Az Élénk Harmónia már évek óta híres név volt, a huaiyangi ételek pedig még ennél is nagyobb ritkaságnak számítottak a fővárosban. Amikor Fu Shen belépett az ajtón, valaki már várta őt egy privát szobában. Gu Shanlu hétköznapi ruhába öltözve felállt, hogy köszöntse:
– Tábornok, megérkezett. Kérem, gyorsan jöjjön be!
Amikor legutóbb elbúcsúztak egymástól a városon kívül, még egy csekély befolyással rendelkező kis udvari cenzor volt. Miután a zűrzavar mindent felosztott, Changzhi egy meglehetősen magas pozícióba helyezte, ráadásul még a Jiangnani Cenzorátus rangidős hivatalnokává is kinevezte. Továbbra is felügyelte a cenzorátust, rendszerezte a kinevezéseket, és hallgatta, milyen dal csengett a szélben.
Az álláspontja meglehetősen megfoghatatlan volt. Jiangnanban született, de nem magas rangú családba. Fiatal korában a Kuangshan Egyetemen tanult, Zeng Guang alatt. Később teljesítette az udvari vizsgákat, belépett a cenzorátusba, és annak rendje szerint tapasztalatot gyűjtött. Azelőtt sosem szerzett magának nevet; először akkor nyújtotta ki a nyakát, amikor a keleti tatárok diplomata küldöttségének ügye folyt. Végül az az eset sosem lett véglegesen lezárva, a tanítóját börtönbe zárták, ő maga pedig az év nagy részében túlhajszolta magát, míg végül Fu Shen meg nem bízta Yan Xiaohant azzal, hogy kiszedje onnan a tanítót.
Így amikor a jinlingi udvarban volt, végig az északról érkezett öreg hivatalnokok oldalán állt. A jiangnani feltörekvők viszont máshogy bántak vele, mint a többiekkel. Miután visszaszerezték a fővárost, egyre barátságosabbak és kedveskedőbbek lettek vele, hogy megpróbáljanak egy segítőkezet és egy harcost szerezni a csarnokban Jiangnan számára.
A cenzorok nem szívlelték az udvari hivatalnokokat, de az is igaz, hogy hatalmas, éles fegyverek voltak, akikkel le lehetett számolni a politikai ellenségekkel.
Ám Gu Shanlu viselkedése mindig is kiszámíthatatlan volt, és a műveltségét és kifinomultságát figyelembe véve, a ravaszsága sem különbözött azokétól az öreg rókákétól. Miután visszatért a fővárosba, szinte semmi kapcsolata nem volt Fu Shennel és Yan Xiaohannal, az egyszerű ember pedig nem hitte volna, hogy régi ismeretsége volt kettejükkel.
– Cenzorként helytelen magánügyben tárgyalnom a tábornokkal, ezért volt szükséges ez a megoldás. Remélem, megbocsát. Ma pontosan amiatt az ügy miatt léptem át a hatásköröm azzal, hogy meghívtam magát, ami az utóbbi napokban Őfelségét foglalkoztatja.
Fu Shen megforgatta a borospoharat az ujjai között, nem igazán lepte meg a másik lényegre törő magatartása.
– Magát is megkereste? – kérdezte nyugodtan.
– Így van. – Gu Shanlu megtöltötte borral Fu Shen poharát. – Csapatokat akar küldeni délnyugatra, de először meg kell szereznie a csarnok engedélyét. A negyvennyolc hivatalnok úgy tűnik, mostanában szét van szóródva, és igazság szerint nagyon kevesen vannak, akik a gyűléseket vezetik. Őket megfigyelve nagyjából megbecsülheti a csarnok álláspontját az ügyben.
– Azt akarja, hogy én vezessem a csapatokat – mondta Fu Shen. – Sokáig próbáltam türelmesen meggyőzni, de nem tágított.
