[HJT] 43. Fejezet – Leplezetlenül

Azzal, hogy a császár rábízta az észak-yani hadsereg feletti hatalmat, hogy nem habozott kivételt tenni vele és beengedte a Magasságos Dicsőség Csarnokába, és hogy megparancsolta, hogy a szóvivőjeként ellensúlyozza a többi herceg erejét… már nem “csupán” fontos pozícióba helyezte, szinte már felért az uralkodó családjához.

– Lehet, hogy igazából a fia vagy? – gyanakodott Fu Shen.

Yan Xiaohan elnevette magát.

– Ha az lennék, már két hercegi hitves is lenne a Fu családban – vágott vissza humorosan.

– ….

Yan Xiaohan felemelte a kancsót és újratöltötte a teáscsészéjét, majd letörölte magáról a viccelődő arckifejezést.

– Tudod, kiben bízik a császár a legjobban, Jingyuan?

– Magában – vágta rá Fu Shen habozás nélkül.

Yan Xiaohan azt tervezte, hogy egy komoly, rendes, mély analízist folytat vele, de Fu Shen válasza végül megmosolyogtatta. Tisztán látta, ahogy a múltban a férfi szívére vetült szürke árnyék lassan halványodott, és úgy tűnt, most már képes mosollyal fogadni ezeket a nagy lélegzetvételű problémákat, amikor felmerülnek előtte.

– Magán kívül? – kérdezte Yan Xiaohan.

Fu Shen őszintén elakadt.

Yuantai súlyosan paranoiás volt, nem bízott az alattvaló tábornokokban, akik katonai hatalommal bírtak, és nem bízott a vértestvéreiben vagy a fiaiban, akik mind szemet vetettek a trónjára, és nem bízott a hivatalnokokban, akik csoportosulva álltak a sötétben… miután ezt végiggondolta, Fu Shennek egyetlen megfelelő ember sem jutott eszébe az udvarból.

Fu Shen lebiggyesztette a száját, és azt gondolta magában, hogy a császár valóban egy meglehetősen magányos ember volt.

– A hivatalnokokhoz képest jobban bízik a katonai vezetőkben – kezdte Yan Xiaohan lassan -, és jobban bízik a szeme előtt állomásozó tábornokokban, mint akik máshol állomásoznak. Tehát bennem jobban megbízik, mint benned.

Fu Shen úgy tett, mintha meg akarta volna ütni. Yan Xiaohan mosolyogva elkapta a kezét, és gyengéden megszorította.

– Mindig is a Repülő Sárkány Gárda és az északi hivatal volt a legerősebb fegyvere. Utána következik az Öt Bázis, mert a vezetőjük, Wang Zhen egyedül dolgozik és nem tagja egyik csoportosulásnak sem. A császári főváros katonai részlegét említenünk sem kell. Aztán ott van Xiping hercege; az öreg tiszt az utóbbi években csendesen és önállóan működött, ami valamelyest könnyít Yuantai szívén.

Természetesen ezek a megemlített emberek Fu Shen számára sem voltak idegenek. A szóbeszéd szerint a “nemzet négy pillére”-ként emlegette őket, más szóval ők voltak a jelenlegi legismertebb katonai vezetők, akik a négy fő égtáj felől védték a birodalmat. Ők pedig: a Vas Lovasság parancsnoka, Fu Shen, a nyugati Xiping herceg, Duan Guihong, a Keleti-tenger tengerészparancsnoka, Sa Zhimu és az Öt Bázis vezetője, Wang Zhen.

Wang Zhen sosem keltett hangzavart, még annyira sem, mint Duan Guihong. A herceg neve azért nem volt jelentős a fővárosban, mert túlságosan messze volt tőle, és a hírek nem terjedtek olyan jól. Ezzel szemben az előző a fővárostól nem messze lévő nyugati hegységben állomásozott, ám az évek során egyetlen tettével sem kavarta fel a port. Az emberek nagy része csak a bázisokról tudott; a vezetőjükkel kapcsolatban még azért is sokáig kellett a fejüket törni, hogy eszükbe jusson a neve.

Ennek ellenére Észak-Yan, az Öt Bázis és a Császári Őrség tette ki a fővárost védelmező tripla rétegű falat.

