Március tizenharmadika, hajnal.
Egy szolga sietve rohant a fő hálószobához és bekopogott az ajtón, meglepve Yan Xiaohant. Úgy tűnt, Fu Shen ezt megérezte, ahogy mellette feküdt, és ő is mozgolódni kezdett, ám a másik férfi gyengéden átölelte.
– Minden rendben – mondta halk, bágyadt és érdes hangon -, te aludj tovább!
Magára terített egy köpenyt és felkelt, majd a zavar miatt fáradt arckifejezéssel kinyitotta az ajtót.
– Mi az?
A szolga vigyora fülig ért.
– Boldog nap a mai! Qi hercegének birtoka épp most küldte a hírt, hogy a felesége a tigris órájában [reggel 3-5] életet adott egy kisleánynak. Az anya és a lánya is jól vannak.
Ez valóban örömteli esemény volt a Fu család számára, hiszen a hercegné a többi ágyast megelőzve megszülte a legidősebb lányt. Annak ellenére, hogy mégsem egy fiú volt, ez a hercegi birtok első gyermeke, így biztosan drága gyöngyként fogják a tenyerükön hordozni. Yan Xiaohan elküldte a szolgát a könyvelőirodába, hogy kihirdesse, mindenki kap egy plusz havi fizetést, ám amikor megfordult, hogy becsukja az ajtót, észrevette, hogy Fu Shen valamikor időközben teljesen felébredt, és épp próbált kikelni az ágyból.
A takaró lecsúszott, az öve kioldódott, a köpenye pedig teljesen kinyílt, felfedve erős, puha mellkasát és halványan látható hasizmait. A legfigyelemfelkeltőbb viszont a kulcscsontján szétterülő vörös foltok, az egészen a mellkasáig vonuló skarlát volt; első ránézésre látni lehetett, hogy ezek egy szenvedélyes éjszaka tagadhatatlan bizonyítékai voltak. És hogy akivel szeretkezett, az egy kivételesen lelkes, problémás bajkeverő volt – miért kellett még a torkát is kiszívnia?!
Fu Shen felkelt, de egyáltalán nem tudott felülni, a deréktájéka mintha minden különösebb ok nélkül elvált volna a testétől. Összeráncolta a homlokát, és a karjával támasztotta a derekát, de egy kicsit eltúlozta az erőlködést. Yan Xiaohan azonnal odavetette magát, bebugyolálta, mintha egy kincset őrzött volna a tolvajoktól, és visszafektette.
– Nem kell felkelni, feküdj csak le!
Szerencsére Fu Shen még alig volt ébren, és még nem jutott eszébe mindent felidézni, ami tegnap éjjel történt. Csak homályosan meghallotta a “hercegné” szót, és a szemhéját felfeszítve megkérdezte:
– Mi történt a hercegnével?
– Gratulálok, nagybácsi lettél. – Yan Xiaohan a homlokára tette száraz, meleg tenyerét. – Kislánya született, és épp most érkezett valaki, hogy közvetítse a jóhírt.
Fu Shen hirtelen felijedt.
– Mi van a húgommal?
– Nyugodj meg! Az anya és a lánya is jól vannak. – Yan Xiaohan felakasztotta a külső köpenyét, majd visszafeküdt az ágyba, és a takaró felét leválasztotta a másikról. Összebújtak a paplan alatt, a melegben és a szeretetben olyan könnyedén lecsukódott a szemük, mintha rögtön képesek lettek volna visszatérni az álmok földjére.
– Még korán van. Aludj egy kicsit tovább, és amikor felébredtél, elmehetsz a hercegi birtokra gratulálni nekik.
Úgy suttogott, hogy csak ők ketten hallják, egy különleges bizalmasság húzódott az ágy függönyével határolt, apró világukban. Valami tényleg megváltozott.
Yan Xiaohan megmasszírozta Fu Shen derekát, miközben átölelte, mire Fu Shen sajgó és zsibbadt izmai lassan újra feléledtek, és a korábbi botrányos esemény azonnal eszébe jutott. Az ablakon beszűrődő fény alatt lehajolt, hogy megnézze a mellkasát.
– Yan Menggui, egy kibaszott kutya vagy?
Halk kuncogás hangja áradt a fülébe, szívet bizsergető érzést hozva magával. A sóhajában rejlő elégedettségben még különösebb tökéletesség volt.
– Jingyuan.
– Mm?
– Jingyuan?
Fu Shen egész arca borús lett.
– Menj, játssz a tojásokkal!
