Yan Xiaohan alig feltűnően játszotta a szerepét, mint a katasztrófa forrása, és színlelte, hogy nem értette a Fu Shen és Zhao Xicheng közötti feszült légkört.
Az észak-yani hadsereg és az új dinasztia ellentmondásos kapcsolata előbb-utóbb terítékre fog kerülni. Nem volt hazugság, hogy Fu Shen vissza akarta venni a földet, de nem is küzdhetett a frontvonalon egymaga, hagyva, hogy a dinasztia mögötte vánszorogjon és learassa helyette a babérokat. Így mindössze a “hűséges és engedelmes” hírnevéért cserébe mindkét keze üresen maradt volna.
Yuantai úgy ítélte meg Fu Shent, mint aki “a birodalomhoz hűséges, nem az uralkodójához”. Annak ellenére, hogy túlzottan ambíciókkal telinek képzelte Fu Shent, ez a mondat mégis meglehetősen pontos volt. Annak idején azért volt hajlandó fejet hajtani Yuantai előtt, mert figyelembe vette a régi kapcsolatokat, Sun Yunduan esetében viszont a dolgok már máshogy álltak. Régi kapcsolatokról szó sem volt; az új császár Fu Ling felé tanúsított viselkedése miatt pedig nem valószínű, hogy Fu Shen engedékeny lesz vele.
Ráadásul Yuantai még mindig békésen élt Shu tartományban. Fu Shen még sosem vett részt ezekben a hatalmi játszmákban, de ez nem jelentette azt, hogy a jövőben sem dönti majd el, ki üljön a császári trónra.
Zhao Xichengről csak úgy folyt a hideg verejték Fu Shen szavaitól, megérezte, hogy nem szabad tiszteletlenül beszélnie, és Yan Xiaohannal kapcsolatban semmit sem hozhat fel. Akkor az rendben lesz, ha mindenki vidáman tanácskozik arról, hogy vegyék be Chang’ant?
Zhao tábornok nem igazán ismerte a Yan-Fu párt, és nem tudta, valójában milyen kapcsolat volt köztük, amitől még érthetetlenebb volt számára, miért ragaszkodik Fu Shen ahhoz, hogy Yan Xiaohan itt maradjon. Ám az “udvar vérebe megtámadta a hű szolgát” annyira belevésődött a köztudatba, hogy amikor kívülállóként tekintett a helyzetre, úgy érezte, hogy az a legvalószínűbb, hogy Yan Xiaohan túl sokat vétkezett, most pedig a büntetésében részesül.
– Megértettem a márki célzását – válaszolta Zhao Xicheng teljesen őszinte arckifejezéssel. – Mivel Sir Yan sem ellenkezik, minden úgy lesz, ahogy a márki eltervezte.
Hirtelen egy könnyed nevetés visszhangzott a csendes szobában. Yan Xiaohan kényelmesen felemelte a fejét, és egy felszínes mosollyal ránézett a két férfira.
– Jó. Akkor így lesz.
Miután Zhao Xicheng elment, Fu Shen félretette a fagyos és komoly arcát, és a fejét csóválva mosolygott.
– Úgy tűnik, a népszerűséged tényleg nem valami nagyszerű, Yan úr. Csak szólni kell, hogy hajítsanak félre, és a legkisebb hezitálás nélkül bárhová elhajítanak.
Yan Xiaohan szintén csatlakozott a fejrázáshoz.
– Tényleg nem számítottam rá, hogy eljön a nap, amikor “erőszakkal elrabolt” címkét ragasztanak rám.
– Milyen erőszakos rablás? Mivel vádolsz engem? Tény, hogy rendesen össze vagyunk házasodva.
Yan Xiaohan nem tartotta vissza a mosolyát, a szíve egy víztócsává olvadt, és ráakaszkodott a másikra, hogy egy csókot követeljen. Fu Shen megpuszilta a száját, mire Yan Xiaohan visszavágott, lenyomta a kerekesszékbe és az egész lényével megcsókolta.
Néhány nappal később számos tiszt gyűlt össze a város előtt. Chang’an ostroma hivatalosan is megkezdődött.