– Szóval? – kérdezte Fu Shen. – Mire akarsz kilyukadni?

– Az az ember, aki képes elnyerni a bizalmát nem akarhat önös érdekeket, nem állhat össze senkivel, meg kell húznia magát és valószínűleg idősebb hivatalnoknak kell lennie. Még mindig nem jut eszedbe senki? – válaszolta Yan Xiaohan vidáman.

Fu Shen feladta.

– Áruld el!

– Egy udvari eunuch.

Fu Shen első reakciója az volt, hogy a tekintetét lesütve egy pillantást vessen Yan Xiaohan alsófelére.

– Az nem lehet. Azt hittem, normális?

– ….

Fu Shen csak egy pillanattal később vette észre a saját piszkos gondolatait, és zavarában eltakarta az arcát. Yan Xiaohan visszatartotta a mosolyát, majd megfogta a kerekesszék karfáját, hogy maga elé húzza Fu Shent, míg a térdeik össze nem értek.

– Ne szégyenlősködj! Férj és feleség vagyunk, semmit nem kell szégyellnünk egymás előtt… tedd le a kezed! Szóval, mikor tervezed megvizsgálni, hogy normális vagyok-e vagy sem, márki? – kérdezte teljesen rezzenéstelen arccal.

– Előtte kipróbálnék rajtad egy kis testi fenyítést – morgott Fu Shen a fogát csikorgatva.

Yan Xiaohan hangosan felkacagott. Fu Shen egy darabig tartotta magát, majd őt is elfogta a nevetés.

– …Baromság. Mi történt a komoly beszélgetéssel? Folytasd, kérlek!

– Emlékszel Duan Linglongra? – Yan Xiaohan eleget nevetett, de továbbra is ragaszkodóan húzogatta magához Fu Shent, és nem volt hajlandó elengedni. – Akkoriban még nem léptél be az udvarba, ezért sosem láttad, milyen lenyűgözően tudta egymaga elködösíteni az emberek látását. Ezért híresült el az, hogy a császár a szívébe véste, a dicsősége és az érdemei pedig továbbra is fennmaradtak.
Az udvari eunuchoknak nem lehet gyerekük, és attól a pillanattól fogva, hogy fiatalkorukban belépnek a palotába, csakis az uralkodó bizalmára és kegyére támaszkodhatnak. Duan Linglong ezért valóban hűséges volt Yuantaihoz. Ha létezik valaki ezen a Földön, akiben a császár teljes szívéből és lelkéből megbízott, csak ő jöhet szóba. Talán senki sem hinné ezt el, de amikor Duan Linglong meghalt, őfelsége valóban megsiratta.
Engem a születésem után a Csillagvizsgáló Templom ajtaja előtt hagytak. Ez a császári család egyik szent helye volt, és az összes ott élő ember udvari ágyas volt, akik elhagyták a palotát, hogy buddhizmust gyakoroljanak, és egész évben olajlámpák és buddhista szobrok vették őket körül. A szomorú sorsomat látva egy pillanatnyi szánalomból befogadtak a templomba és felneveltek.
Mivel városlakók számára nem volt engedélyezett a belépés, úgy gondolták, hogy talán egy palotai cseléd törvénytelen gyermeke vagyok. Mivel az asszony aggódott, hogy a szülés után nem fogják támogatni őt, viszont engem sem tudott szívtelenül megfojtani és megszabadulni tőlem, a templomhoz vitt, és a szerencsére bízta a sorsom. Tehát lehetetlen, hogy bármilyen kötődésem lenne az égi családhoz; Yuantai csakis azért bízik bennem, mert a fogadott apám Duan Linglong.

Fu Shen szíve összeszorult, miközben hallgatta. Egy pillanat hezitálás után felemelte a kezét, hogy finoman megsimogassa Yan Xiaohan hátát.

– Duan Linglongnak érzései voltak egy apáca iránt, és a szabadidejében gyakran látogatott a templomba. Hallotta, hogy egy elhagyott babát vittek oda, és mivel neki nem lehetett gyermeke, a fiává fogadott. Éveken át tanított és harcművészetre képzett, egészen addig, amíg tizenhét éves nem lettem, és egyenesen a Császári Őrségbe nem vitt.

