Yan Xiaohan megszámlálhatatlan szót hordozott magában, de olyan volt, mintha a torkát eltorlaszolta volna egy vattapamacs. Olyan sok erőt vitt a karjába, hogy szinte elvágta az ölelésében lévő férfi levegőjének útját. A lelke ki tudja hová repült, a teste teljesen lebénult, és a tudata csak hosszú idő múlva tért vissza darabokban. Érezte, ahogy Fu Shen finoman simogatta a hátát.
A veregetések és simogatások ritmusát érezve a szívverése apránként lelassult. A szíve mélyéről előtört egy hang, és az érzelmeinek utat engedve automatikusan, hangosan kimondta a szavakat:
– Annyira hiányoztál.
Az a pamacs végre kidugult. Yan Xiaohan ismét uralkodott a torkán, de talán nem gyakorolt még vele eleget, mert a hangja szörnyen rekedt volt.
– Egy egész év telt el, mióta elváltunk Jingnél…
– Tudom. – Fájdalom áradt szét Fu Shen szívének egészében, a szeme égett, és az az érzése támadt, hogy ma talán elveszíti a méltóságát. – …Számoltam a napokat.
– Akkor még csak fél éve voltunk házasok… – Yan Xiaohan kissé ellazította a hangját, nem mert erőt használni, mintha végre kiszabadult volna a rémálmok közül és elmenekült volna a fájdalomtól, de a lappangó félelem miatt még óvatos maradt. – Ez az év olyan hosszú volt. Szinte hosszabb, mint az egész életem. Nem tudtam kivárni, hogy visszafoglald a fővárost és megszilárdítsd a birodalmat, ezért magam jöttem megkeresni. Ha a jövőben csak egy ló lehetek a hintód előtt, márki…
Összeszorította a fogát, mintha az összes szenvedést lenyelte volna, amit azok során a hosszú, álmatlan éjszakák során elviselt, és a szavak közti szünetekkel hangsúlyozott:
– Soha többé egy fél lépést sem teszek mellőled.
Fu Shen, aki Yan Xiaohan nyakához volt szorítva, hangosan felnevetett, és egy teljesen nyitott kijelentéssel zárta le a témát:
– Jól van. Egy cunt sem teszel mellőlem, szóval ha később harcba indulok, ülhetsz az ölemben és figyelheted a csatát. Mit szólsz hozzá?
– ….
Egy másodpercre sem hagyná, hogy az ember elérzékenyüljön?!
Ha Yan Xiaohan képes volt kinyitni a száját és szavakat alkotni, az azt bizonyította, hogy az izgatottságának csúcsa elmúlt, és hogy ismét tiszta gondolkodású, normális emberré változott. Fu Shen kissé elhúzódott, megnézte a másik arcát, majd kinyújtotta a kezét, hogy letörölje a könnycseppeket a szempilláiról, és hirtelen mosolyogni kezdett:
– Olyan régóta ölelsz. Miért nem jutott még eszedbe a nevemen szólítani?
Yan Xiaohan meglepődött.
Nem merte.
Rettegett attól, hogy minden, ami előtte volt olyan, akár azok a számtalan alkalmak, amiket az éjszaka közepén álmodott a végtelen gyengédségről, amiből hirtelen felijedt, amint kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, és csak egy csendes szoba, egy magányos árnyék és hideg ágyneműk maradtak.
Fu Shen kissé elmosolyodott:
– Hm?
Aki a szeme előtt volt, az valódi, meleg és élettel teli. A szerelme, aki képes mozogni és leszidni őt.
Yan Xiaohan behunyta a szemét. Hamarosan egy csepp gördült le a homloka közepéről, a hangja mintha minden bátorságát felébresztette volna.
– Jingyuan.
Fu Shen megfogta a kezét, és erősen lenyomta a tenyere közepén lévő akupunktúra pontot, majd válaszolt:
– Mn.
Az a hang a kezét ért erős, szúró fájdalommal együtt egyenesen Yan Xiaohan feje búbjáig vonult, és kijózanította. Megremegett a szúrástól, és gyorsan tágra nyitotta a szemét.
Az álomnak vége.
Még mindig itt van.
