[HJT] 6. Extra – Virágjegy

Megjegyzés: extra az egyszerűsített és hagyományos kínai kiadásból.

---

– Komolyan velem akarnak szórakozni? Milyen messze van még a menyasszonyi kíséret Yuan tartománytól?

A sátor bejárata fellibbent, és egy ifjú tábornok jött ki nagy, határozott léptekkel. Ahogy a határállomásra ragyogó holdfény alatt állt páncéljában, oldalán egy hosszú karddal, dühét tiszta és helyes vonásai mögött tartva, egy hadisten jádéból kifaragott szobrának kiköpött mása volt.

– Zhongshan, hívd össze az egyik osztagot, és készüljetek fel, hogy azonnal indultok velem! – kiáltotta szigorúan az odakint álló katonáinak.

Az őt körülvevő gyilkos aurától a parancsnoki sátor közelében lévő ösvényeken járőröző csapatok szívét a hideg járta át. A tábori járőrözést vezető tábornok, Yu Qiaoting lassított a lován, és válaszként megszólította:

– Tábornok, ilyen későn akarsz elmenni? Mi történt?

A katonák egy másodperc alatt összegyűltek. Fu Shen odavezetett egy csatalovat, felült rá, majd Yu Qiaotinggal együtt a tábor külső része felé sietett. Útközben magyarázta:

– Egy édesanya nélkül maradt gyermek története hosszú. A keleti tatárok kiűzték a pusztáról a nyugati tatárokat, akik aztán több évre gyökeret eresztettek a nyugati fronton, és kapcsolatba kívántak velem lépni. A tavalyi zűrzavar annak köszönhetően csillapodott, hogy segítségül küldték a csapataikat, így tavaly év végén a császár diplomatákat küldött, hogy kifejezze háláját. Ezt az alkalmat kihasználva mindkét fél megállapodott, hogy összekötik gyermekeiket a házasságban, és a kán a politikai egység érdekében a fővárosba küldi a lányát. A menyasszonyt kísérő menet már úton van.

– Akkor ez nem egy jó dolog?

– Francokat jó! Hogy kifejezze őszinte szándékát, a kánnak egy fehér jádeszobrot is hozzá kellett adnia a hercegnő hozományához. Ez a szobor az ősi Woyanok uralkodói családjában öröklődő kincs, amit a birodalom kettéoszlása után a nyugati tatárok a nyugati régióba vittek. A keletiek minden módszert elkövettek, hogy megszerezzék ezt a nemzeti kincset, így a két klán szüntelen, hosszas háborúban áll egymással.

Yu Qiaoting okos ember volt, ezért egy dolgot tisztán megértett:

– Áh, a hercegnő nincs valami nagy biztonságban ezen az úton.

– Valószínűleg a nyugati tatárok is tartanak egy nagyobb zavargástól, mert előre közölték a felháborodásukat az udvar felé. A menet mellett a császár a megbízható, személyes csapatait is elküldte, hogy fogadja őket.

– Szóval te…?

– Nyugattól északig, beleértve Tong és Jin tartományt, Yuan térsége áll a legközelebb a keleti tatárokhoz, és a legrosszabb átutazni – morgott Fu Shen. – Az a csapat féleszű nem bírja el ezt a terhet, szóval embereket küldtek Yuanba, hogy segítséget kérjenek tőlem.

– Oh, szóval erről van szó! – Yu Qiaoting bólintott, majd megkérdezte: – Miért fáradozol azzal, hogy személyesen teszed meg az utat valami ilyesmi miatt? Csak küldj néhány embert válaszként, és ennyi!

Fu Shen csak legyintett. Beszélgetés közben megérkeztek a tábor bejáratához, így nem szóltak többet, fogták az osztagot, hogy a port felkavarva messzire vágtassanak.

– Hé… – Yu Qiaoting figyelte őt útközben, majd hirtelen az az érzés fogta el, hogy valami nem stimmelt. – Ki adta az információt, hogy ő maga indult a küldöttség megmentésére?

Ha az udvar hozta volna a rendeletet, Fu Shen nem lett volna ekkora sietségben. Az arckifejezéséből ítélve nyilvánvalóan nem ismerte előre a helyzetet, és csak később kapta meg a sürgős segélykérést. Mikor vált volna ő és a nyugati tatárok ilyen hű barátokká?