Gu Shanlu keserűen mosolygott:
– Amikor délelőtt a palotában jártam, szörnyen dühöngött amiatt a három ország miatt, és még a cenzorátust is megkereste, hogy ítéljük el a herceget, mert az már elég ok lenne a háborúhoz. Ráadásul látom, hogy talán a csarnok tényleg nem fog ellenkezni.
– Szeretném hallani a részleteket.
– A dinasztia számára a délnyugat függetlensége száz problémát szül, és semmilyen előnye nem származik belőle. Például, hogy túl közel van Jingchuhoz és Lingnanhoz, és ha a herceg ki akarja terjeszteni a befolyását, biztosan az a két hely lesz az első, ami elszenvedi a kárt. A másik, hogy kapcsolatban áll An’nannal és Zhenlával; ha a délnyugat szövetséget köt ezzel a két országgal, a dinasztiánknak nemcsak az fog nehézséget okozni, hogy a szárazföldön keresztül kommunikáljon a déli tengerek országaival, hanem a tengeri kereskedelem is megszakad.
Valamint miután a hadsereg visszaszerezte a fővárost, a nép minden rétegét boldogság járta át. Úgy hallottam, sem az égen, sem a földön nem volt, ami le tudta volna győzni magát, a Vas Lovasság teljes egészében isteni katonákból és tábornokokból állt, és nem volt támadás, amit ne tudtak volna kivédeni, vagy csata, amit ne tudtak volna megnyerni. Így ha valaki más vezetné a csapatokat, talán egy darabig fel kellene őt mérniük, de ha magáról van szó, nem lenne annyi fenntartás.
Fu Shennek nem volt mit mondania, és csak gúnnyal tudott visszavágni:
– Tényleg nagyra tartanak, mi?
– Van még valami – mondta Gu Shanlu komor hangon. – A herceg Észak-Yan tagja volt, és a kapcsolata magával és a Ying nagyherceg birtokával szintén nem elhanyagolható. Már talán észrevette, hogy az udvarban nagyon sok szem figyeli magát, tábornok, és attól tartok, ez a pozíció sem kivétel. Ha a nyugati hadjáraton bármilyen hiba esett volna… nem mondhatom biztosan, hogy nem néztek volna egy ártatlan cselekedetet bűnténynek.
– Szükséges ilyen számítónak lenni? – Fu Shen felemelte a poharát, és ivott egy kortyot az alkoholból, majd így gúnyolta magát: – Ha tenni akartam volna valamit, miért kellett volna eddig a pillanatig várni?
– Néhány ember pontosan azért nyugtalankodik, mert még nem “tett valamit.” Jelenleg mind a hatalma, mind a hírneve kivételes. Ha komolyan szándékában állna tenni valamit, ki állhatna az útjába?
– Igaz, amit mondanak – sóhajtotta halkan. – “Nem a tízezret félik, hanem azt az egyet a tízezerből.”
Miután mindent megvitattak, Fu Shen nem tudta, hogy Gu Shanlu terve az volt, hogy meghívja vacsorára, vagy hogy szándékosan hozzátegyen a fojtogató érzéshez. Mindenesetre, amikor végre kijött az étteremből, meleg hassal és az alkohol szagával távozott. Ráadásul egy bizonyos lesben álló bandita is berántotta a hintóba, aki már jó ideje keserűen várt rá.
– Jól van – mondta Yan Xiaohan rosszkedvűen csikorgatva a fogát. – Rávettél, hogy maradjak otthon és várjak rád, aztán elrohantál, hogy valaki mással iszogass.
Fu Shen egyetlen szó nélkül kitárta a karját, és az egész testével megölelte a másikat.
Yan Xiaohan fenyegető utolsó szava egy pillanat alatt elcsuklott, és szárazan köhögött.
– Mit csinálsz? Ne hidd, hogy bármire is jutsz a hízelgéssel… mi a baj? Alkoholt ittál, mégsem fojtottad bele a rosszkedved?
– Menggui – mormogta.