Fu Shen úgy engedte el a kezét, mintha pártatlan fél lett volna, és úgy beszélt, mintha minden rendben lett volna.
– Jól vagy? Akkor menjünk! Az embereid még mindig a túlparton vannak? Menj…
Yan Xiaohan gyorsan elkapta, és halkabbra vette a hangját:
– Márki, megkérnéd az embereid, hogy vonuljanak vissza egy kicsit?
– Hm? Mire készülsz?
– Meg akarlak csókolni. Most rögtön. Nem tudok várni.
– …Nyisd ki a szemed és nézz körül! Szerinted ez alkalmas?
– Te magad mondtad, hogy bármit megadsz, amit kérek. Egy csókot akarok – válaszolta Yan Xiaohan.
Az előbb mutatott leplezetlen érzelmekkel már így is túl messzire mentek, a kísérő katonák pedig mind bánták, hogy nem tudták nyolc chire megnyújtani a nyakukat, és felragasztani egy pár nyuszifület. Ha Fu Shen most engedett volna egy csókot, a méltósága tényleg a lehető legmélyebbre zuhant volna. Szárazan köhögött, bár önkéntelenül felére csökkentette a parancsoló kiállását.
– Tartozom neked, tartozom neked. Milyen jó a memóriád, ne szállj el a kényeztetéstől!
Ennek hallatán Yan Xiaohan szeme felívelt, és a következő másodpercben úgy tűnt, mintha a világ összes tavaszi ragyogása kivirágzott volna a mosolyában. Még Fu Shen is felkavarodott, pedig az ő szíve és lelke olyan kemény volt, mint a vas és a kő.
– Te… mindegy. Hányan vannak a túloldalon? Ki vezeti a csapatokat?
– Körülbelül egy tucat embert hoztam, hogy felderítsük a terepet. A sereg nagy része még nem ért ide, a vezetőjük pedig Zhao Xicheng tábornok. – Yan Xiaohan a legkisebb habozás nélkül megosztotta az összes titkos információt.
– Zhao tábornok. Vele könnyű dolgozni. – Fu Shennek hirtelen feltűnt valami. – Hm? Akkor te miért jöttél velük?
Yan Xiaohan megvakarta az orrát:
– Én nem vagyok jártas a katonai ügyekben. Volt bátorságom könyörögni a császárnak, aki aztán előásott egy katonai felügyelő pozíciót – válaszolta zavarbajötten.
Fu Shen nevetett, nem hagyott neki sok méltóságot.
– Nem kerülheted el, ami jönni fog. Csak fogadd el a sorsod!
Yan Xiaohan tehetetlenül, mégis szeretettel nézett rá. Fu Shen odahívott egy katonát, és átadta a saját derekán lévő névtáblát.
– Menj a túlpartra és add ezt át Zhao tábornoknak! Tájékoztasd, hogy a Vas Lovasság Körtevárosban állomásozik, és hogy lefoglaltam a katonai felügyelőjét, szóval a következő néhány napot boldogságban töltheti!
– Jingyuan…
– Nos, hallottad. – Fu Shen fenntartások nélkül megfogta Yan Xiaohan kezét, majd elfordította a fejét, hogy tovább utasítsa a csodálkozó szemű, döbbent katonát: – Hívd meg Zhao tábornokot, hogy látogasson meg és üljünk le beszélgetni, ha van ideje. Akkor megvitatjuk, hogy kezeljük Chang’an város ügyét.
Fu Shen és Yan Xiaohan egy lovon osztozva, villámgyorsan visszasiettek Körtevárosba. Amikor megérkeztek a magánlakhoz, ahol az észak-yani hadsereg ideiglenesen állomásozott, Fu Shen berúgta az egyik szoba ajtaját és belökte Yan Xiaohant, majd utasította a mögötte álló testőröket:
– Hozzatok egy dézsa forró vizet!
Ez volt Fu Shen szobája. Különösen egyszerű, csak egy fűtött kang és egy kopott asztal volt benne. Az asztalon szétszórt papírok, ecsetek és egyebek voltak. A sarokban egy fa kerekesszék állt.
Yan Xiaohan ezt vette észre. A pupillái kissé összeszűkültek, de semmit sem mondott. Fu Shen ebben a pillanatban lépett be, majd keresett egy ruhadarabot a kangon.
