Yan Xiaohan egy pillanatig csak némán állt, miközben átölelte Fu Shent. Egyszerre szeretett volna támaszt nyújtani neki, és félt, hogy túlságosan vigasztalhatatlan volt. Így megsimogatta Fu Shen hátát, majd szándékosan kötözködni kezdett:
– Sírsz, márki? Szeretnéd, hogy megvigasztaljalak?
Fu Shen természetesen sosem engedte volna meg magának, hogy sokáig búslakodjon. Pusztán arról volt szó, hogy ritkán akadt olyan pillanat az életében, amikor tudott valakire támaszkodni, ezért egy darabig nem igazán akart eltávolodni tőle.
– Menjünk oda! Van itt valami bor? Igyunk egy kicsit! – mondta elfojtott hangon.
A hangsúlya nem olyan volt, mint ahogy egy férj meghívja a párját, inkább mint ahogy egy idős nagypapa szól a fiának, hogy szórakoztassa. Yan Xiaohan nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Már épp figyelmeztetni akarta Fu Shent, hogy nem ihat, amikor hirtelen más gondolata támadt; ha Fu Shen képes lenne ivással enyhíteni a fájdalmán, akkor azzal nyugodtan kiadhatna mindent, ami a szívét nyomja, ami hosszútávon sokkal jobb lenne, mintha mindent magába fojt, ahogy azt most is tette.
– Rendben – válaszolta egyszerűen. – Várj egy pillanatot, szólok valakinek, hogy hozzon.
Fu Shen döbbenten kapta fel a fejét.
– Elgurult a gyógyszered? Tényleg beleegyezel?!
Yan Xiaohan felhúzta a szemöldökét és lehajolt, hogy kikérdezze:
– Azt mondod, hogy még sosem csináltam ilyesmit? Nézz a szívedbe és mondd, melyik kérésednek nem tettem eleget?
Magas alakja lassan közeledett Fu Shen felé, mégsem árasztott elnyomó kisugárzást. Fu Shen kinyújtotta a mutatóujját, hogy megbökje a másik mellkasát, és könnyeden elmosolyodott.
– Azt hittem, adnom kell majd valamit egy korty alkoholért. De ha már ilyen figyelmes és előzékeny vagy, többet nem is kérhetnék.
– Például mit adnál? – Yan Xiaohan nem felejtette el megkérdezni.
Fu Shen csak némán mosolygott.
– Szerintem nem nemesemberre vall kihagyni egy remek üzletet, márki.
– Akkor mit akarsz? – vágott vissza Fu Shen.
– Olyan figyelmes és gondoskodó vagyok. – A térdével célzottan meglökte Fu Shen lábát. – Nem gondolod, hogy valami még édesebbet érdemlek?
Fu Shen tekintete egy pillanatra a csípőjére vetült, és baljós vigyor jelent meg az arcán.
– Úgy látom, itt a tavasz.
Yan Xiaohan nem szégyent, hanem inkább büszkeséget érzett. Miután kapott egy keveset, egyre többet kívánt. Közelebb hajolt, hogy suttogjon valamit a másik fülébe, amitől Fu Shen gúnyosan felkacagott.
– Gyere ide! Majd én megnézem, hogy a harmadik lábad tényleg olyan kemény-e, mint a csontjaid… csak egy szavadba kerül. De aztán ne sírj, ha eltörik.
– ….
– Tsk. Egy gazember szíve lakozik benned, a bátorsága viszont már nincs meg, mégis folyton ez jár a fejedben. – Fu Shen kinyújtotta a kezét és megragadta az állát, majd megcsókolta. – Jobban tennéd, ha jól viselnéd magad és lefeküdnél a hátadra – mondta lustán. – Ez az úr gondoskodik róla, hogy mámoros élményben legyen részed, és aztán csak még többet akarj majd. Mit szólsz hozzá?
– Uram.
A férfiak hangja mély és halk volt, nem olyan édes és csengő, mint a nőké, ám annak, ami a torkán kijött, különleges, lélekrezgető hatása volt. Yan Xiaohan szemének mélyén fény ragyogott, és erősen vágyódó kisugárzását megtartva, lágyan így szólt:
– Igaz, hogy nekem három lábam van, neked viszont csak a harmadik lábad maradt…
A kellemes légkör eloszlott, akár füst a levegőben. Fu Shen ezt nem bírta elviselni, és majdnem összenyomta Yan Xiaohant, aki viszont az óvatosság hiányát kihasználva a passzív helyett felvette az aktív fél szerepét, és a szék támlájához nyomta a másik férfit, hogy erőteljesen megcsókolja.