Még el sem csendesült az első hullám, de a másik máris felemelkedett. Kétszer is császárt váltottak, mégis pontosan ugyanaz a gyanakvás és paranoia maradt. Az, hogy az uralkodók megijedtek a nagyszerű eredményeitől olyan volt, mint egy sötét felhő, ami évek óta árnyékot vetett Fu Shen fejére. Amíg ezen a világon él, sosem lesz képes elmenekülni a sötétjétől.
Olyan volt, mintha ez a hang azonnal végigkarmolta volna Yan Xiaohan szívét. Nem gúnyolódott vagy zavarta össze a dolgokat a bódításaival, hanem óvatosan megtámasztotta Fu Shent.
– Mn, itt vagyok. Mi az? Meséld el, mi történt?
Fu Shen nem akart beszélni. Hirtelen kissé csalódottnak érezte magát, ezért még szorosabban ölelte a másik férfit.
Yan Xiaohan látta, hogy nem válaszol és nem csinál mást, csak még jobban a karjai közé fúrja magát és sértettnek látszik, amitől akaratlanul is kiszökött belőle egy halk nevetés. Ezután elkeseredett hangsúllyal, mintha nem volna más választása, mint a kedvére tenni, így szólt:
– Jól van akkor. Ha nem akarod elmondani, nem kell. Fáradt vagy? Előbb aludj egy kicsit!
A ringatózó hintó, a meleg ölelés és a ködös feje miatt Fu Shen lehangoltan elszundított.
Amikor az éjszaka közepén felébredt, biztonságban feküdve találta magát az ágyban. A teste száraz, tiszta és felfrissült volt, nem volt részeges szaga, és a mellette lévő párna felől egy másik személy hosszú, egyenletes lélegzését hallotta. Yan Xiaohan felé fordult, a kezét a takaró felett a derekára tette. Az ágy függönyén túl beszűrődő halvány fényben Fu Shen tisztán látta a békésen alvó arcát.
Amikor valaki felébred, ki is józanodik. Fu Shen is meghosszabbította a lélegzetvételeit, és lassan elmerült a békés, mély éjszakában. Ebben a pillanatban felidézte Changzhi értesítését és Gu Shanlu délutáni figyelmeztetését, és az érzései már nem voltak olyan hevesek.
Még egy kicsit nevetségesnek is tartotta. Az évek során Yuantai először megpróbálta megöletni, aztán házasságot rendelt neki, különböző stratégiákat vetett be a csatamezőn, és a derült égből egymás után érkeztek a villámcsapások. Azokon is épségben túljutott, nem igaz? Hogyhogy az idő múlásával ő magasabban állt, de még a korábbinál is rosszabb lett, és ilyen ostobaság miatt bosszankodott és hízelgett Yan Xiaohannak?
Az egész ennek az embernek a hibája!
Csak most vette észre, hogy mellette őszintén megkönnyebbült, és egy olyan erős biztonságot érzett, amit még soha senkitől nem kapott. Valójában, ha ez régebben történt volna, és most valaki más lett volna mellette, semmiképpen nem tette volna le a fejét, hogy aludjon ivás után, nemhogy az éjszaka közepén ébredjen fel, miután mozgatták, megfürdették, átöltöztették és így ide-oda dobálták.
Changzhi csak nemrég állt elő ezzel az ötlettel, és még több rétegen kell átjutnia, hogy kivitelezhesse, ezért a háború kezdete csak a távoli jövőben lehetséges. Ha a csarnok rá is bólint és átengedi, gyakorlatilag kivezetheti a csapatokat hadjáratozni, aztán miután délnyugatra ér, lassan megbeszélheti a dolgokat Duan Guihonggal. Legrosszabb esetben egy-két évig is elhúzhatja.
Mi olyan aggasztó ebben?
A hűség olyan lánc, amivel önmagát kötözte meg, nem pedig egy gyeplő, amit a másik keze rakott rá, hogy azzal utasítgathassák. Rájött, hogy valóban kevésbé volt valószínű, hogy magára veszi a dolgokat, ez pedig mindenképpen azért volt, amit az ország kettészakadásakor megtapasztalt. Így az udvarban folyó nyílt harc és titkos cselszövések döbbenetesen közönségesnek látszottak, és csupán úgy tűnt, mintha senkinek sem lett volna jobb dolga.
