Fu Shen úgy váltott arcot, mintha csak egy könyvben lapozott volna, teljesen kizökkentve Duan Guihongot. A herceg újonnan valamelyest ellazult arckifejezése egy másodperc alatt az arcára fagyott.
– Amikor ez a herceg Észak-Yanon szolgált, te még egy újszülött csecsemő voltál – puffogott fagyosan.
– Amikor átvettem a hadsereg parancsnokságát, maga már évek óta halakat tenyésztett délnyugaton – vágott vissza Fu Shen.
A tekintetük találkozott, mindenfelé szikrák szóródtak, egyszerre hajították félre az óvatoskodást, ahogy mindketten a másikat szidták a szívükben.
A szaros kölyök túl nagyra tartja magát, gondolta Duan Guihong.
A szaros vénember öregkorára azt hiszi, mindenek felett áll, gondolta Fu Shen.
Csak ebben a pillanatban vált nyilvánvalóvá a Yan Xiaohan-féle emberek értéke. Amikor két szörnyű vérmérsékletű ember patthelyzetbe került, szükség volt egy ügyes beszélőre, aki félresöpörte az ellentétes nézeteiket, és segítette, hogy a párbeszéd előrehalodjon.
Milyen kár, hogy most nem volt itt.
Fu Shen titkon vett egy lélegzetet, majd kifújta és lecsendesítette a belül égő tüzet. Újra és újra figyelmeztette önmagát, hogy az igazság kiderítése miatt jött ide, nem pazarolhatta az idejét, hogy egy pedáns, földhözragadt, rohadt vénemberrel veszekedjen, aki nem volt hajlandó szót érteni vele. Erővel fordulásra bírta a modorát, és kirakott egy utat a másik férfi számára.
– A herceg mélyen érez Észak-Yan hadserege iránt. Ez páratlanul ritka.
Duan Guihong hevesen és szemrebbenés nélkül elvetette:
– A saját kezünkkel építettük fel a Vas Lovasságot. A rangidősség szempontjából a bácsikádnak kellene szólítanod!
Fu Shen fejben káromkodott. Te vén kecske, teljesen össze kellett taposnod ezt a kiutat!
Ám a száján csak egy unott mondat volt:
– Oh. Hallottam, hogy a néhai apám, bácsikám és maga olyan közel álltak egymáshoz, mint a testvérek.
Duan Guihong a fejét csóválta:
– Nem.
– Hm?
– A rangidősség, amiről beszélek, a nagyapádtól, az előző generációs Ying nagyhercegétől ered. – Duan Guihong lassabbra vette a hangját. – Az előző császár uralkodása alatt Fu nagyherceget kinevezték Lingnan kormányzójának, és egyszer parancsot kapott, hogy verje le a baiyue lázadást. A dinasztia hadserege később túlnyomó győzelmet aratott, és amikor a nagyherceg embereket vitt, hogy összeszedjék a lázadókat, talált a katonák között egy még kiengedett hajú gyereket. Az akkori szokások szerint a letartóztatott baiyue lázadók közül a felnőtteket egyszerűen meg kellett ölni, a tíz éven aluli fiúkat pedig kasztrálni és rabszolgaként a palotába küldeni.
Fogta ezt a még alig tizenegy éves és különösen gyenge fiút. Látta a szánalmas sorsát, és a nagyherceg szívében könyörület támadt, nem tudta rávenni magát, hogy a gyermek egy eltávozott lélekké váljon a pengéje alatt. Azután felemelte a háló egyik sarkát, megkímélte az életét és szabadon engedte, hogy a saját sorsát alakítsa a világban.
Ebből Fu Shen már képes volt kikövetkezetni, mi történt utána.
Duan Guihong észrevette, és higgadtan beismerte:
– Az eredeti nevem Feng Yi és baiyue voltam, majd Fu nagyhercegnek köszönhetően menekültem meg a halál elől. Tizenöt évesen megváltoztattam a nevem és a vezetéknevem, majd beléptem az osztagába, mellette szolgáltam és áttörtem az ellenségeinek frontvonalán. A nagyherceg saját fiaként tekintett rám, külön odafigyelt rám, előléptetett és képzett. Yuantai második évében a Zhe nép és a tatárok megszállták a határvidéket. Fu nagyherceget áthelyezték, hogy Gan tartomány kormányzója legyen, én pedig Bocunnal és Zhongyannal vele tartottam. A csapatokat vezetve átvágtunk a füves pusztán és visszavertük a barbárokat.
Bocun volt Fu Tingzhong adott neve, Zhongyan pedig Fu Tingxiné.
– Yuantai ötödik évében a nagyherceg daru hátán nyugatra repült, és épp ekkor keletkezett nyugtalanság délnyugaton is. Mielőtt az élete a végéhez ért, írásban kijelölt a nyugati hadjárat hadseregének főtábornokának, így békét hozhattam a térségre. – Duan Guihong sóhajtott egyet. – A halálos ágyán belém helyezett bizalom miatt nem mertem veszíteni. Azóta délnyugaton élek, egyetlen cunt sem mozdultam innen. Csak tavaly nyáron, amikor a császár előállt a tervvel, hogy katonai felügyelőket küldjön a négy határ helyőrségéhez, majd rögtön merényletet követtek el ellened a Kék Homok-hágónál, jöttem rá, hogy a jelenlegi dinasztia már nagyon rég nem az, ami annak idején volt.