– Nem. – Miután Yan Xiaohan vágya kielégült, jelenleg az egész lénye nem volt más, mint az “ELKÉNYEZTETETT” szó. Baljósan közelebb húzódott a másik férfi füléhez: – Én csak a tieiddel játszom.
Fu Shen rezzenéstelen arccal megütötte. A bőr csattanva ért a bőrhöz, de a fájdalom alig volt érezhető. Yan Xiaohan tudta, hogy ez volt az az engedékenység, amit Fu Shen sosem lett volna hajlandó hangosan kimondani, ezt használta, hogy egy kis büntetéssel valami nagyobbnak szabjon gátat. Ha tényleg meg is ütötte volna, az is csak olyan lett volna, mint a múlt éjjel, amikor a homlokát ráncolta és zihált, de soha egyszer sem szólt, hogy hagyják abba.
Yan Xiaohant elragadta a késztetés, hogy szorosan magához ölelje a férfit, és olyan erővel szorította, mintha még a testüket és a vérüket is egybe akarta volna forrasztani.
– Köszönet a kemény munkádért, Jingyuan.
– Ne próbálj jó gyereknek tűnni, amikor ahhoz van kedved – válaszolta Fu Shen hűvösen. – Akkor miért nem láttalak ilyennek, amikor tegnap zaklattál? Legközelebb mielőtt sajnálkozást akarsz színlelni, ne felejtsd el elrejteni azt a rókafarkat, amit csóválsz.
– Lesz legközelebb?
– …Biztos nem. Tűnés!
Amikor Fu Shen ismét felébredt, az ágy másik oldala már üres volt. Az ablakon túli ég fényesen világos volt, és hallani lehetett a madárcsicsergést. Fogalma sem volt róla, hogy Yan Xiaohan meddig szorította le a derekát, de Fu Shen végül mereven képes volt felülni. Miután alaposan átvizsgálta magát, szinte megijesztette, mennyi lila folt és harapásnyom volt rajta. Azt mondani, hogy Yan Xiaohan olyan, mint egy kutya még kedves lenne; tényleg érdemes volt arra, hogy a Repülő Sárkány Gárda tagja legyen, mert ez a kár meglehetősen hasonlított arra, amit a Büntető Osztály okozott volna.
Így semmi esetre sem mehetett ki és találkozhatott emberekkel. Homályosan emlékezett rá, hogy Yan Xiaohan azt mondta, az éjjeli szekrényben vannak gyógyszerek, így a kezét kinyújtva kihúzta a fiókot, és egy darabig tapogatózott. Gyógyszeres üveget ugyan nem talált, de előkerített egy kis fadobozt.
Nem volt bezárva. Fu Shen nem gondolkodott sokat, a keze gyorsabban mozgott, mint az esze, és hamar felemelte a fedelét.
A mélyvörös, hímzett selymen két trombitavirág jádedísz feküdt egymás mellett. Az egyik új, csillogó és fényes volt, a másikba pedig aranyat foglaltak, miután össze lett törve, és alig lehetett visszaállítani az eredeti formájára.
Történetesen Fu Shen mindkettőt felismerte.
Már rég tudta az igazságot Cai Yuéről. A szíve akkoriban nagyon felkavarodott, és csak nehezen tudott megnyugodni. Azt hitte, az volt a problémáinak határa, és nem számított rá, hogy még egy aggodalom érkezik hozzá.
Nem számít, honnan nézte, Yan Xiaohan a legkevésbé sem volt passzív és gyenge ember, sőt még jóságosnak és kedves szívűnek sem lehetett nevezni. Csak Fu Shennel kapcsolatban volt olyan óvatos, hogy még megmoccani is félt.
Fu Shen csukott szemmel képes volt akár egy halom hibát is felsorolni magában: heves természete volt, a saját feje után ment, keménykezű volt, amikor engedékenynek kellett volna lennie, és barátságos próbált lenni, amikor nem kellett volna… fiatalon még nevetségesebben állt a világ dolgaihoz. Szigorúan véve ő is felelős volt azért az esetért, de végül Yan Xiaohan volt az egyetlen, aki álmatlan éjszakákat töltött miatta, és a teljes harag őt érte.
Milyen erényt és tehetséget birtokolt Fu Shen, hogy ilyen gondoskodó bánásmódot érdemelt volna?
Miközben elmerült a gondolataiban, könnyű és határozott léptek közeledtek a folyosón, és hamarosan pont az ajtó előtt álltak meg. Yan Xiaohan egyik kezével kinyitotta az ajtót, a másikban egy arany-lila hajdíszt hozott, és bejött.
– Felébredtél, Jingyuan?
Fu Shen felült az ágyban, mintha mi sem történt volna.