Az észak-yani hadsereg egész úton vágtatott, áttörtek a sötét hegyi utakon és növényzeten, miközben egyenesen a Yuan és Tong-Jin tartomány közötti határ területe felé tartottak. A terület mindenfelé elhagyatott volt; se falvak előttük, se fogadók mögöttük. Tökéletes helyszín volt arra, hogy megöljenek valakit és mindenét ellopják. Fu Shen éles érzékeivel észrevett egy szokatlan mozdulatot a mellette átsüvítő szélben, és azonnal jelzett a mögötte lévő csapatoknak, hogy lassítsanak.

– Milyen az előttünk lévő szikla helyzete? – kérdezte Xiao Xuntól.

– A lejtő után kezdődik a hivatalos út.

Fu Shen bólintott.

– Maradjatok csendben, mozogjatok halkan és gyertek utánam!

Minél tovább mentek előre, annál tisztábban hallották a hangokat. Még csak félig értek fel a domboldalon, amikor már a túloldalról hallották a fagyos vaspengék összecsapásának hangját, amit az éjszakában különösen rémisztően feltörő üvöltések és kiáltások kísértek. Fu Shen azt gondolta magában, hogy a dolgok egyáltalán nem néznek ki jól, így megrántotta a gyeplőt, hogy a ló felfusson a földes domboldalon. A holdfényben vetve egy pillantást a látványra, számos tűzgolyót látott a távoli pusztában elszórva, akár a hullócsillagok. A táborban árnyak villantak és kardok csillogtak, amint a két fél katonái összetűzésbe kerültek. A csata legzsúfoltabb részén egy női alak állt, akit egyszerre többen is támadtak, a kezében pedig sebesen forgatta a hosszú kardját. Ám még ennek ellenére is úgy tűnt, szorult helyzetben volt, mintha kevesebbet tehetett volna, mint amennyit akart, az egyik kard majdnem megkarcolta a vállát, és majdnem belelépett a tűzbe.

Fu Shen hunyorított.

– A nyugati tatár hercegnő… ekkora tehetség lenne? – motyogta gyanakodva.

– Tessék? – Az őt követő Xiao Xun feje tele volt köddel, ám mielőtt még ideje lett volna kérdezősködni, Fu Shen elindult és leszaladt a domboldalon. A kardjának hófehér éle úgy vágott át, mintha zöldséget aprított volna, az emberi fejek csak úgy hullottak a földre, amint begyilkolta az útját a sűrű körbe. Hátulról fogva a lovára emelte a hercegnőt, akinek hosszú haja kioldódott.

– Az észak-yani hadsereg megérkezett – mondta mély hangon. – Ne féljen, hercegnő…

A fekete hajú, fehér bőrű, színes ruhába öltöztetett “külföldi hercegnő” meghallotta, majd hirtelen felemelte a fejét, hogy ránézzen. A kezében lévő kardról még mindig kísértetiesen csöpögött a vér.

– Nagyon köszönöm, tábornok. Nem félek – felelte egy kissé érdes férfihang egyenesen Fu Shen fülébe.

Teljesen ledöbbent.

Eddig túl nagy volt köztük a távolság és az ég is nagyon sötét volt, így csak a hosszú, lobogó hajat és a világos ruhát látta, majd ösztönösen arra következtetett, hogy ő a diplomata küldöttség egyetlen női személye. Ki hitte volna, hogy egy utánzatot halászik ki – komolyan, mégis milyen operát dalolt ez a nagy, durva barom?!

– Te… – Fu Shen szája széle megrándult, kék erek dülledtek ki és lüktettek a homlokán. Miután fél napig nem talált szavakat, fogcsikorgatva, fagyosan megkérdezte: – Yan úr, már ennyi idős vagy, de csak most találtad meg a valódi identitásodat?

– Nem volt választásom! – Yan Xiaohan zavarában lesütötte a szemét. A szándékosan megváltoztatott vonásai különösen előkelőek voltak, egyáltalán nem tűntek zavarónak egy férfi arcán, hanem inkább egy szépség tekintett vissza róla. – Később elmagyarázom. Sok ellenséggel nézünk szembe, úgyhogy a túlélés a legsürgősebb…

Mielőtt még végigmondta volna, hirtelen Fu Shen köré fonta az egyik karját, és durván lerántotta, ezzel kitérve a hátulról feléjük lőtt kis nyílvessző elől, miközben a másik kezében lévő karddal kivédte a feléjük hasító éles pengéket. Fu Shent ez váratlanul érte, és Yan Xiaohan vállának üregébe ütközött, majdnem az orrát is betörte. Amikor felegyenesedett, könnyek gyűltek a szemébe, és a gyeplőt szorítva, vonakodva visszafojtotta a gyűlöletét.