– Herceg – szólt közbe Fu Shen. – Du Leng két éve lépett be Észak-Yan hadseregébe. Ráadásul, ha jól gondolom, nemcsak őt használta kémként. Egy kicsit késő azt mondani, hogy csak tavaly nyáron jutott eszébe, nem?
Az emberek többnyire azt gondolták Fu Shenről, hogy hősies, jó a háborúk megvívásában és szemrebbenés nélkül öl. Ezt az értékelést sokat lehetett hallani, és néha azt gondolta az ember, hogy a Jing Ning márki a harci képességei ellenére nem több egy páncélos harcosnál. A fejében talán nem volt meg a hivatalnoki véneknek a gyorsasága és ravaszsága, így ha nem is lehetett legyőzni, túljárhattak az eszén.
Duan Guihong nem került vele sokszor kapcsolatba, csak egyszer-kétszer találkoztak. A Fu Shenről alkotott véleménye nagyrészt a pletykákból és szóbeszédekből állt össze, ráadásul az idősebb kora miatt általánosságban úgy érezte, hogy ez az ifjonc még nem nőtt fel, így belül mindig is lenézte egy kicsit.
Azt viszont elfelejtette, hogy Fu Shen tizennyolc évesen hadjáratba vezette a hadsereget. Ha nem lett volna elég okos és nem lett volna elég tehetsége, hogy tudta volna elnyomni azokat a magabiztos, tapasztalt öreg tábornokokat és osztagokat? Nemhogy a külső ellenségek visszaverése, még az is kérdéses lett volna, hogy képes-e szilárdan megállni a saját emberei között.
Fu Shen ismételten átszúrt a szavaiban jelentkező lyukakon, és a legkevésbé sem hagyott lehetőséget ennek a “nagybácsinak”. Duan Guihong zsákutcába jutott a szöget fején talált támadások miatt, és nem maradt számára kiút. Végül félretette a szívében lévő megvetést, és lassan úgy tekintett rá, mint egy ellenfélre.
– Már előbb rájöttél, hogy Du Leng az én emberem?
Fu Shen udvariasan mosolygott:
– Csak nemrég. Mivel nem okozott kárt, csak néha információkat küldött, a gyógyászati képességei pedig elfogadhatóak, békén hagytam.
Az, hogy egy fontos személy kémet ültet egy másik parancsnok hadseregébe, nem számít, hogy nézzük vagy milyen szándékok voltak mögötte, semmiképp nem egy ajándék volt. Fu Shen viszont jól tudta, hogy viselkedett Duan Guihong, és hogy a vénember olyan volt, mint egy merevcsőrű döglött kacsa. Du Leng főleg azért jött a hadseregbe, hogy segítsen Fu Shennek, így színlelte, hogy nem vette észre, és a mai napig megtartotta.
– A herceg két rejtett csatornát állított északra. Az egyik Du Leng, a másik Chunyang atya volt. A Kék Homok-hágó merénylete után gondolom, Du Leng visszajött jelenteni, így tudta Chunyang megelőzni az embereimet és még előttük megtalálni a törött nyilat. Ezzel kapcsolatban mindenképpen szeretnék köszönetet mondani.
– Ha tudod, hogy Yuantai annyira óvakodik tőled, hogy nem hezitál meggyilkolni sem, miért mentetted meg a fesztiválon? A becsület nem megvásárolható, könyörülettel pedig nem lehet sereget vezetni. Az asszonyi jóságod előbb-utóbb a vesztedet okozza.
Fu Shen sóhajtott:
– Amikor hasznos vagyok, az “egy úriember jósága és becsületessége”. Amikor nem vagyok hasznos, az “egy asszony jósága”. A jóságom és a könyörületem nem olyasmi, amit a maga fecsegése eldönthet.
– Te… – Duan Guihong dühe a fejébe szállt, és mérgesen odavetette: – …Egyáltalán nem hasonlítasz apádra!
Ezek a szavak semmilyen támadóerővel nem bírtak Fu Shen ellen, a válasza pedig közönyös volt.
– Igen, tényleg nem.
Duan Guihong egy pillanatig feszülten ült.
– Nem olyan vagy, mint az apád, hanem inkább, mint a második bácsikád, igaz?
– Talán?
– Nem azért jöttél, hogy a fehér őszi éjemről kérdezz? Rendben van. Elmesélek neked egy régi esetet.
Fu Shen tett egy “csak rajta” gesztust.
Arról beszélt, ami Yuantai negyedik évében történt, az Észak-Yan és a keleti tatárok közötti csata idején.