– Mhm. Mit hoztál?
Yan Xiaohan egy kisszékre tette a hajdíszt, közben odavitt Fu Shennek egy felmelegített külső köpenyt, majd miközben segített neki felvenni, így szólt:
– Ma a hercegi birtokra mész, igaz? Az előbb szóltam valakinek, hogy rendezze össze az ajándékokat, és véletlenül megláttam ezt a hajdíszt. Gratulálni mész valakinek, nem öltözhetsz túl szerényen.
Fu Shen dereka még mindig sajgott. Lustán a másikra támaszkodott.
– Te is velem jössz – jelentette ki hirtelen.
Yan Xiaohan keze megremegett, majdnem ferdén tette fel a hajdíszt.
– Én is veled megyek? – ismételte zavarodottan.
Együtt családlátogatásra menni olyasmi volt, amit csak rendes házaspárok szoktak csinálni. Bár Fu Shen és ő névlegesen összeházasodott – nos, tényleg összeházasodtak -, a külvilág szemében ez nem volt több, mint egy üres frigy. A hercegné valószínűleg egyáltalán nem ismerné őt el “családtag”-ként. Miért akarja Fu Shen hirtelen magával vinni? Hát nem tudja, hogy ez mit jelent?
– A következő hónapban Qi hercegével Jingchuba indulsz, szóval mi lenne, ha köszönnétek egymásnak? – válaszolta Fu Shen. – Mind egy család vagyunk. Megismerkedhetnétek előtte.
Egy család…
Yan Xiaohan keze gyengéden a vállaira hullott, és a nem túl tiszta bronztükörben Fu Shen megpillantotta, ahogy tehetetlenség villant át az arcán.
– Mi az? – mosolygott. – Lett egy unokahúgod. A nagybátyja feleségeként nem akarod meglátogatni?
Yan Xiaohan nyilvánvalóan észrevette a változást Fu Shen viselkedésében, és nem volt biztos benne, hogy ezt a tegnap esti szeretkezés vagy mi idézte elő. Úgy tűnt, Fu Shen teljesen elfogadta őt, ráadásul feltétel nélkül, teljesen megbecsülte. Bár Fu Shen ezelőtt is jókora szeretetben részesítette, nagyon ritkán kért tőle bármit is, és a kapcsolatuk fejlődése csakis kettejükre tartozott, kívülállók semmit sem tudtak róluk. Most viszont úgy látszott, hogy végre rendesen belépett Fu Shen életébe.
Megpróbálta csillapítani a heves szívverését.
– Hogy mi ketten együtt menjünk látogatóba… nem aggódsz, hogy a herceg félreérti?
– Mit értene félre? – Fu Shen megállt, majd mindent megértett. Kacéran belecsípett a másik arcába, és képtelen volt megállni a mosolygást. – Az én Yan uram természetesen szép, gyengéd, kedves, tökéletesen végzi az asszonyi kötelességeit, tiszteletreméltó és jószívű. Ne aggódj, mi nem zárjuk szép házba a feleséget.
– De én nem… – Yan Xiaohan észrevette a nyelvbotlását, és hirtelen elhallgatott.
Fu Shen arca gyorsan elsötétült.
– Mit akartál mondani? Fejezd csak be!
Ahogy a fenyegető aurája felemelkedett, Yan Xiaohan úgy húzta össze magát. Mit nem értett volna még ebből Fu Shen? A szívében fájdalom és düh volt, és egy szikrányi gyűlölet, amit még ő maga sem értett.
– Nocsak – kezdte gúnyosan. – Vajon pontosan mikor lett a csodálatos udvari felügyelőnek és főtábornoknak kisebbségi komplexusa?
A velejébe mart és a fején találta a szöget. Yan Xiaohan egy pillanatig nem talált szavakat, és végül erőltetett hangon így szólt:
– Jingyuan, engem beborít a mocsok. Én nem…
Fu Shen az asztalra csapott.
– Yan Xiaohan! Még egy szó, és meglátod, mi lesz! – kiáltotta szigorúan.
Az előbb még azt mondta a férfinak, hogy “fejezze csak be”, most meg nem hagyta beszélni, ami egy kicsit valóban logikátlan volt. Yan Xiaohan viszont tudta, hogy már megértette, mi járt a fejében.
Egyszerűen nem tudott olyan önző lenni, hogy bemocskolja magával Fu Shent; a Jing Ning márki az életének felében tiszta hírnévvel rendelkezett, ő pedig nem mocskolhatja be csak úgy a saját életében elkövetett piszkos dolgokkal.
Abszurdnak hangzott, de ő őszintén ezt hitte.