Néha egy “patthelyzet” nem azért alakult ki, mert tényleg nem volt visszaút, hanem mert túl magasra tették a lécet. Yuantai császárral szemben még lett volna némi fenntartása, de ha egy nap Changzhi tényleg ilyen helyzetbe kényszeríti, Fu Shen természetesen nem fogja bánni, hogy eldöntse a világ sorsát, és egy új császárt adjon a császári városnak és a hatalmas területének.
Elmerengve gondolkodott ezen, és önkéntelenül is átfordult, erre az apró mozdulatra pedig Yan Xiaohan váratlanul felébredt.
– Jingyuan? – kérdezte álmosan.
– Semmi baj. Te csak aludj! – Fu Shen visszanyerte a józanságát, majd egy kicsit feljebb húzta a takarót. Yan Xiaohan halkan hümmögött, és úgy tűnt, ismét álomba merült. Nemsokára viszont újra kinyitotta a szemét, és éber szemmel nézett Fu Shenre.
– Kijózanodtál?
– Mhm. – Fu Shen a kezébe vett egy hosszú hajtincset a párna széléről, és az ujja köré csavarta. – Nem kell aggódnod miattam, csak aludj!
– Hogy tudnék aludni, ha te teljesen ébren vagy? – Ráterített egy köpenyt a vállára, felkelt az ágyból, töltött két csésze teát, majd odavitte őket az ágyhoz, és némán benedvesítették a torkukat. Yan Xiaohan lámpást gyújtott, aztán pedig visszafeküdt az ágyba. – Most már elmondod?
– Mit?
– A császár délután a palotába hivatott. A délnyugat helyzetéről beszélt? – Yan Xiaohan lazán átölelte Fu Shent. – És este Gu Shanlu azért hívott, hogy ugyanerről beszéljen? Látom, hogy a nagyhercegünket aggasztja valami.
Fu Shen már több éve nem szenvedte el a Repülő Sárkány Gárda főnökének ezt a tehetségét, és egy másodpercre meglepődött:
– Ezt honnan tudtad? Beletettelek volna a zsebembe, amikor elmentem?
– Ez nem több – Yan Xiaohan elmosolyodott -, mint a régi mesterségem.
És minden zegzugot átnézni olyasmi volt, amihez remekül értett. Ezt a találékonyságot Yuantai nevelte, és még a saját fia sem tudott átjutni a csapdáján.
A Repülő Sárkány Gárda feloszlott, de az eredeti csapat még itt volt, ráadásul a Császári Őrség védelme még azután is Yan Xiaohan kezében volt, hogy visszatértek a fővárosba. Már rég megszámlálhatatlan látható és láthatatlan szál lett felerősítve. Az Arany Emelvény Kérvény esetének megtapasztalása után Changzhi gyanakodni kezdett rá, és mivel Xue Sheng és a többiek mindennap legyezték a lángokat, már nem bízott benne olyan vakon, mint azelőtt. Ám a mozgatható alattvalók száma valóban korlátozott volt, és Yan Xiaohanon kívül senki mást nem tudott találni, aki képes lett volna irányítani a Császári Őrséget, így kénytelen volt befogni az orrát és tovább használni.
Ennek a következménye nagyjából ugyanaz volt, mintha egy farkast hívott volna a szobájába. Mikor a torka a másik foga alá kerül, már túl késő lesz becsukni az ajtót.
Mellesleg ki volt Yan Xiaohan? Gyerekként irodalmi és harcászati tudományokat tanult Duan Linglongtól, a Yuantai udvar legnagyobb hatalommal rendelkező eunuchától. Azután serdülő korában csatlakozott az északi hivatal Császári Őrségéhez, és személyesen védelmezte a császárságot. Ezenfelül később udvari felügyelő lett belőle, aki a világ minden osztályát felkavarta. A kölcsönös ármánykodás és a politikai trükkökkel való játszadozás számára olyan volt, mint az evés és az ivás. Már ösztönösen jött.