Fu Shen csak akkor hajtotta le a fejét és kapott levegőhöz, miután a rendkívül hosszú csók véget ért, és rendkívül halk hangon így szólt:
– Én is akarlak téged, de nem most.
Yan Xiaohan gyengéd, visszafogott álarca végre úgy tűnt, repedezni kezdett a szélénél, felfedve a mögötte lakozó vicsorgó, karmait meresztő vágyat; nem a legszebb fajtája volt a sóvárgásnak, mégis ez volt a legőszintébb valója.
Fu Shen mellkasa megállás nélkül emelkedett, a lába bosszantóan elgyengült ültében. Azt gondolta magában: Nem számít, mit akarsz, egy gazember szíve sosem hal meg, és előbb vagy utóbb eljön a nap, amikor sírva mondod majd, hogy te nem akarod.
Ám a szája mégis ezt mondta:
– Jól van, jól van, jól van, mindenem a tiéd… most már szállj le rólam, drága gege, teljesen összenyomsz.
Yan Xiaohan észrevette, hogy mindig, amikor Fu Shen zavarba jött, előállt valamilyen kifogással, hogy elüldözze őt. Ez az apró felfedezés elmondhatatlanul jókedvre derítette. Így teljesen elégedetten engedte el a férfit, és indult, hogy bort hozzon neki.
Fu Shen hallgatta, ahogy a könnyed léptei egyre távolodtak, felemelte a kezét, hogy megérintse a perzselően sajgó ajkait, és öntudatlanul elmosolyodott.
Meglehetősen jól gondját tudta viselni önmagának, és mindig ő volt az, aki mások számára vigaszt nyújtott. Ez volt ez első alkalom, hogy ő keresett biztonságérzetet, és úgy vélte, hogy egy csodálatos és nehezen leírható érzés, ha van valaki, akire támaszkodhat. Leszámítva, hogy jelenleg bénaságot színlelt, annak ellenére, hogy a sérülései már meggyógyultak, ebben a szakaszban még mindig nem szabadott túlságosan megerőltetnie magát… ám a két egészséges, felnőtt férfi egész álló nap enyelgett egymással, és olyan közel kerültek egymáshoz, hogy még a homlokuk is összeért. Elkerülhetetlen volt, hogy erre reagálni fognak; még két vagy három évig tűrniük kellene, hogy “tiszteletbeli vendégekként bánnak egymással”?
Így belegondolva már nem is tűnt olyan lehetetlennek, hogy adományozzon egy kis morzsát…
Amikor Yan Xiaohan meghozta Fu Shen italát, az utóbbinak az az érzése támadt, hogy amikor a másik szemébe nézett, egyfajta átható pillantást vetett rá, mintha séta közben egy kis pénzre bukkant volna, most pedig át akarta volna neki adni.
Az ital zamatos és kellemes, édes, de nem túl erős volt. Fu Shen egyszerre kiürítette a poharát, és megdicsérte.
– Ilyen bort nehéz találni. Te olyan hivatali tiszt vagy… aki általában nem utasítja vissza az alacsonyabb rangúak szívből jövő ajándékát, igaz, Yan úr?
A kapcsolatok kiépítésének érdekében való megvesztegetés a hivatalnokság minden területén megszokott dolog volt, pláne az olyan nagy hatáskörű hivatalokban, mint amilyen a Repülő Sárkány Gárda. Yan Xiaohan nem tagadta, de nem is erősítette meg a dolgot. Csak azt felelte:
– Hogy mernék hétköznapi italt elővenni, amikor a márkinak készülök szívből jövő ajándékkal? Természetesen a legjobbat hoztam.
Fu Shen egy fenyőmagot dobott a szájába.
– Ez a bor nem rossz, de nem is a legjobb – kezdte váratlanul.
Yan Xiaohannak nem volt olyan fellegekig érő hősi aurája, ő csak lassan iszogatott.
– Kifejtenéd bővebben?
Fu Shen felszínes mosollyal vetett rá egy pillantást a szeme sarkából.
– Életem legjobb borát egy kisvárosban ittam Észak-Yan határánál. Egész erős volt, és a felszolgáló is nagyszerű.
Ahogy várta, olyan volt, mintha rálépett volna Yan Xiaohan farkára.
– A nő vagy az ital volt a jobb? – mondta keserűen.
A hozzáállása mintha ezt mondta volna: “Volt merszed a szemem láttára elmenni és új dolgokat kipróbálni?”
– Régi bor és egy régi barát, beszélgetés a múlt eseményeiről. A bor nem részegíti meg azt, aki már egyébként is részeg.
Yan Xiaohan azonnal témát akart váltani.
– Régi emlékeid is voltak vele?
