmazott. Mintha Yan Xiaohan bosszút akart volna állni az előbbi átverésért, se nem erősen, se nem gyengéden beleharapott Fu Shen ajkába.
Épphogy csak fájt. Fu Shen megragadta az állát, összeszorított fogakkal felszisszent, de nem szidta le.
– Milyen kicsinyes. Higgadj le egy kicsit, nem kell olyan erősen megharapni, hogy nyomot hagyjon…
Yan Xiaohan azonnal megbánta, amint hallotta, hogy felszisszent, és a tarkójánál fogva finoman megpuszilta a pontot, amit megharapott.
– Fájt?
Fu Shen megsimogatta a hátát, jelezve, hogy jól van, de továbbra is gúnyolódott:
– Bordélyházba mész a hátam mögött… még nem is csináltam semmit, és máris te vagy az, aki meg van sértődve.
Yan Xiaohan féltérdre ereszkedett előtte, így kicsit alacsonyabban volt, mint Fu Shen, majd mindkét kezét a sajátjába vette.
– Féltékeny vagy? Légy őszinte!
– Azt hiszed, mindenki olyan mint te; egy dézsa ecet? – morgott Fu Shen.
– Tényleg nem vagy féltékeny? Mit csinálnál, ha tényleg bordélyházba mentem volna?
Fu Shen arcán könnyed mosoly jelent meg, és suttogva egy kérdéssel felelt:
– Azt hiszed, nem sújtok le a felemelt karddal, Yan-xiong?
– ….
Tulajdonképpen már rég tudnia kellett volna, hogy Fu Shen hevével, ha bármiféle átverés vagy árulás történik, a biztos vég a kötelékek teljes elvágása, amit csak a halál tisztázhat. Yan Xiaohan egyszer már átesett egy ilyen buktatón, és csak azért kapott egy lehetőséget, hogy ismét közel kerülhessenek egymáshoz, mert Fu Shen akkor még fiatal volt, a szíve pedig túl lágy.
Úgy tett, mintha nem hallotta volna Fu Shen utolsó mondatát, és tapintatosan témát váltott:
– Hogy kerülsz ide?
Mivel mindkét kezét lefogták, Fu Shen lehajtotta a fejét, hogy az ölében lévő legyezőre mutasson.
– A közelben van egy bambuszfaragó üzlet, és remek legyezőket készítenek. Tavaly megkértem a tulajdonost, hogy készítsen párat, és csak most jutott eszembe, úgyhogy eljöttem, hogy átvegyem őket. Micsoda meglepetés, hogy véletlenül összefutottunk.
Annak ellenére, hogy Fu Shen már rég elválasztotta magát a fiatalkori luxustól, a csontjában továbbra is ott volt az elegancia iránti szeretete: a ruhái, a kiegészítői és az otthonában lévő tárgyak egyáltalán nem voltak kevésbé kifinomultak. Ennek a kornak az emberei a leginkább a fakeretes legyezőket kedvelték, és a leggazdagabbak kerete elefántcsontból vagy tehénszarvból készült. Ő viszont különösen a jelentősen könnyebb súlyú bambuszlegyezőt részesítette előnyben. Nem ragaszkodott hozzá, hogy a folyó istennőinek pöttyös bambuszából legyen[1]; bármi megfelelt, amíg tiszta és sima volt.
Yan Xiaohan halványan emlékezett rá, hogy amikor az utóbbi években Fu Shen időnként visszatért a fővárosba, és találkoztak az utcán, Fu Shen keze sosem volt üres.
– És te? – folytatta Fu shen. – Az eset helyszíne nem az Emeráld Pavilon volt? Miért a Száz Poszátában nyomoztok?
– Az őr a pavilonban halt meg, de mielőtt odament volna, a Száz Poszátában járt. Valami hiányzik, amit nem találtam a pavilonban, ezért szerintem lehetséges, hogy itt hagyta el.
– Mit hagyott el? – Fu Shen teljesen öntudatlanul kérdezte, és csak miután kicsúszott a száján, vette észre, hogy ez helytelen volt. – Megkérdezhetem? Ha nem mondhatod el, akkor nem kérdezem.
Yan Xiaohan megszorította a kezét, és rezzenéstelen arccal így szólt:
– Szívesen eldicsekszem a felfedezésemmel. Nem arról van szó, hogy nem mondhatom el, csak inkább megvárnám, amíg este hazaérek. – Minden irányba körülnézett, és érthetetlen utalással vigyorgott. – Nem igazán illene itt beszélnem róla.