– Vedd le a vizes ruhádat, nehogy megfázz! Előbb vedd fel ezt a…
Nem volt lehetősége befejezni, mert hirtelen egy ölelés akaszkodott rá hátulról.
– Most már megcsókolhatlak, márki? – súgta a fülébe Yan Xiaohan rosszkedvűen.
Fu Shen kihasználta a tehetségét és az erejét, hogy hatékonyan átfordítsa és lenyomja Yan Xiaohant a kangra, majd rossz szándékkal megragadta az állát.
– Ennyire szeretnéd?
A szoba ajtaja dübörögve kivágódott. Yu Qiaoting kapkodva berontott, majd rosszkedvűen és lármásan kiabálni kezdett:
– Tábornok, azt hallottam, hogy kihalásztál egy szépséget a folyóból…
– … – Fu Shen.
A pozíciójuk szörnyen kínos volt, megvakította Yu tábornok mindkét szemét. A “szépség”, akit a márki lenyomott az ágyra, egyáltalán nem állt ellen, összeszűkült szemmel, éles tekintettel meredt rá, a gyilkos aurája pedig minden irányba szétterjedt. Fu Shen egy kicsit kiegyenesítette a derekát.
– Mit mondtál, Qingheng? – kérdezte halk hangon.
Yu tábornok érdemes volt arra a jellemzésre, hogy már látta a világ működésének módjait, és komoly hangsúllyal felelt:
– Tábornok, azt hallottam, hogy kihalásztál egy feleséget a folyóból. Folytasd csak, ez a jelentéktelen tábornok megy is a dolgára.
Ezután olyan gyorsan eltűnt, mintha lángolt volna a hátsója, fülét-farkát behúzta, és olyan gyorsan menekült, hogy porfelhőt hagyott maga után.
– Ez a bolond… – Fu Shen a fejét csóválva morgott. A gallérja hirtelen megszorult, és nem volt más választása, mint lehajolni, és visszatérni a jelenbe. – Mi a baj?
Yan Xiaohan olyan volt, mint egy dühös gömbhal, még a haja is felállt mérgében.
– Miért nem kopogott, mielőtt bejött a szobádba?
– ….
Ideje sem volt kijelenteni, hogy Yan Xiaohan igazságtalanul vádolta, mielőtt a szája szorosan be lett fogva.
A folyó vize alá merült ajkak kissé hidegek és nagyon puhák voltak, de hamarosan agresszívvá váltak, és olyan erővel támadtak, mintha felfalni készültek volna valakit. Fu Shen többször megpróbált elhúzódni, de a derekát és a tarkóját kíméletlenül lefogták. A Yan Xiaohan füle mellett megtámasztott karja végül begörcsölt a kényelmetlen pozíció miatt, a lába pedig megremegett. Ráesett Yan Xiaohan mellkasára, ezzel végre elérve, hogy az ajkaik és a fogaik különváljanak, aztán Yan Xiaohan rögtön átölelte és átfordult az ágyon. Megcserélődtek, így most Yan Xiaohan volt az, aki leszorította Fu Shent, és ismét összenyomta az ajkaikat.
Ahogy az ismerős lélegzet körülölelte Fu Shent, összezavarta a csók, és az ő lélegzete is hevesebb lett.
– Te vagy a féltékenység szörnyetege… – mondta elfojtott hangon.
Egy halk nevetés szökött ki Yan Xiaohan torkán, miután gyorsan visszafogta az energiáját, és már nem volt olyan domináns. Csupán szeretetteljesen megpuszilta a férfi szájának felszínét. Épp amikor meg akart szólalni, hirtelen kopogás jött odakintről, és egy katona hangja szólt az ajtón túlról:
– Tábornok, itt a forró víz!
Fu Shen felült, vetett egy pillantást az ágyra, amit a vízből kiemelt ecetes korsó teljesen felforgatott, és fenyegetően megbökte. Felállt és kinyitotta az ajtót, majd elvette a nagy dézsa forró vizet. Yan Xiaohan ezzel egyidőben odahúzott egy kisszéket.
Fu Shen felhajtotta a ruhaujját, hogy megnézze a víz hőmérsékletét.