Chang’an, más néven Xijing – a “nyugati főváros” – az előző dinasztia régi központi városa volt, ami a Központi-síkság szívében helyezkedett el. Méretes lélekszáma volt, a befolyása pedig vetekedett a fővároséval. Miután a tatárok dél felé indultak és megszállták, ők is stratégiai helyőrségnek használták. A több napos fosztogatás után a köznép súlyos nehézségeket szenvedett, és sok időt töltöttek egy Zhou osztag létrehozásán való gondolkodáson. Amikor az észak-yani hadsereg végigsöpört és visszavette a környező városokat és falvakat, sokan voltak, akik titokban kiszöktek a városból, hogy információt adjanak nekik. A jelentések szerint sok önjelölt hős és támogató volt odabent, akik folyamatosan kihasználták az éjszaka leplét, hogy megöljék a tatár sereg magas rangú tisztjeit. A közemberek néhány naponta még a városkapukat is felgyújtották, a zavaró füst és por mindenfelé szállt, ami azt az illúziót keltette, mintha egy nagy sereg támadott volna.
Az ellátás biztosítása és a külső-belső segítők megszerzése után elérkezett a tökéletes alkalom egy ostromra.
Május harmincadikán a különböző seregek együtt indultak útnak; Zhao Xicheng haladt elöl, a Vas Lovasság középen és Xiang tartomány hátul. A tatárok negyvenezer csapatot küldtek Chang’an elé. Az új dinasztia hadseregének katonái többségben határvédők voltak, akik a vereség után délre menekültek Jiangnanba, és már eleve nyugtalanok voltak a csatával kapcsolatban. A tatárok védelmi tábornoka észrevette ezt a szakadást a ruhában, és az előhúzott pengéjére és barbár erejére támaszkodva egyenesen áttört rajtuk, így utat gyilkolt az első hadseregbe. A tatár lovasság feltört és szétzilálta a formációjukat. Zhao Xicheng testőreit egymás után vágták le a lovukról, és ő maga is megsérült a zavargásban. A soraik között pánikos zavarodottság tört ki. A védelmi sereg még erőszakosabb lett, egy olyan kis nyitás formálódott Zhao Xicheng körül, amit senki sem mert megközelíteni.
Yan Xiaohan épp ebben a kétségbeesett pillanatban érkezett az észak-yani hadsereg egyik osztagával, hogy átküzdjék magukat, és kihalásszák a súlyosan ostromolt Zhao tábornokot.
– Mindenki nyugodjon meg! – kiáltotta. – A pajzs katonák lépjenek előre, mindenki más álljon a hosszú kard alakzatba! Ne essetek pánikba!
Mielőtt Zhao Xicheng ismét levegőhöz kaphatott volna, látta, ahogy Yan Xiaohan egyenesen előre vágtatott egy paripán, kezében egy zhanmadaóval[1]. Úgy vonult végig a csatamezőn, akár egy forgószél, egy szempillantás alatt több embert is levágott, lyukat hasítva az ellenséges csapatok között, amint friss, vad, véres aura lengte körül. A lovának vezetésével áttörtek az ellenség védelmi vonalán.
A csatamezőn könnyen előfordult, hogy az ember fejébe szállt a vér. Yan Xiaohan úgy vágta le az embereket, mint a füvet, de fejben rendkívül tisztán érzékelte a dolgokat. A hirtelen támadó barbár csapatok épp most támadták meg a középső sereg keleti szárnyát, Fu Shen pedig ideiglenesen képtelen volt elszakadni, hogy segítsen az első seregnek. Ha az első sereget ilyen távolságból szétszalasztják, a középső sereget mindkét oldalról megtámadják, és akkor meg sem fordulhat a fejükben, hogy ma hazatérhetnek innen.
Egy ember lelövéséhez először a lovát kell lelőni. Egy áruló elfogásához először a királyát kell elfogni. Az volt a legsürgetőbb dolog, hogy a halálba küldjék ezt a fenyegető külsejű tatár bolondot.