Amint észrevette a változást a császár hozzáállásában, egy kis több figyelmet szentelt a “meggyőzés”-ére. Várhatóan most újra jó színben tűnt fel előtte, és különösen nagy súllyal támaszkodott rá.
Fu Shennek el kellett ismernie, hogy a szélhámosság terén Yan Xiaohan kétségtelenül jobb volt nála, és ez nem is volt azok között a képességek között, amit meg akart tanulni. Ha ma délután ő lett volna a meghallgatáson helyette, talán képes lett volna átverni a császárt, hogy meggondolja magát.
– A császár tényleg ragaszkodik ehhez a dologhoz. Attól tartok, nem fogja egykönnyen feladni.
Miután Yan Xiaohan meghallgatta, amit Fu Shen mesélt, kifejezte tagadását arra a felvetésre, hogy ő meg tudta volna győzni a császárt.
– Te is biztos utánajártál a személyiségének. Ki nem állhatja, ha provokálják, mégis túl magasra tör. Amikor az öröklési sor végén volt, tudta, hogy semmitől sem kell félnie, és megértette, hogy fogja vissza magát. Amint viszont egyeduralkodóként a világ csúcsára ült, különösen elfogult lett.
A középszerűség nem rettenetes dolog, magas célokat kitűzni csekély képességgel viszont már az. Ostobának lenni sem rettenetes dolog, okosnak színlelni magát viszont az.
– Nincs meg benne a visszavonult császár bátorsága, mégis az ő módszereit akarja utánozni. Annak idején Jiangnanban nagy fontosságot tulajdonított az öreg északi hivatalnokoknak. Manapság az egyensúly fenntartása érdekében arra törekszik, hogy felemelje a jiangnani nemességet. Ráadásul ott a birodalom büszkesége és Jiangnan biztonsága is… a nyugati hadjárattal kapcsolatban az ő és az arisztokraták álláspontja is egy és ugyanaz. Emiatt nem lehet meggyőzni, a további győzködésekkel pedig csak magadra haragítanád.
Fu Shen összeráncolta a homlokát.
– Nincs más mód? Nincs más választásunk, mint hagyni, hogy felfordulást csináljon?
– Hacsak a Tai-hegy meg nem reng vagy valami természetfeletti nem történik az égben, ezt nagyon nehéz lesz megfordítani. – Yan Xiaohan megmasszírozta a vállát a ruhán keresztül. – Gu Shanlu figyelmeztetése érthető. Most nagyon sok ember szemében tüske vagy. Nem számít, hogy ez az eset sikerrel zárul vagy nem, mindannyian azon fogják törni a fejüket, hogy szagolják ki a hibáidat, és ki fogják használni a lehetőséget, hogy a császárnét és a koronaherceget is besározzák. Vigyáznod kell magadra!
– Tudom – sóhajtotta Fu Shen. – Úgy tűnik, még a csarnok sem akadályozhatja meg, hogy a halálba rohanjon.
– Az ételt falatonként kell enni. Az új rendszernek is lépésenként kell kiépülnie. Miért vagy ilyen nyugtalan? – Yan Xiaohan kinyújtotta a kezét és megmasszírozta a Fu Shen szemöldöke közötti pontot. – Gyerünk, ne ráncold a homlokod! Mosolyogj!
– Éjfél van. Most meg milyen őrület fogott el? – mondta Fu Shen kifejezéstelen arccal. – Nem fogok. Mi lenne, ha te mosolyognál?
– Hallgass rám, csak mosolyogj egy kicsit! – édesgette Yan Xiaohan. – Egész délután szenvedtem, amiért várnom kellett rád, nem gondolod, hogy tartozol nekem egy kis jutalommal?
A szüntelen zargatás miatt Fu Shen hatalmas unalma teljesen eloszlott. Még egy kicsit tovább szerette volna mutatni a faarcát, de végül ő lett az első, aki abbahagyta a mosolyának visszafogását, és megbökte a másik mellkasán szabadon hagyott kis részt.