– Jól van, gyere, mosakodj meg! Én vigyázok az ajtóra.
Yan Xiaohan hallgatott, miközben kioldotta az övét és levette a vizes ruháit, felfedve a vállán egy fehér kötés szélét. Fu Shen megpillantotta a szeme sarkából, majd azonnal kinyújtotta a kezét, hogy megérintse.
– Mi történt? Hol sérültél meg?
– Semmiség. Csak nem vigyáztam és szereztem egy karcolást, már valószínűleg hegesedett. A hadorvos nagy ügyet csinált ebből a kis apróságból, és ragaszkodott hozzá, hogy bekössem.
Fu Shent ez nem nyugtatta meg.
– Fordulj meg, hadd nézzem!
Yan Xiaohan engedelmesen leült a székre, háttal Fu Shennek. A felső teste meztelen volt, és egy nedves törölközővel letörölte magáról a víz nyomait. Fu Shen lelkiismeretesen lefejtette a kötést a válláról, és megvizsgálta a puha bőrt, amit egy éles penge vízszintesen felhasított. Annak ellenére, hogy a több mint három cun hosszú vágás már összeforrt, a heg csak nagyon vékony volt, és úgy tűnt, bármelyik percben felnyílhatott volna.
Fu Shen mindenfelé járt hadjáratokon; sokkal súlyosabb sérüléseket és dolgokat is látott. Ha ő szenvedett volna el egy ilyen sérülést, valószínűleg még a homlokát sem ráncolta volna össze, de amikor a Yan Xiaohan vállán átfutó vágást látta, a szíve minden dobbanással egyre jobban összeszorult.
Egy pillanat csend után a száraz ujjbegyével finoman megérintette a seb szélét, ahol a gyulladt rész még nem tűnt el teljesen.
– Fáj?
Yan Xiaohan mosolygott:
– Ha azt mondom, igen, kapok egy cukorkát?
Fu Shen csak egy homályos jelentésű “oh”-t mondott, és hirtelen lehajtotta a fejét. Yan Xiaohan egy rövid pillanatig csak egy puha, meleg érintést érzett a seb fölött. Az új, gyenge bőr rendkívül érzékeny volt; ez a mozdulatlan csiklandozás olyan volt, mintha láng került volna a forró olajra és száraz tűzifára, heves vágy robbanása öntötte el az egész testét. A végtagjainak minden izma és csontja szinte remegett, a hangja egy másodperc alatt botrányosan érdes lett.
– Jingyuan… mit csinálsz?
– Fürödj! – Fu Shen felegyenesedett, felemelte a kezét és finoman rácsapott a másik meztelen hátára, miközben úgy szidta, mintha mi sem történt volna. – Vakmerőség volt sérüléssel a folyóba ugrani. Később sírni fogsz, ha felhólyagosodik.
Yan Xiaohan idegesen a dézsába akarta dobni a rongyot, de Fu Shen kivette a kezéből. Beáztatta a forró vízbe, majd lassan végighúzta a másik tarkóján.
– Ne mozogj! – utasította mély hangon.
Ha nem jött volna el megkeresni őt, Yan Xiaohan státusza és személye Jiangnan kis dinasztiájában azt jelentette, hogy a frontvonal történő szolgálat semmilyen tekintetben nem az ő felelőssége lett volna.
Ezt a sérülést… érte szenvedte el.
– Fáj a szíved? – Yan Xiaohan lassan rájött, hogy ha lenne farka, most valószínűleg az égig ért volna. – Ha ezért a kis vágásért kaphatnék egy csókot…
– Tényleg ebbe az irányba akarod folytatni?
– Nem, nem. – Yan Xiaohan megfordult és Fu Shenre szegezte mosolygó tekintetét. – Tudom, hogy sajnálod szerény személyemet, márki. Legközelebb mindenképpen óvatos leszek.
Fu Shen gyanakodva nézett rá, már szinte látta, mi fog következni.
Csakugyan, Yan Xiaohan ügyesen megragadta a csuklóját, lehajolt és megcsókolta a kézfejét, majd ahogy felnézett, lágy hangon így szólt:
– Én sem szeretem, ha miattam fáj a szíved.
DCG fordítások 