Yan Xiaohan a Repülő Sárkány Gárdából jött, így már irányított kisebb gengsztereket, hogy megverjenek valakit, de katonák vezetésében nem sok tapasztalata volt. Tehát ahelyett, hogy átvette volna az irányítást Zhao Xichengtől, egymaga vágott át, hogy szembeszálljon a védelemmel. Ez volt az ő szakterülete.
A védelem tábornoka egy lovon ült, és egy fejjel magasabb volt, mint Yan Xiaohan. A kezében egy nagy, wootz acélból készült penge volt, amit úgy lengetett, mintha képes lett volna hegyeket kettévágni és tengereket szétválasztani. Még a szél is hasító fájdalmat repített az emberek arcába. Yan Xiaohan nem tudott erővel szembeszállni az erővel, ezért könnyed és bizarr módon mozgott, a támadásai ördögiek és agresszívak voltak, a pengéje egyre közeledett az ellenség létfontosságú pontjaihoz, ahogy elszánta magát, hogy erősen ledöfje.
Az imént nagyjából felmérte a helyzetet, és tudta, hogy ez a tatár volt a barbár erők gerince. Ha képes feltartani, Zhao Xicheng oldala lassan levegőhöz kap, aztán kétségtelenül újraszerveződnek, hogy visszatámadjanak.
Párbajozni kezdtek. A kardjuk összecsapásának hangja esőként záporozott a földre. A védelem valószínűleg még sosem látott a csatamezőn ilyen Tiltott Városban született ellenséget. A mozgékony, kecses penge fénye elkápráztatta, ami miatt egy pillanatra képtelen volt lépést tartani, majd véletlenül kimutatta a gyengepontját. Yan Xiaohan szeme fagyosan villant, és habozás nélkül lecsapott a fegyverével. A vékony penge pontosan, viperaként vágott repedést az ellenség páncéljába, és egy erőteljes fordítással a védelmi tábornok karja úgy vált le, mint egy darab tofu…
Hirtelen az áthasított szél hangja érkezett Yan Xiaohan háta mögül. A figyelmét megosztva odanézett a perifériás látásából, ám azt látta, ahogy egy hideg penge tartott a háta felé… A védelmi tábornok helyettese odasietett megmenteni a felettesét, miután észrevette, hogy rosszul nézett ki a helyzet.
Az első kard lendülete miatt Yan Xiaohan második kardja már a védelmi tábornok nyakához közeledett. Most megállni egyenlő lett volna azzal, hogy minden erőfeszítése kárba vész. A szeme nem tévedt félre és nem is fordult hátra, hogy megvédje magát; semmi mást nem látott, mint annak a férfinak a nyakán lévő, vadul lüktető ereket. Úgy tervezte, hogy ha képes ennek a tábornoknak a fejét venni, mindenáron kiállja ezt!
Vér fröccsent, úgy tűnt, a csont elvágásának tompa érzése minden ujját átjárta. Egy tágra nyílt és dühös szemű fej hullott a lovak patkója alá, a hátát érő fájdalom viszont elmaradt.
– Mit bámészkodsz? Még sosem öltél embert?!
Yan Xiaohan üres tekintettel hátranézett, és azt látta, hogy Fu Shen valamikor mögé került, és egy fej nélküli holttest hevert a lábánál. Egyik kezében a gyeplőt, a másikban egy kardot fogott, aminek a hegyéről még mindig meleg vér csöpögött. A sisak alatti arc helyes és hűvös volt, a vonásai megfagytak, az elemző pillantása pedig olyan volt, akár egy jégcsap, ami egyenesen átdöfte Yan Xiaohan szemét.
A személyes osztaga hamar köréjük gyűlt, és olyan szorosan védték őket, hogy még levegő sem tudott áthatolni rajtuk.
Úgy tűnt, Fu Shen kiabálni akart vele, de sikerült félretennie az érzéseit, és csak fagyosan ennyit mondott a másiknak:
– Gyere ide! Kövess és ne rohangálj összevissza! Legközelebb nem lesz ilyen véletlen.
Sir Yan, aki az imént két karddal ölt meg egy tatár tábornokot, jobban be volt tanítva, mint egy pekingi palotakutya, és még egy kicsit sem mert késlekedni, azonnal odairányította a lovát.