Fu Shen nem értette, miért szerette a szükségesnél jobban megbonyolítani a dolgokat. Azt hitte, hogy éjszaka hangulatosabb rémtörténeteket mesélni? Három éves gyereknek nézte?
– Jól van. – Fu Shen behajlította az ujjait, hogy megadva magát megszorítsa Yan Xiaohan kezét. – Igazából van valami, ami szerintem kapcsolódhat az ügyhöz. Dr. Shentől hallottam, hogy az őr súlyos yang veszteségbe halt bele? Amikor elmentem az üzletbe a legyezőkért, véletlenül meghallottam az eladók beszélgetését. Azt mondták, hogy az év elejétől mostanáig, csak ebben a két hónapban, már egy rakás embert elvittek a környéken lévő bordélyházakból. Nem gondolod, hogy mostanában egy kicsit túl sok “szex közbeni haláleset” történt?
– Észben tartom. – Yan Xiaohan felállt, és lehajolt, hogy megpuszilja Fu Shen arcát. – Küldd el Shen Yicét! Ha hazaértem, beavatlak a részletekbe.
Fu Shen látta, hogy a nagyját már kitalálta, ezért bólintott, és semmi többet nem szólt. Yan Xiaohan kitolta a kisutcából, és átadta Xiao Xunnak. Amikor megfordult, Fu Shen hirtelen megállította, majd a kezét meglendítve a másik karjaiba hajította a legyezőt.
Ahogy leengedte a kezét, a ruhájának ujja egy tökéletes kört írt le a levegőben. Sötét ruhájában és fekete hajával még annak ellenére is, hogy csak ülni tudott, az eleganciájának könnyed bája ugyanúgy sugárzott, amitől az épület előtt számtalan kurtizán a nyakát nyújtogatta, hogy vessenek rá egy pillantást. Mintha Fu Shen csupán egy egyszerű kacatot ajándékozott volna neki, hanyagul így szólt:
– A tiéd. Fogd és szórakozz jól!
Yan Xiaohan tekintete követte az alakját, amíg el nem tűnt az utcasarkon, és ösztönösen kinyújtotta az ujjait, ezzel kinyitva a kivételesen könnyű legyezőt.
A külső gerince feketebambuszból, a belső küllők pedig pálmabambuszból készültek. A legyező ezüstös és kemény felszínére csillámokat szórtak. Az elejére egy szabadkezűleg festett fényes hold lógott egy torony felett, a hátuljára pedig egy ókori költemény idézete volt írva.
Bárcsak délnyugati széllé válhatnék, és mindig a karjaidban maradhatnék.[2]
Wei Xuzhou hátulról közel lopózott hozzá. Vetett egy pillantást a legyezőre írt szavakra, majd egy nyelvcsettintés és majdnem egy füttyszó jött ki a száján.
– Nézzenek csak, odanézzenek! Majdnem sugárzik magáról a feleség aurája…
Yan Xiaohan egy suhintással összecsukta a legyezőt, majd fenyegetően megbökte a vállát.
– A feleség aurájának egyelőre nincs szüksége a megjegyzéseidre. Ne beszélj ostobaságokat, folytasd a nyomozást!
Ennek ellenére, az arcán lévő mosoly olyan volt, mint egy vízzel teletöltött vödör; egyetlen apró érintés, és túlcsordul.
Wei Xuzhou csak bámult utána, ahogy elment a szélben, és magában teljesen ledöbbent. A császár házassági rendelete… nem azért volt, mert sajnálta, hogy fél életen át agglegény volt?
Yan Xiaohan azonnal hazament, amint leszállt az éj, Fu Shen és csapata pedig addigra már berendezkedett a Yan birtokon. A hálószoba, amit már egy ideje nem használtak, ismét megtelt fénnyel, miközben Fu Shen a lámpás világánál olvasott egy könyvet.
Az arca kisimult, elveszítette azt a fagyos, kemény, elnyomó érzést, ahogy koncentrált és elterelődött a figyelme. Már a komoly arckifejezése sem tűnt olyan gőgösnek és elérhetetlennek, így csupán a szépsége maradt.
Ő az olvasmányra figyelt, a másik pedig őrá.
– Ha tovább bámulsz, pénzt fogok kérni érte. – Fu Shen lefordítva letette a könyvet az asztalra, és jegesen gúnyolta. – Higgadj le egy kicsit, jó? Azok a szemek szinte lenyúzzák a bőrömet. Nem jutott elég néznivaló a Száz Poszátánál?