– Ülj rendesen, ne kerülj az utamba! Gyí!

A csataló hosszan felnyerített, majd gyorsan előreszaladt kettejükkel a hátán. A támadók köre ismét előtört és eloszlott, a hadsereg pedig gyorsan megindult, hogy mindkettejüket megvédje. Eleinte a kísérő osztag alig tudott ellenállni, ám amint az észak-yani hadsereg csatlakozott hozzájuk, a helyzet teljesen megfordult, a számfölényük miatt gyakorlatilag túlnyomóan egyoldalú pusztítássá vált. A másik fél észrevette, hogy a hatalmas lendületük eltűnt, elismerték, hogy nem folytathatják a szenvedélyes harcot, majd a keleti tatárok nyelvjárását használva kiáltottak néhány dolgot. A merénylők maradéka azonnal visszavonult, minden irányba szétszóródtak és gyorsan eltűntek a végtelen éjszakában.

Xiao Xun üldözni akarta őket, de Fu Shen megállította.

– Nem fogod tudni elkapni őket, ne vesztegesd az energiád! Találnak valami gödröt, amiben megbújhatnak, mi pedig sosem találjuk meg őket.

– Értettem. – Xiao Xun szája egyetértett, ám a tekintete irányíthatatlanul és egyenesen a Fu Shen előtti “hercegnő”-re vetült. Az alakja karcsú volt, a nyaka vékony, a fekete haja lelógott és az arcának felét eltakarta; a kontya valószínűleg szétjött az iménti kaotikus hadakozás közben. Jelenleg leszámítva a ferde és kilazult arany hajtűt, az alig észrevehetően a hajába akadt karneol gyöngyöket és a homloka közepén lévő virágjegyet, nem tudni, hova tűnt a többi ékszere. Ahogy mindenkinek háttal, oldaltartásban ült a lovon, különleges vonzereje volt, ami bájos és elragadó.

Viszont miért rángatózott a tábornokuk egész arca úgy, mintha savanyú szőlőt evett volna, vagy mintha legszívesebben nevetni kezdett volna, de vissza kellett tartania magát? És miért tűnt úgy, mintha a hercegnő… egy kicsit magasabb lett volna Fu Shennél?

– Most mit akarsz csinálni? – Fu Shen szárazan köhögött, hogy leplezze a szavaiban rejlő, idegesítő mosolyt, amint Yan Xiaohanhoz szólt: – Itt akartok maradni vagy Yuan tartományba mentek, hogy pihenjetek és újraszerveződjetek?

Yan Xiaohan úgy tűnt, képtelen volt elviselni a gúnyos tekintetét, így kényelmetlenül elfordította a fejét, és megpróbált rezzenéstelen arcot mutatni.

– A keleti tatárok vereséget szenvedtek, úgyhogy nem fognak visszajönni. Nagyon köszönöm a ma esti segítséget, tábornok.

– Köszönheted is – morgott Fu Shen udvariatlanul. – Máskülönben valószínűleg ma este itt fagyott volna meg a hullád, mi, Yan úr?

– ….

– Nem kell válaszolnod – folytatta Fu Shen lenézően, miközben megfordította a lovát. – Jobb, ha mindenek előtt visszajössz és lemosod az arcodról ezeket a tavaszi színeket, nem igaz? Nagyon bántja a szemem.

Ezzel meggátolta, hogy Yan Xiaohan leszálljon a lóról, kényelmesen visszavitte magával a táborba, mint egy csomagot, a jól képzett Vas Lovasság pedig egységesen, nem túl messziről követte őket. Miután Yan Xiaohan bement a sátorba, hogy megmosakodjon és átöltözzön, a menyasszonyi kíséret egyik tagja előlépett, hogy köszönetet mondjon. Fu Shen lenézően fordult hozzá és nézett rá.