Meg sem fordult a fejében az a lehetőség, hogy Fu Shen találkozott volna Cai Yuével. Az emberek hatalmas tengerében hogy tudott volna két teljesen különböző utat járó ember olyan könnyedén találkozni? Yan Xiaohan sosem érezte úgy, hogy rágalmak érték volna az eset miatt; az ő szemében akkor is bűnt követett el, ha végül szabadon engedte Cai Yuét. Elszakította a Fu Shennel való kötelékét, és nem számít, mennyire megbánta, képtelen volt színlelni, hogy a kés, amit a hátába döfött sosem létezett.
Fu Shen észrevette a másik férfi értetlenkedését, de nem tisztázta a dolgot. Egy kicsit kárörvendő volt, mintha ráakadt volna Yan Xiaohan gyengepontjára, az iránta való titkolt szeretetére. Újra és újra puhatolózni akart, várva, milyen arckifejezést vág majd, amikor minden napvilágra kerül, valamint azt akarta, hogy Yan Xiaohan saját maga ismerje be.
– Csak vicceltem. Sok régi emlékem van; te melyikben nem szerepelsz? – Fu Shen megcsípte az arcát, mint egy perverz. – Nincs olyan. Te mindenhol ott vagy.
Yan Xiaohan nagyon jól tudta, hogy nem lehetett hinni a mézesmázos szavainak, mégis ösztönösen sodródott az árral, és megbékélt.
A két pohár csengve találkozott, Fu Shen pedig egy szuszra megitta a borát. Yan Xiaohan rögtön újratöltötte a poharat.
– Lassíts egy kicsit! Nem szabad így inni az alkoholt.
– Ne aggódj! Ez a márki jól bírja az alkoholt – vetette oda Fu Shen a válaszát. – Ha attól félsz, hogy túl sokat iszok és zaklatni foglak, akkor ma este a vendégszobában alszok.
– Nincs bűntudatod, hogy ilyeneket mondasz, márki? – kérdezte Yan Xiaohan fagyosan. – Az első naptól mostanáig volt olyan nap, amikor a vendégszobába küldtelek aludni?
– …Túl gondoskodó vagy – mondta Fu Shen zavarában.
– Hmph.
– Tényleg igaz, hogy minél nagyobb a gyerek, annál nehezebb irányítani – sóhajtotta Fu Shen drámaian. – A múltkor még valami olyasmit mondtál, hogy “engem szeretsz a legjobban”, most meg már azt is tudod, hogy kell puffogni.
Yan Xiaohan azonnal leeresztett.
Mindketten befejezték a gyerekes huzavonát. Kihasználva az időt, amikor a bor még nem szállt a fejükbe és spiccesek, de még különösen tiszta gondolkodásúak voltak, elővették Chunyang atya ügyét.
– Akkor is a végére akarok ennek járni. Nem tudok megnyugodni úgy, hogy a színfalak mögötti személy még szabadon jár – mondta Fu Shen. – És nem is csak a bácsikámmal történtek miatt. Mivel nem sikerült a merénylete, lehet, hogy újra megpróbálkozik vele. Ott van az a fehér harmat is; ha nem korlátozzák, előbb-utóbb katasztrófához fog vezetni.
– Ha nem ő ülne a trónon, nem lennél bezárva a fővárosba.
– Gyakorlatilag bárki elővigyázatos lenne velem. Ugyanez igaz rád is. Nem ez a legnagyobb probléma; a lényeg az, hogy egyik herceg sem igazán méltó arra a hatalmas felelősségre. Ne felejtsd el, hogy a jó öreg szomszédaink figyelnek minket! Yuantai bizalmatlan és súlyosan beteg, de mindig is hajthatatlanul viszonyult a határvidékekhez. Csak ő képes mind a négy oldalon elnyomni a szomszédos országokat.
Ha nem számítjuk a koronaherceget, Jin és Qi hercege mindketten inkább hivatali tisztek. Gondolj bele; a négy front tábornokai, a főváros Öt Bázisa és a Császári Őrséged közül melyik nem Yuantai markában van?
Amint új császár kerül a trónra, nem számít, ki foglalja el a helyet, lehetetlen lesz, hogy rövid időn belül megszerezze az udvar tagjainak többségi támogatását. Nehéz megmondani, hogy a külföldi népek nem használják-e majd ki ezt az ürességet, hogy betörjenek, és ha ez megtörténik, azt a Vas Lovasság fogja megszenvedni. Szerinted kivel beszélhetnék?
Yan Xiaohan is átgondolta ezt.
– Most, hogy Chunyang meghalt, milyen irányban tervezel nyomozni?