– Csaló.
– A jó ember feleség nélkül marad, a csaló viszont leszakítja a virágzó ágat – válaszolta Yan Xiaohan megelégedve önmagával.
A “virágzó ág” szinte úgy remegett, hogy majdnem kutyaverő pálca lett belőle.
Amikor Fu Shennek sikerült levegőhöz jutnia, Yan Xiaohan a takaró segítségével a karjaiba rántotta.
– Teljesen el foglak kényeztetni – jelentette ki elszántan.
– Hahaha…
A dolgok pontosan úgy történtek, ahogy várták. Nem tartott soká, mire Changzhi napirendre tűzte a délnyugati hadjáratot a Magasságos Dicsőség Csarnokában. A még mindig Fu Shen oldalán álló északi határvidék seregét leszámítva a többi negyven hivatalnok, beleértve Yan Xiaohant is, jóváhagyta a javaslatot.
Egy ilyen esemény után a kettejüket szemlélő kívülállók tekintetébe összetett érzések rétege keveredett. Az északi hadjárat során Észak-Yan és az Egyesült Ég Sereg együtt támadott és vonult vissza, de az mikor volt már? A felszínük és a belsejük nem egyezett, ezt pedig most meg is mutatták.
Egy országot egyszerű megváltoztatni, egy ember alaptermészetét viszont nehéz. Egy talpnyaló sosem lesz megbízható.
A következő év tavaszán a Jing nagyherceg, Fu Shen egy százezer fős sereget vezetett délre, hogy a parancs értelmében hadjáratot indítson Duan Guihong herceg ellen.
Ezúttal nem a Vas Lovasság korábbi katonái indultak vele hadba, hanem a dinasztia hadseregének egy ága, amit kibővítettek, a főereje pedig az a jiangnani sereg volt, ami a Központi-síkság visszafoglalása során Zhao Xicheng parancsnoksága alatt állt.
A hagyomány szerint zászlók lobogtak és csatalovak nyerítettek a fővároson kívüli Arany Emelvényen.
Changzhi személyesen érkezett, hogy búcsúlakomát rendezzen a hadsereg számára, csakúgy, mint ahogy Yuantai is idevezette a hivatalnokokat, hogy elbúcsúztassa az ifjú tábornokot, amikor északra indult, hogy visszaverje az ellenséget. Úgy tűntek, mintha tele lettek volna magasra tűzött célokkal és dicső érzésekkel, de valójában érzéketlen tekintettel szemlélték őt.
Yan Xiaohan nem messze állt tőle. A tekintete egyesével végigfutott az összes főbb hivatalnokon, majd végül a császár kissé felemelt tarkóján állapodott meg.
Az arcán semmilyen kifejezés nem volt, közömbösnek tűnt. Ám ezzel éppenséggel egy kicsit valódibbnak tűnt, mint az uralkodó és az alattvalóinak arcáról sütő hamis sajnálkozás.
Fu Shen vetett rá egy pillantást a távolból. A tekintetük találkozott, és Yan Xiaohan alig észrevehetően biccentett felé.
Az a halvány érzése támadt, hogy az alatt a kemény páncél alatt a férfi mintha mosolygott volna.
– Te csak koncentrálj arra, mi lesz, ha délre mész! Én őrködöm helyetted a hátvonalon, neked semmi miatt nem kell aggódnod! – mondta Yan Xiaohan az indulás előtti éjszakán.
Akkor Fu Shen nem mondott semmit, csak mosolygott és az állánál fogva lehúzta magához egy csókra. Olyan volt, mintha semmit nem értett volna, ami történt, egyszerre mégis tisztán látta volna az igazságot.
Tavaszi szél futott át a pusztán. Yan Xiaohan követte a szemével a parancsnok zászlaját, ahogy az egyre távolabb és távolabb haladt, és a szívében némán befejezte a tegnap esti félbehagyott mondatát.
Mire visszajössz, egy csillogóan tiszta udvarral foglak várni.
DCG fordítások 