– A drága nemzetük házassági szövetségkötés miatt küldte a hercegnőjüket a dinasztiánkba, de csak ilyen kevés embert hoztak magukkal. Komolyan ennyire semmibe veszik a keleti tatárokat, vagy már előre felkészültek rá, hogy sosem fognak visszatérni? – kérdezte arrogánsan.

A nyugati tatár küldött csupán úgy gondolta, hogy Fu Shen aggódott a hercegnő biztonságáért, és elnézést kérően mosolygott:

– Nagyon köszönjük, tábornok, de szükségtelen aggódnia, hiszen a hercegnő egyáltalán nincs is itt. Ő már elment az országunk hadseregének kíséretében.

Fu Shen újra átgondolta a dolgokat, majd megértette a kulcsfontosságú részletet. Se nem bosszúsan, se nem boldogan végül fagyosan puffogott és leszállt a lováról.

– Töltsenek itt egy éjszakát, és őrizzék a tábort szigorúan, nehogy a keleti tatárok visszajöjjenek és megint megtámadjanak minket! – utasította Xiao Xunt. – Ne felejts el küldeni valakit, hogy értesítsék Yu Qiaotinget!

Xiao Xun tudomásul vette a parancsot, majd elment intézkedni. Fu Shen ügyet sem vetett a reszkető nyugati tatár küldöttségre, minden előzetes bejelentés nélkül bement a hercegnő sátrába, és lendületes mozdulattal félrelökte a függönyt. Yan Xiaohan éppen a smink leszedésével bajlódott, és a hang hallatán megfordult. Fu Shen rosszkedvűen lecsapta a kardját az asztalra.

– A férfiak, akik három nap után ismét találkoznak, újdonsült elismeréssel tekintenek egymásra. Én már fél éve nem láttalak, Yan úr, és te azóta elsajátítottad, hogy hajítsd el önmagad másokért. Erre valóban nem számítottam – gúnyolódott.

Yan Xiaohan sóhajtott egyet:

– Nem volt választásom ezzel kapcsolatban. Nézd el a nevetséges előadásom!

Fu Shen csak bámulta, amíg Yan Xiaohan letörölte a kozmetikumokat az arcáról, majd ügyetlenül kivette a díszeket a hajából.

– A Repülő Sárkány Gárda azt a parancsot kapta, hogy támogassa a küldöttséget, nehogy a keleti tatárok meglepetéstámadást indítsanak ellenük – jelentette ki hirtelen. – Emiatt az osztagok két csoportra lettek osztva. Az egyik csapat a hercegnőt védve előrement, míg a többiek az eredetileg meghatározott úton haladtak, és csalinak használták magukat, hogy eltereljék a keleti tatárok figyelmét. Így a merénylők ezt a menetet támadják meg, miközben az igazi hercegnőnek és szobornak lesz esélye biztonságosan elhaladni az orruk előtt. Ki állt elő ilyen briliáns módszerrel?

Yan Xiaohan ledermedt. Egy rövid pillanat csend után keserűen elmosolyodott:

– Köszönöm a dicséretet.

– Ha ilyen briliáns vagy, hogy volt bátorságod magadat használni csalinak? – kérdezte Fu Shen könnyed hangon. – A te eszeddel ki van zárva, hogy nem láttad előre, ami ma este történt.

– Időben odaértél, nem? Jobban megijedtem, mint amekkora a veszély volt.

Fu Shen odament elé, megragadta a gallérját, és szinte felemelte a székből.

– Yan úr, te komolyan nem fogod fel a helyzetet? Képes vagy akár egyetlen őszinte mondatot is mondani? Hogy lehettél volna biztos benne, hogy a segélykérésed elér hozzám? Hogy lehettél volna biztos benne, hogy odamegyek? Hogy lett volna bátorságod garantálni, hogy képes leszek időben odavinni az embereimet? Mi van, ha egy lépéssel később értem volna oda? Azt tervezted, hogy majd én összeszedem neked a hulládat?! Mi?!

Úgy tűnt, a vallatás egyenesen Yan Xiaohan fejére zúdult. Még az asztal lábai is kissé remegtek. A sátoron belül és a sátoron kívül is egy pillanat teljes csend állt be.