Az évek során az emberek legfőként két dolog miatt nézték le Yan Xiaohant. Az egyik az, hogy furcsán viselkedik és a módszerei kegyetlenek, a másik pedig az, hogy egy eunuchot tisztel mostohaapjaként, ami azt jelentette, hogy azért mászik fel a ranglétrán, hogy gonosz szándékkal, gonosz tettekhez szerezzen hatalmat.

Annak ellenére, hogy Fu Shen már régóta nem hallgatott ezekre a pletykákra, most mégis sóhajtva azt gondolta, “szóval így történt.”

Nem túl finoman a karjába húzta Yan Xiaohant, mert úgy érezte, hogy semmit nem tudott volna mondani, ami helyénvaló lett volna, a benne kavargó százféle érzés pedig mind leírhatatlan szomorúsággá vált. Égett a vágytól, hogy visszamenjen az időben és ugyanígy megölelje azt a fiatal kisfiút.

Yan Xiaohan engedett az ölelésnek.

– Ne sajnálj! – mondta halkan.

– Mn. Nem sajnállak – válaszolta Fu Shen. – De azt sem engeded, hogy babusgassalak? Mivel én nem lehetek hercegné, neked kell vállalni a kötelességet, hogy egy rendes Jing Ning márkiné legyen belőled, rendben?

Yan Xiaohan némán mosolygott.

– A császár már korán tudott Duan Linglongról és az apácáról, szóval természetesen rólam is. Amikor Duan Linglong komolyan megbetegedett, megesküdtem a betegágya előtt, hogy ebben az életben nem hagyok hátra örököst, és az uralkodónak szentelem magam. A halála után Yuantai kinevezett udvari felügyelővé.

Yan Xiaohan nem osztozott a császári család vérén, de a császár többé-kevésbé látta, ahogy felnőtt. A származása meghatározta, hogy a hivatalnokok kiközösítik, és emellett ő volt az örökös, akit Duan Linglong személyesen tanított; mivel egy ilyen teljesen elszigetelt, hűséges alattvaló volt ismert háttérrel, természetes, hogy Yuantai ilyen bátran és határozottan merte használni.

– Miért egyeztél bele? – kérdezte Fu Shen. – Akkor is jó életed lehetett volna, ha nem léptél volna be a Repülő Sárkány Gárdába. Olyan sokféle út van a világon, miért ragaszkodtál ahhoz, hogy a legnehezebbet válaszd?

– Amikor annak idején a keleti tatárok bevették a határvidéket, miért egyeztél bele, hogy a csatamezőre indulsz? – vágott vissza Yan Xiaohan.

– Szerinted én akartam? Kényszerítettek.

Yan Xiaohan sokáig hallgatott, mielőtt úgy tűnt elhatározta magát, és nagy nehezen szóra nyitotta a száját.

– Volt valaki. Meglehet, hogy sosem tudtam mellette állni, de mindig a szívemben hordoztam, távolról figyeltem őt és néha beszélgettem vele egy kicsit. Ennyivel is megelégedtem.

Fu Shen nem volt biztos benne, hogy fogja folytatni, de támadt egy megérzése, és a szíve hirtelen vadul kezdett verni.

– De később Beijiang frontjára kellett mennie.

Fu Shen feje kiürült.

Úgy tűnt, mintha egyszerre számított volna erre, ám egyben képtelen volt elhinni.

– Mindenki tudta, hogy a háború veszélyes, és hogy elkerülhetetlen, hogy sosem tér vissza erről az utazásról, de az udvar kékvérű semmirekellői közül egy sem lépett elő, hogy megakadályozza ezt a szörnyű feladatot. Csak akkor jöttem rá, hogy gyengék voltak, a szavuk semmit sem jelentett, és egyikük sem álmodhatott róla, hogy képesek legyenek ilyesmire. – Önmarcangolóan elmosolyodott. – Szóval nem baj, ha szidnak, nem számít, ha nem lehetnek utódaim. Amíg feljebb juthatok, bármibe beleegyeznék.