Fu Shen azt mondta, kisebbségi komplexusa van, és nem tévedett. Egy ilyen kellemetlen származással, és hogy a gyermek korától felnőtt koráig olyan környezetben nőtt fel… akár őrült hevében, akár szerény hajlandóságból, a mai Yan Xiaohan annak az eredménye volt, hogy a lehető legjobban visszafogta magát.
Valójában Fu Shen tudta, hogy Yan Xiaohan problémájának központja az volt, hogy túl komolyan vette őt, Fu Shen pedig nem adott neki elég biztonságérzetet. A státuszbeli különbség túl nagy volt köztük, ezért minél többet foglalkozott ezzel, annál inkább az alapján mérlegelte az előnyöket és a hátrányokat. A számára elengedhetetlen megszállottság mellett egyszerre azzal is tudatában volt, hogy minden egyes intimitásban eltöltött másodperc ellopott idő volt.
Természetes, hogy ezen a világon az ember nem lehet olyan féktelen, amilyen csak szeretett volna. Tehát így ontotta a szívének vérét.
Egy kígyó sorsára született, ám a vétkei nem az övéi voltak. Ez a gondolat… furcsán szomorú volt.
– A császár házassági rendelete összekötött kettőnket. Ezzel nem pontosan azt akarta elérni, hogy félig te is a Fu család tagja legyél, hogy később rendesen átvehesd a parancsnokságot Észak-Yan felett? Ebben az esetben nem kellene tenned a dolgodat és már most elkezdeni kiérdemelni ezt a pozíciót? Miért pont az ellentétét csinálod, és zárkózól be, miért nem mersz találkozni senkivel?
Mindegyik szó a szívet büntette.
– Jól tudod, hogy nem akarom a katonai hatalmat – mondta Yan Xiaohan komoran.
– Igen, engem akarsz. És én nyíltan veled akarok lenni, de te nem.
Yan Xiaohan is mérges lett.
– Azt hiszed, én titkolózni akarok? Te egy tiszta, erényes tiszt vagy, aki mindig is a birodalmat segítette… szerinted kellemes lesz azt hallgatni, hogy összeszűröd a levet az udvar vérebével?!
– Jól van, értem én – gúnyolódott Fu Shen rendkívüli dühében. – Többször elismételted, hogy a te szívedben, Yan úr, én nem vagyok olyan fontos, mint egy hamis hírnév.
Yan Xiaohan sóhajtott, a méreg olyan gyorsan elpárolgott, ahogy jött. Ma nem akart veszekedni Fu Shennel.
– Jingyuan – mondta, hogy megpróbálja elsimítani a vitát.
– Most azt hiszed, hogy bemocskolja a nevemet, ha együtt vagyunk. – Fu Shen hirtelen felemelte a hangját. – Már baszottul bemocskoltál, hogyhogy erre csak most gondolsz, akkor miért nem gondoltál ilyesmire?!
– ….
Nagyságos úr, kérem, ne kiabáljon!
– Most maradjunk ennyiben! A császár elrendelte a kettőnk házasságát. A Szertartások Minisztériuma megszervezte az esküvőt. Hivatalosan férj és feleség lettünk. Az Arany Emelvényen tisztelegtünk az ég, a föld és az őseink előtt. Elvégeztük Zhou nagyherceg szertartását.[1] A jövőben egy párként szállunk a darukon a túlvilágra, és egy sírba temetnek minket. Egy házaspár összetartozik. Az nem kérdés, hogy érdemes-e valaki vagy nem; akkor is minden jogod megvan hozzá, hogy a férjednek hívj, ha kilépünk ezen az ajtón.
Yan Xiaohan szeme egyre forróbbnak érződött, boldog és meghatott volt.
Nem sírt és nem nevetett. Végtelen szavak jöttek a szájára, de mind egyetlen sóhajjá vált.
– Értem, amit mondasz. Akkor sem bánnék semmit, ha ebben a másodpercben hirtelen szörnyű halált halnék. Csakhogy a pletyka észrevétlenül öl; az nem számít, ha én magamon viselem a hírnevem, de hallgass rám, és ne hagyd, hogy a tied is szenvedjen! Nem éri meg.
– Nem fogtad fel, amit az előbb mondtam? – mondta Fu Shen határozottan. – Nekem elég, ha te velem vagy, minek nekem valami hamis hírnév?!
Jegyzetek:
[1] Zhou nagyherceg szertartása = szex a házasság után (mert Zhou nagyherceg elhíresült arról, hogy hangoztatta, hogy házasság előtt nem szabad a szex).
DCG fordítások 