– Azt mondtad, nem vagy féltékeny, de a szavaid nem igazán erre utalnak. – Yan Xiaohan bement a szobába, levette a köpenyét, átöltözött otthoni ruhába, leült Fu Shennel szembe, majd elfogadta a neki nyújtott teát. – Biztos azt akarod, hogy egyenesen kimondjam, ami rendben van. Nem akarok olyan szavakkal hízelegni, hogy “te sokkal jobban nézel ki náluk”, mivel úgy gondolom, hogy tiszteletlenség lenne hozzájuk hasonlítanom téged. Te magas helyet foglalsz el a szívemben, és senki sem érhet fel hozzád. – Yan Xiaohan ivott egy korty teát, a hangsúlya egyenletes maradt. – Ezek a szavak is ugyanonnan jöttek. Nem viccelek.
Ez a hirtelen jött vallomás ledermesztette Fu Shent.
– Yan-xiong?
Yan Xiaohan sóhajtott egyet, és letette a teáscsészéjét. Odalépett Fu Shen elé, majd átölelte.
– Nagyon szeretlek, márki – mondta. – Ez az első alkalom az életemben, hogy ennyire szeretek valakit. Ezért nem akarom, hogy akár egy szemernyi félreértés is legyen köztünk. A hét évvel ezelőtt történtek… nem ismétlődhetnek meg.
Fu Shen egy pillanatig hallgatott, majd lassan megkérdezte:
– …Mióta?
Eddig azt hitte, hogy az érzéseik csak azután kezdtek elmélyülni, hogy együtt éltek, közel egymáshoz, ám a Yan Xiaohan szavaiból tükröződő utalásból úgy tűnt, nem ez volt a helyzet. Amikor ő még csak barátként gondolt rá, Yan Xiaohan szíve már akkor is letért érte a kitaposott útról?
– Hét éve – mosolygott Yan Xiaohan keserűen. – De akkor még… túl öntelt voltam.
Fu Shen alig tudta visszafogni a döbbenetét:
– Miért?
Ő akkor még csak egy kölyök volt!
– Ha hallani akarod, később lassan elmesélem. – Yan Xiaohan finoman megcsókolta a homlokát. – Mindenesetre, amíg tudod, hogy nem fogok valaki mást keresni a hátad mögött, annyi elég.
– Nem elég – vágta rá Fu Shen. – Tégy boldoggá, és sorolj fel mindent, amit szeretsz bennem!
– ….
A légkör, amit az önkényes aggodalmai elkomorítottak, semmivé vált. Yan Xiaohan kénytelen volt a másik vállába fojtani a nevetését. Fu Shen minden tekintetben erős ember volt, különösen az érzelmek terén. Yan Xiaohan néha úgy érezte, hogy kimerülten sétált egy összeomlás szélén álló vékony hídon, és mindig, amikor a lába levegőre lépett és azt hitte, hogy a teste összezúzódik és a csontja eltörnek, Fu Shen biztosan elkapta odalent. Csak azután fedezte fel, hogy a felhők és a gomolygó köd alatt valójában szilárd talaj volt a lába alatt, hogy elég szerencsés volt, hogy még egyszer kinyissa a szemét.
Ezt az egy dolgot mindig is tudta.
Yan Xiaohan olyan halkan suttogott Fu Shen fülébe, hogy csak a lélegzete maradt:
– Tetőtől talpig, ahol megérintettelek és ahol még nem, mindent szeretek benned.
Miután este megfürödtek, egymás mellett feküdtek az ágyban, és érlelődtek a fáradtságban. Fu Shennek hirtelen eszébe jutott az eset, amiről napközben beszéltek, és belekönyökölt Yan Xiaohan oldalába.
– Azt mondtad, mesélsz, ha hazaértél. Szóval miről volt szó?
– Oh. Arra gondolsz, mit kerestem? – Yan Xiaohan odafordult felé, és rátette a kezét a férfi derekára. – Egy csizma erszényt.
– A halott Yang Hexuan volt, egy Arany Varjú őr. A katonai tisztviselők általában minden nap lovagolnak, nagyon ritkán ülnek hintóba, viszont így lovaglás közben nem tudják hova tenni a dolgaikat. Ezért ha néhány apróságot vagy papírt kell magukkal vinniük, egy csizma erszénybe teszik őket. Yang Hexuan tulajdonait mind megkaptuk, ezt viszont nem találtam köztük. Az Emeráld Pavilonban sem volt, ezért elmentem a Száz Poszátába, hogy megkeressem. Ahogy vártam, abban a szobában hagyta el, ahol aznap este iszogatott.