Fu Shen higgadt arccal osztotta a parancsokat, utasította az első sereget, hogy vegyék fel a hosszú kardjukat, alakítsanak falat, és induljanak előre. A Vas Lovasság már teljesen megszabadult a meglepetés támadást intéző csapatoktól, a védelmi tábornokot pedig levágták. Miután elvesztették a mindent eldöntő esélyt, gyávaság támadt a tatár lovasság szívében, a támadásaik sebessége pedig lelassult. Ekkor ideért a hátsó Xiang sereg, majd az észak-yani hadsereggel együtt bekerítették a tatárokat, és hirtelen megfordították a csata helyzetét.
A háború kevesebb, mint négy shichen alatt eldőlt. A han sereg körülbelül tízezer tatárt fejezett le, és végül kiirtották a lovasságuk főerejét. A legyőzött hadsereg maradéka elhagyta a várost és elmenekült.
A kutya idején [19-21 óra] Fu Shen szervezett egy osztagot, hogy levadásszák a maradékot, aztán a három sereg felsorakozott, hogy bevonuljanak a városba. A városlakók éljeneztek és sírtak, mindannyian ételeket és italokat ajánlottak fel, hogy megjutalmazzák a csapatokat. Visszafoglalták Chang’ant.
Összeszámolták az áldozatokat, megszervezték a járőrséget, megbeszéléseket tartottak a különböző hátterű tisztekkel és arisztokratákkal… Fu Shen egész este elfoglalt volt, Yan Xiaohan pedig vele együtt virrasztott. Amikor az ég kezdett kivilágosodni, visszaértek a városba az észak-yani katonák, akik a többiek után mentek, és az elfogott tatár tiszteket bezárták a tartományi hivatal börtönébe. Mivel csak most tudtak pihenni az elfoglaltságaik után, mindenki teljesen kimerült volt, és mindannyian elmentek megszállni az éjszakára.
Fu Shen és a többiek egy hivatalnok nyaralójában maradtak, ami számtalanszor jobb volt, mint az a lepukkant épület Körtevárosban. Yan Xiaohant ritka tisztaságmánia fogta el, és többször megfürdött, mire lemosta magáról a vér bűzét. Amikor visszajött a hálószobába, Fu Shen, aki előtte fürdött meg, már az ágytámlának dőlve aludt.
Yan Xiaohan csak ebben a pillanatban vette észre a saját egyre dobogó szívét, ami egy bizonyos tempót követett. Szinte olyan volt, mint valamiféle meghatározott ritmus, egy kicsit sem volt kapkodó. Egy percre a zúgó csatakiáltások eltávolodtak, és csak a környezetének halk nesze áradt a fülébe. Mintha az alvilágból visszatért volna az emberek világába, az egész lénye újjáéledt.
Egy darabig csak úgy állt, miközben a gondolatai vándoroltak, majd Fu Shen hosszú, halk lélegzete megszűnt.
– Mi van? Büntetésben állsz vagy mi? – kérdezte fáradtan, csukott szemmel.
– Mn? – Yan Xiaohan hirtelen magához tért, az ágy széléhez ment, a belső oldalra tolta Fu Shent, majd lefeküdt mellé. – Miért ébredtél fel?
– Úgy bámultál, mint egy őrült. Hogy ne ébredtem volna fel? – Fu Shen eltakarta a száját és ásított egyet, majd megfordult és átkarolta Yan Xiaohan vállát, véletlenül megérintve az ott lévő sebet. – Ma… nem, tegnap egy kicsit óvatlan voltál. Most nem szidlak le érte, de remélem, megtanultad a leckét!
– Türelmetlen voltam. – Yan Xiaohan beismerte a hibáját, elfogadta a tanácsot és átölelte a férfi karcsú hátát, amit csak egy vékony belső köpeny takart. – De hogy vetted észre? Olyan messze voltál.
Fu Shen viszont nem adott egyenes választ.
– Ha a szemem előtt vágtak volna le, nekem se lenne miért élnem. Fáradt vagyok, aludj!