– Hagyd abba… – Fu Shen mellkasa hevesen emelkedett és ereszkedett, egyik kezét továbbra is a másik férfin tartotta, a hangja rekedtté vált. – Tudom, Yan-xiong, nem kell többet mondanod…

– Semmi baj. Ez már mind a múlté. – Yan Xiaohan megölelte, szeretettel simogatta a feszült hátát. – Most csak téged is beavatlak. Azt mondanom sem kell, hogy én csak makacsul követtem a saját utamat, szóval neked nem kell sem sajnálnod, sem felelősnek érezned magad. Az, hogy képes voltam eljutni idáig bizonyítja, hogy nem hoztam rossz döntést.

– Ha előbb tudtam volna…

Yan Xiaohan egy másodpercre elképzelte azt a jelenetet.

– Ha előbb tudtad volna, lehet, hogy gyűjtöttél volna egy csapat keménylegényt, hogy ott helyben halálra verjetek, mi?

A városkapunál történt évekkel ezelőtti röpke találkozásuk és tovaillanó pillantásuk alkalmával Yan Xiaohan egy ikerlótuszt dobott neki, ám ez egy élethosszig tartó édes sóvárgást hozott magával.

A szikla alatti közös próbatételük, az előreláthatatlan vitáik, a szakadások, a békülések… hét éven át távolságot tartottak egymástól, de nem volt olyan hely, ahol ne lettek volna mindketten jelen. Távoli, ellentétes végletekből haladtak egymás felé, és bár az út hosszúra nyúlt, végre sikerült találkozniuk. Yan Xiaohan régen úgy gondolta, hogy még abban sem reménykedhetett, hogy képesek lesznek egymás mellett állni, most viszont minden egy karnyújtásnyira volt tőle.

– Amikor csatába indultál, semmit sem tehettem. – Yan Xiaohan hangja vigasztaló volt. – Szerencsére később felügyelő lettem, és amikor Yuantai házassági rendeletet hozott neked, én voltam az első személy, aki eszébe jutott. Látod, ezt hívják úgy, hogy “ha az ember nagyon akarja, még a fémet és a követ is képes megtörni.”

– … – Fu Shen nem tudta megállni, hogy ne tegye fel a következő egyenes kérdést: – Mi lett volna, ha nem rendeli el a házasságot?

Yan Xiaohan ránézett, majd elmosolyodott.

– Én nem olyan hatalmas szívű úriember vagyok, mint te, márki. Mivel minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megszerezzem a felügyelői pozíciót, akkor is elloptalak volna, ha a császár nem adott volna rá engedélyt. Ha az udvar ölebe nem zaklatja a hűséges alattvalót, hogy lehetnék érdemes a világ népének pletykáira?

Fu Shen abban a pillanatban tudta, hogy hülyeséget beszél, amint ezt meghallotta, de a szíve továbbra is sajgott. Felemelte a kezét, és hátbavágta a másikat.

– Semmi okod boldognak tettetni magad… miért vagy ilyen csökönyös?

– Egyetlen pillantás, és tudtam, hogy amíg csak élek, senki másra nem akarok várni – mondta Yan Xiaohan lassan. – Bármit megtettem volna.

Fu Shen egyetlen szót sem mondott hangosan, mindet belefoglalta a gyengéd pillantásába és a mosolyába.

Ha Yuantai nem rendelte volna el a házasságukat, Yan Xiaohan valószínűleg nem ment volna olyan messzire, hogy elrabolja a Jing Ning márkit. Talán tovább színlelte volna, hogy olyanok voltak, mint a tűz és a víz, mintha teljesen idegenek volnának.

Egyetlen pillantás, és senki másra nem akart várni. Yan Xiaohan egész életében várt volna Fu Shenre, de Fu Shen sosem várt volna Yan Xiaohanra.

– Jól van. – Yan Xiaohan elengedte, de amikor el akart húzódni, hirtelen megingott, mintha valaki a semmiből megragadta volna a ruhája nyakát.

– Nagyon sajnálom, hogy egész életedben várnod kellett rám – mondta Fu Shen magabiztosan, és megnyugodva hátradőlt, ahogy a szája széle felívelt. – Gyere! Most már abbahagyhatod a várakozást.

---

42. Fejezet | Tartalomjegyzék | 44. Fejezet