Annak az évnek az őszén Fu Tingxint véletlenül megsebezte egy tatár orvgyilkos mérgezett nyila. Komolyan megsérült, és majdnem korai halált halt. Akkoriban az egész hadsereg keze meg volt kötve, és még a fővárosból hívott udvari orvosok is erőtlenül álltak a helyzet előtt. Szerencsére Gan tartomány nem volt messze Yi tartománytól, ahol a nyugati tatárok éltek, és a két fél mindig is békés kapcsolatot ápolt. Volt egy vándorló nyugati tatár doktor, akinek Duan Guihong ismerőse volt, és a “gyógyszert adni a döglött lónak, mintha még élne” elhatározással megkérte, hogy vizsgálja meg Fu Tingxint.
A keleti és nyugati tatárok eredetileg egy klánhoz tartoztak, de a háború miatt arra kényszerültek, hogy két törzsre szakadjanak. A doktor valóban felismerte a mérget.
A pusztákon élt egy zöldeskék skorpiófaj, ami rendkívül ritka és nehezen megtalálható, a farkának vége pedig halálosan mérgező volt, amit “kékhold”-ként ismertek. Bár a doktor nem tudta, hol található a megfelelő ellenszer, látott egy gyógynövényeket szállító arab karavánt. A gyógynövény szirmai fehérek voltak, mint a hó, a gyümölcsének leve pedig olyan, mint a tej. Az arabok ezt a szert használták, hogy meggyógyítsák a társukat, akit megcsípett egy mérgesskorpió a sivatagban.
Duan Guihong kedvéért elrendezte, hogy kapcsolatba léphessenek egy arab kereskedővel. A sok kitérő után Duan Guihong végre megérdeklődte a gyógyszer nevét, és a kereskedő útmutatása alapján megtalálta a növényeket és a magokat Nanjiangban.
A növény, ami megmentette Fu Tingxin életét, a fehér őszi éj volt.
Ez egy rendkívül érdekes növény. Ha az ember egyszerűen, szájon át fogyasztja a gyümölcs levét, érzéstelenítőként vagy fájdalomcsillapítóként szolgál, képes eloszlatni mindenféle kígyó- és skorpiómérget, a függőség valószínűsége pedig gyakorlatilag nulla volt. Ezzel szemben, ha feldolgozás után szívta be valaki, a függőséget okozó fehér harmattá változik. Ráadásul azok, akik hosszú időn át szívták, kóros belsőszervi átalakulásokat tapasztalhattak. Egy részüknél járványokhoz hasonló betegség alakulhat ki, és mivel sehogy sem lehet hatékonyan kezelni, nincs más választásuk, mint várni a halálra.
Ami még rosszabb, hogy miután ez a növény gyökeret eresztett, a körülötte lévő talaj elveszti a tápanyagtartalmát. Nanjiang fehér őszi éje csak a hegyek mélyén lévő sziklák repedései között nőtt, és a helyiek kártékony gyomként tekintettek rá. Amikor valaki meglátta, azonnal kitépték a gyökerét, és teljesen elégették, nehogy még jobban elterjedjen.
– Yuantai tizenötödik évében a keleti tartárok aláni csoportja teljesen megsemmisült.
Fu Shen szíve dobbant egyet.
– Hogy érti ezt?
– Zhongyan sem volt olyan jószívű és engedékeny, mint azt képzeled – válaszolta Duan Guihong egyenesen és érzéketlenül. – Azt hiszed, egy csapatokat vezető tábornoknak elég csak a könyörületről tanulnia?
Fu Tingxin teljes felépülése után fogták az összes növényt és magot, amit Duan Guihong szerzett, és az embereik titokban beosontak az aláni sztyeppére, hogy tömegesen szórják el őket. Néhány hónappal később, a fehér őszi éj kicsírázott és megnőtt, egyetlen nap alatt tönkretette a füves pusztát, ami nagy mennyiségű halált okozott. Fu Tingxin elfogott egy csapat keleti tatárt, a fertőzöttek vérével kevert vizet itatott velük, aztán visszaengedte őket a törzsbe. Így az aláni törzs nagy része elkapta a betegséget, és végül a Vas Lovasság eltörölte őket, amitől teljesen kihaltak.
Vért a vérért.
– A tatár klánok nyelve szerint a járványok jelképe a “mulandóság”. A fehér őszi éjről beszélnek – közölte Duan Guihong fagyosan. – Most már érted, hogy a tatárok miért gyűlölik a velejükig a te Fu családodat?
A történelem ezen részletét nem terjesztették el tágabb körökben. Először is, titkosított információról volt szó, másodszor pedig sértette a békét, így a történetírók le sem merték jegyezni. Fu Shen sok éve kapcsolatban állt a keleti tatárokkal, így ő is hallott a mulandóságról, de csak legendának tartotta. Nem számított rá, hogy ilyesmi valóban létezik.
Az alániak területén több napon és éjen át tombolt a pokol. A lágyan ringatózó mulandóság virágait elnyelték a lángok, de az árnyékuk örökké a pusztákra vetült.
– A növényt az arabok fedezték fel először, akik dayirnak nevezték, a jelentése “kábulat” – mondta Duan Guihong. – Nanjiang nyelvjárásában a neve saneyv, ami azt jelenti… “a halál alvó istene”.
DCG fordítások 