Yan Xiaohan nem kérdezett többet. Egy másodpercre jobban belegondolt, és úgy érezte, hogy véletlenül eltalált egy gyengéd érzelmekkel teli pontot, ami mélyen el volt rejtve Fu tábornok vaspáncélja alatt.
Gyerekkora óta a fővárosban volt, sosem járt a csatamezőn, ezért szinte semmilyen tapasztalata nem volt azzal, hogy kell viselkedni az ellenséggel a fronton. Bár egy katonai felügyelőnek nem kellett személyesen kivonulnia harcolni, Fu Shen nem tudott megnyugodni, így ragaszkodott hozzá, hogy végig mellette maradjon és szemmel tartsa, nehogy egy láthatatlan kard megsebezze.
A csatatéren nem volt más választása, mint a saját fejét kockáztatva fogadni az ellenséget, hogy megmentse Zhao Xichenget. Ha Fu Shen figyelmét nem terelte volna el az aggodalom egész idő alatt, hogy lett volna képes időben megállítani azt a pengét?
Hogy lehetsz ilyen jó? Yan Xiaohan ránézett Fu Shen alvó arcára, és úgy érezte, mintha enyhén a szájában érezte volna az oszmantusz cukorka édes ízét. A gondolatai irányítás nélkül repkedni kezdtek. Hamarosan nem leszek képes uralkodni magamon.
Miután mindent elrendeztek Chang’anban, Yan Xiaohan előállt egy kifogással, hogy kivigye Fu Shent a városból. A pár lassan sétált egy hegyi ösvényen, nézelődtek az élénk, virágzó domboldalakon. Félúton egy fehér márvány féldombormű boltív tűnt fel a sűrű növényzet árnyékos ösvényén.
Fu Shen messziről hunyorítva nézte:
– “Zöld Lótusz-tó?” Mi ez a hely?
Yan Xiaohan csak mosolygott, nem mondott semmit, csak kézen fogva Fu Shent bevezette. Nemsokára a teljes látvány kitárult előttük. Odabent egy egész hegyek közé épített birtok állt, a pavilonok és épületek véletlenszerűen és elragadóan szóródtak szét. Itt is, ott is zöldellő rügyeket lehetett látni, a csobogó víz hangja pedig minden irányból hangzott. Egyetlen pillantás elárulta, hogy ez a hely nem kevesebb, mint ezer mut[2] foglalt el. Még a vagyonos és gazdag emberek sem lettek volna képesek elérni ezt a szintet.
– Ezt a hegyet Duplafehér-csúcsnak hívják. Sok melegvizű forrás van itt. – Yan Xiaohan végigkísérte Fu Shent egy folyosón, megkerülték a főépületet, majd egy forró, fehér gőzt árasztó tóhoz értek. – Ez a hegyi villa a fogadott apám magánterülete volt, a halála után pedig rám hagyta, hogy gondoskodjak róla. A melegvizű források ellazítják az izmokat, ezért mindig is el akartalak hozni ide, de sosem volt rá lehetőségem. Szerencsére végre teljesült a kívánságom. Nézz körül, márki! Meg vagy elégedve vele?
– Tényleg képes halálra dühíteni az embert, ha másokhoz hasonlítja magát – sóhajtotta Fu Shen. – Nézd meg az apád, aki egy melegvizű forrással teli nyaralót hagyott rád, aztán az enyémet, aki egy csapat nagydarab, durva erőembert.
Yan Xiaohan hátulról átölelte Fu Shent, és halványan elmosolyodott.
– Nem számít. A nyaraló és én is, mind a tiéd vagyunk.
Fu Shen felvonta a szemöldökét.
– Ennyi jó dolog?
Yan Xiaohan keze rosszallóan elkezdte kioldani az övét. Ennek hallatán megcsókolta Fu Shen arcát, és szégyenérzet nélkül nagyzolt:
– A múltkor azt mondtad, hogy rendes házaspár vagyunk. Akkor nem lenne jobb, ha… te és én csinálnánk valamit, amit általában a rendes házasság után csinálnak az emberek, márki?
Jegyzetek:
[1] “lóvágó kard”
[2] 1 mu ~ 666 m2
DCG fordítások 
Köszönöm a fejezeteket 😀
KedvelésKedvelik 1 személy