– Délnyugat felé. – Fu Shen ivott egy korty bort. – Már említettem, hogy ahogy Chunyang intézte a dolgait, a néhai apám csapataira hasonlít. Azok közül, akik annak idején az ő és a bácsikám oldalán harcoltak Beijiangban, az egyetlen élő, magas rangú tiszt Xiping hercege.
– Duan Guihong?
– Mhm. Ő a dinasztia egyetlen olyan hercege, aki nem osztozik a vezetéknevükön. Amikor Yuantai második évében békét hoztak Beijiangra, a nagyapám csapataiban is szolgált. Később áthelyezték délnyugatra, és már egy évtizede azt a területet őrzi. Hallottam, hogy mély barátságot ápolt az apámmal és a bácsikámmal. Talán ő még emlékszik rá, mi történt annak idején.
– Korábban azt mondtad, hogy Chunyang csak egy bábu volt ebben a játszmában. A herceg messze délnyugaton van, tehát logikus azt gondolni, hogy rendkívül nehéz annyira kiterjeszteni a befolyását, hogy sikeresen működjön a fővárosban. Valószínűleg nincs összefüggésben ezzel az üggyel.
Fu Shen sóhajtott egyet.
– Ha tudnám, hogy kivel van összefüggésben az ügy, szerinted alkoholba kéne fojtanom a bánatom? Rajta kívül senki más nem jut eszembe, akit ennyire érdekelne a Vas Lovasság ügye. Jobb, ha te is gondolkozol! Ha nem találod meg a fehér harmat forrását, mennyit fog a Repülő Sárkány Gárdád szenvedni?
Yan Xiaohan észrevette, hogy másik a részegség jeleit kezdte mutatni… mert kezdte elveszíteni a logikáját. Letette a poharát, hogy elvegye a boroskancsót, lezárja az estét, majd mosakodni küldje Fu Shent és lefeküdjenek aludni.
Ám amikor kinyújtotta a kezét és megérintette a kancsót, észrevette, hogy teljesen üres volt!
Miközben beszélgettek, Yan Xiaohan nem figyelt oda a koccintások gyakoriságára. Fu Shen szó nélkül megitta a kancsó nagy részét.
Hideg futott végig a hátán, és titkon imádkozott, hogy a részeg Fu Shen inkább kedvesebb legyen, és hogy semmi esetre se őrüljön meg az alkohol hatására. Nem mintha félt volna tőle, de ha Fu Shen tényleg verekedni kezdett volna, Yan Xiaohan tényleg nem tudná legyőzni.
Az alkohol ereje feltört és elködösítette az elmét. Fu Shen félig csukott szemmel, nyugodtan hagyta, hogy Yan Xiaohan megmosdassa és átöltöztesse. Amíg ágyba nem került, teljes engedelmességet és alkalmazkodást mutatott.
Yan Xiaohan szíve lassan megnyugodott. Megkönnyebbülten felsóhajtott, bár úgy érezte, hogy most, hogy nem kerül sor ittas szexre, már nem is olyan izgalmas.
Mielőtt befejezhette volna ezt a gondolatot, a részeges hirtelen halkan mondott valamit. Yan Xiaohan nem hallotta tisztán, ezért közelebb hajolt, és megkérdezte:
– Mit…
Egy puffanással az egész világ fordult egyet.
Mire Yan Xiaohan ismét magához tért, Fu Shen már a matracnak nyomta. A rajta lévő férfi két karjával támasztotta magát a feje mellet, és onnan nézett le rá.
– Rámveted magad, hm?
Yan Xiaohan gyorsan megtámasztotta a törzsét.
– Óvatosan a lábaddal! Ne térdelj, feküdj le!
Karjaival lehúzta Fu Shent, aki a térdelő pozícióból teljesen ráfeküdt, és a nyakába temette az arcát. Viszont továbbra sem volt hajlandó feladni, és ragaszkodott hozzá, hogy felkeljen és lássa az arcát.
– Jingyuan, viselkedj… – mondta Yan Xiaohan elkeseredetten.
– A-Han.
Yan Xiaohan egy másodpercre megállt, azt hitte, rosszul hallotta.
– Minek neveztél? – kérdezte hitetlenkedve.
– A-Han. – Fu Shen finoman megcsókolta az orra hegyét, majd a szájához fordult. – A-Han…
Ez a szó hatékonyabb volt, mint a legerősebb ital, mert Yan Xiaohan csak azt érezte, ahogy az egész teste felhevült.
Meglepetésére Fu Shennek volt még egy mondata, és bár nehezen érhető és rekedtes volt, a hangjából gyengéd szeretetet sugárzott.
– …Ne mocorogj, légy jó! Gege nagyon szeret téged.
DCG fordítások 
Köszönöm a fejezeteket! Elvagyok kicsit maradva hétvégén pótlom.
KedvelésKedvelik 1 személy