Néhány adósságlevél, körülbelül ötven liang és egy valamiféle port tartalmazó papírtasak volt benne; valószínűleg pontosan azt próbáltuk megtalálni, és már át is adtam Shen Yicének. Holnapra kiderül, mi volt az.
– Miért vagy olyan biztos benne, hogy a tasak tartalma okozta a halálát?
– Kikérdeztem a prostituáltat, aki aznap este szolgálta. A fiatal hölgy azt mondta, hogy szex előtt Yang Hexuan mindig drogot használt, hogy izgalomba jöjjön. Később valahogy visszanyerte az elveszett erejének nagyját, és durvábbá vált, mint egy átlagember. Eközben végig azt állította, hogy nem szedett drogokat, de az furcsa lenne. A bordélyházban árulnak közönséges nemi vágyfokozókat, de ehhez a hatáshoz valószínűleg valahonnan máshonnan, titokban szerzett egy erősebb szert.
– Ennyi? – csodálkozott Fu Shen, amikor végighallgatta. – Miért kellett visszaérned, hogy elmond ezt az unalmas dolgot?
– Azt mondod, hogy illett volna nemi vágyfokozókról és férfiakról beszélgetnem veled egy lepukkant kisutcában? – kérdezte Yan Xiaohan teljesen meggyőződve arról, hogy neki volt igaza. – Ezt a beszélgetést a férjnek és a feleségnek nem négyszemközt az ágyban, éjfélkor kell megejtenie, amikor senki más nincs körülöttük?
– ….
Eddig rezzenéstelen arccal, békés szívvel hallgatta a “nemi vágyfokozók”-ról szóló történetet; ám amikor Yan Xiaohan ilyen hangsúllyal mondta, hirtelen érezte, ahogy forró vér zúdult a gyomrába, és majdnem rögtön felállt.
A derekán lévő kéz hirtelen megszorult, és Yan Xiaohan a takaróval együtt magához húzta. A szégyentelen tuskó tovább simogatta a háta alsó részét, és suttogva kekeckedett:
– Tényleg érzéketlen vagy…
Mivel csak néhány réteg puha, könnyed brokát ágynemű választotta el őket, Fu Shen érezte, ahogy valami nekinyomódott a lábának.
Mindketten férfiak voltak. Hogy ne értette volna?
Nyugtalanul mocorgott, majd Yan Xiaohan rögtön lefogta.
– Ne mozogj! Nem kell ezzel törődnöd, csak adj egy pillanatot! – Vigasztalóan simogatta a hátát. – Nem fogok hozzád érni.
Fu Shen kissé felhúzta a szemöldökét.
Yan Xiaohan csakugyan nem ért hozzá. Egy idő után, amikor már Fu Shen túl gyorsan verő szíve is megnyugodott, hirtelen érezte, ahogy a levegő kissé megremegett a feje búbjánál.
Felnézett, és megkérdezte:
– Mit csinálsz?
– Szútrákat mondok fel – mosolygott Yan Xiaohan békésen.
– ….
Fu Shen meglehetősen sokáig tűrt, sóhajtott egyet, majd végül elfogadta balsorsát, és a takaró alá nyúlt.
Másnap korán reggel együtt reggeliztek Xiao Xunnal, aki evés közben hirtelen megkérdezte:
– Tábornok, tegnap este összetörtek valamit a szobájukban? Minden rendben?
Fu Shen majdnem félrenyelte a rizskását, amint bűntudatosan eszébe jutott, hogy amikor tegnap este szórakoztak, nem figyeltek oda, és véletlenül lerúgták az ágyról a lábmelegítőt, aminek hangja az udvar felét felverte.
– Jó, hogy megkérdezte. – Yan Xiaohan megnyalta az ajka belsején lévő sebet, és felszisszent fájdalmában, de úgy mosolygott, mintha most már megbánások nélkül halhatott volna meg. – A maga márkija tegnap este ragaszkodott hozzá, hogy dulakodjon velem, és az volt az első támadása.
Jegyzetek:
[1] A legenda szerint, amikor Shun császár hirtelen meghalt a Cangwuba vezető útján, a két ágyasának (a Xiang folyó istennőinek) könnyei ráhullottak a környező bambuszokra, és örökre foltokat hagytak rajtuk. Innen ered a pöttyös bambusz.
[2] Cao Zhi – Hét bánatos vers
DCG fordítások 
Fangörcs. Köszi a fordítást!
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm a fejezetet!
KedvelésKedvelik 1 személy