– Jól van, jól van. Ne haragudj! – Yan Xiaohan tehetetlenül rászegezte a tekintetét, és az egyik kezével megfogta a másik csuklóját, miközben türelmesen megmagyarázta a dolgokat. – Ezúttal vállaltam egy kis kockázatot, de ha nem így tettem volna és követtem volna a kíséretet, mindenképpen belefutottunk volna ezekbe a merénylőkbe. Ha történt volna valami a hercegnővel és a szoborral, a Repülő Sárkány Gárdának kellett volna vállalni érte a felelősséget.

– A gárdád összezavarta a dolgokat, és nem a te dolgod játszani az áldozati bárány kiskatona szerepét. Mi miatt aggódtál ennyire? – vágott vissza Fu Shen.

Yan Xiaohan semmit sem szólt, csupán a szája széle ívelt fel, hogy egy rendkívül erőltetett mosolyt mutasson.

Fu Shen gondolatai sebesen szikráztak, és egy pillanat alatt megértette a dolgokat.

Hirtelen elengedte Yan Xiaohan ruháját, a hangja pedig merengően hangzott:

– A nevelőapád…

– Nincs túl jól – válaszolta Yan Xiaohan halkan. – Már nem is fiatal, és súlyos artritisz kínozza. Már kérvényezte a nyugdíjazását, ezért a császár engedélyezte, hogy hazatérjen és pihenjen.

Több részletre nem volt szükség, mert Fu Shen már mindent megértett. Duan Linglong volt Yan Xiaohan legnagyobb támogatója a gárdában. Most, hogy a halál küszöbére került, az új örököst pedig még nem nevezték ki, Yan Xiaohan státusza a gárdában egy pillanat alatt bizonytalanná vált. Nem csoda, hogy kitaszították, hogy személyesítse meg a hercegnőt, és a legnagyobb veszélyben lévő csali szerepét játssza. Minden bizonnyal ez volt az eredménye a gárda személyzete közötti belső erőharcoknak. Ha ezúttal nem tett volna meg minden tőle telhetőt, ha akár egyetlen apró probléma is történt volna útközben a gárda védelme alatt, végül a balszerencsés személy kétségtelenül Yan Xiaohan lett volna.

– Te…

– Ne aggódj! Nem én vagyok az igazi hercegnő, szóval egyébként sem lett volna gond túlélni a keleti tatárokat – vigasztalta Yan Xiaohan. – Ráadásul kiutat is hagytam magamnak. Nagyon köszönöm, hogy odasiettél.

Nem volt hajlandó nyíltan kimondani, de belül mindketten tudták. Mától fogva többé senki nem lesz, aki képes lenne megvédeni Yan Xiaohant a széltől és az esőtől. Folytatja az útját a magasba, és csak magára számíthat, miközben határozotton halad felfelé. Kiverik a fogát és le kell nyelnie a vérét, ahogy kiküzdi magát a sáros gödörből.

Mégis…

A tükörből vetett egy pillantást Fu Shenre, aki a homlokát erősen összeráncolva állt nem messze.

– Különös, úgy tűnik, ez a virágjegy nem akar lejönni… – mondta hirtelen.

– Hm? – Fu Shen magához tért, és odahajolt, hogy jól megnézze a másik szemöldöke közötti sötétvörös pontot. – Hadd nézzem! Ez az izé oda van ragasztva? Hó, még arany levél is van itt! Nem tudod csak úgy letépni? A kezeddel?

– ….

Fu Shen jókedvűen kinevette, majd hozzátette:

– Szólok valakinek, hogy hozzon forró vizet, és meglátjuk, hogy azzal lejön-e. Mindenesetre nem számítottam rá, hogy Yan úr nemcsak egy helyes férfi, hanem színes női ruhába öltöztetve még egy gyönyörű hölggyel szemben sem marad alul, hahahahaha…

Átfutóban végigsimította Yan Xiaohan hosszú, fekete, hollótollszerű haját, majd megfordult és elment, hogy vizet hozzon. Yan Xiaohan a szeme sarkából figyelte a távolodó alakját, amíg el nem tűnt, majd levette róla a tekintetét és lesütötte a szemét. Egyszerre önmagát gúnyolva és elégedetten mosolygott.

Az előtte álló út tele volt kihívásokkal, de még volt valakije, akit meg akart védeni – valaki, aki képes volt késő éjszaka a holdfényen szaladva eljönni, hogy megmentse őt.

A szívében elég vágy volt, hogy a vére magába szívja, mintha csak édes szirup lett volna.

---

5. Extra | Tartalomjegyzék | 7. Extra