[HJT] 7. Extra – Illat

Megjegyzés: vadonatúj extra az író Weibo profiljáról. A megosztás dátuma 2023.12.19. és a hozzáfűzött üzenet: “Ma este nem volt kedvem vacsorát főzni magamnak, úgyhogy inkább kifőztem nektek egy tál Yan-Fut.”

---

Yuantai 22. évében egy csapat vándorló bandita fosztotta ki Tong tartományt és taszította káoszba az északi határvidéket. A Jing Ning márki, Fu Shen parancsot kapott, hogy a csapataival nyújtson támogatást. A zavargás megállításához több hónapra volt szükség és csak azután vezethette vissza a csapatait Yan tartományba.

Bár a fővárosba küldött jelentéseket hibátlanul megírta, figyelemre méltó kihagyások is akadtak benne, például néhány veszélyes összecsapás részletei. Egy balszerencse folytán egy eltévedt nyílvessző megsebesítette Fu Shen bal lábát. A seb néhány nap ápolás után sem mutatott gyógyulást és annak ellenére, hogy eredetileg el akarta viselni a fájdalmat, amíg visszatért a posztjához, a mai napon valamiért a fájdalom ok nélkül a tízszeresére nőtt, így lovaglás közben minden egyes rázkódással akut, szinte elviselhetetlen fájdalmat érzett.

Egész úton a homlokát ráncolta, így különösen fagyosnak és szigorúnak látszott. Épphogy sikerült elérnie a táboruk legkülső részét és már alig várta, hogy egy kicsit megpihenhessen a saját szobájában. Ám mielőtt még leszállt volna a lováról, az egyik testőre váratlan üzenetet közvetített és jelentette, hogy egy küldött érkezett a fővárosból. A küldött jutalmat hozott a hadseregnek és kérte, hogy Fu Shen a központi parancsnoki sátorban találkozzon vele.

Fu Shen alig tudott koncentrálni a fájdalomtól és most, hogy a hírek hallatán újabb bosszúság kívánta a figyelmét, a homlokán hideg verejték gyöngyözött és két ér lüktetett. Ám nem veszthette el a hidegvérét nyilvánosság előtt, ezért hatalmas erőfeszítéssel azt válaszolta:

– Értem. Akkor odamegyek. Ki a küldött?

A testőr épp válaszolni akart, amikor az egyik közelben lévő sátor ajtaja fellibbent. Egy hang szállt Fu Shen felé, ami olyan ismerős volt, hogy előbb ösztönösen ellazult, majd rögtön megfeszült.

– A tábornok nagy erőfeszítéseket tett a hadjárat sikeréért. Hogy merne ez az alázatos hivatalnok további fáradságot kívánni tőle? Természetesen magam járulok a tábornok elé.

Fu Shen hallgatott.

– Ugyan. – Fu Shen felegyenesedett a lován és lenézett a sátorból előjött magas, karcsú férfira. Iróniával túlcsorduló hangsúllyal azt mondta: – Csak egy rövid hadjárat volt, nem is hasonlítható ahhoz a fáradsághoz, amit Yan úr tett meg, hogy ellátogasson hozzánk.

Yan Xiaohan halványan elmosolyodott, mintha a fülét teljesen bezárta volna a maró szavak előtt. Az arcán nem volt más, csak szívélyesség és barátságosság, amint válaszolt:

– Őméltósága hírt kapott a tábornok sorozatos győzelmeiről, valamint a Tong tartományban kialakult helyzet sikeres megoldásáról. Elismervén ezeket az erőfeszítéseket, Őméltósága elküldött a frontvonalra, hogy átadjam hálája jelképét. – Még kezet nyújtani sem szégyellt. – Ha Őméltósága nem tartaná nagy becsben a tábornokot, aligha lenne szükség arra, hogy ezer lit tegyek meg a fővárosból. Mi szükség erre a túlzott gyanakvásra?

Fu Shen csak egy rövid pillanatig habozott, majd ügyet sem vetve a kinyújtott kézre, leugrott a lováról. Egy puffanással páncélostól-mindenestől Yan Xiaohanra esett.

Yan Xiaohan két lépést hátrált, amikor a Tai-hegy pusztító súlya rázúdult és épphogy sikerült visszanyerni az egyensúlyát anélkül, hogy mindketten elestek volna.

– …Hé!

Fu Shen közömbösen leporolta a vállvértjét.

– Elnézést, elzsibbadt a lábam. Remélem, Yan úr nem sérült meg.

Bár a hangja figyelmesnek tűnt, olyan megbánás itatta át, mintha őszintén sajnálta volna, hogy nem sikerült ott helyben agyonnyomnia.

Fu Shen testőrei mind tisztában voltak a régóta tartó ellenségeskedésükkel, valamint a kettejük között mélyen gyökerező haraggal, ezért egyikük sem mert közbelépni. Inkább a lehető legmesszebbre vonultak vissza.

Yan Xiaohan üres arccal végigmérte Fu Shent. Nagyon közel voltak egymáshoz; ebből a közelségből még a legapróbb érzelmet is lehetetlen volt teljesen elrejteni. A tekintetével gyorsan végigfutotta Fu Shen nehéz páncéllal borított testét és a hangja annak ellenére is közömbös maradt, hogy témát váltott.

– A tábornok bizonyára fáradt, így nem szükséges a központi parancsnoki sátorba menni. Hajlandó lenne esetleg az én sátramban folytatni a beszélgetést?

Aztán mintha bosszantani akarta volna Fu Shent, hozzátette:

– Mivel ez a tábornok területe, nem kell aggódni, hogy… valami problémát okozok, nem igaz?

Fu Shen levette a sisakját és átadta az egyik testőrnek.

– Ahogy akarod.

Abban a pillanatban, hogy beléptek a sátorba és az ajtó a helyére hullott, a leplezetlen, szúró, ellenségességgel átitatott levegő rögtön megenyhült. Yan Xiaohan az ágyra mutatott.

– Ülj le! Vedd le a páncélod! – Ezután megfordult és gyógykenőcsöt keresett a csomagjában. Fu Shen merészen és zavartalanul eldőlt a másik ágyán és gúnyosan így szólt:

– Felháborító! Mi lesz, ha kiderült, hogy egy egyszerű beszélgetés vetkőzésig fajult?

– Ha egy ilyen botrányos ügy kiderül, talán át kell gondolnod, hogy Észak-Yan parancsnokának továbbra is “Fu” legyen a vezetékneve. – Yan Xiaohan odament hozzá, kezében a gyógykenőccsel. Úgy tűnt, a tekintetét szidás színezte be. – A jelentésedben nem említetted, hogy megsérültél.

Fu Shen ügyet sem vetett rá.

– Ez semmiség. Csak egy apró sérülés.

– Egy apró sérülés, amitől még az egyensúlyodat sem tudod megtartani? – kérdezte Yan Xiaohan.

– Szőrszálhasogatás. – Fu Shen elvette tőle a gyógykenőcsöt. – Épphogy beléd botlottam, miért csinálsz belőle ekkora felhajtást? Azt akarod mondani Őméltóságának, hogy eltörtem a lábam?

– …Fejezd be a hülyeségeket! – sóhajtotta Yan Xiaohan.

Jelenleg az északi határvidéknek mindenek felett stabilitásra volt szüksége. Mivel folyamatosan tigrisek és sakálok ólálkodtak a környéken és éber figyelemmel leselkedtek rájuk, Fu Shen semmilyen hibát vagy gyengeséget nem mutathatott. Észak-Yan Vas Lovassága éles penge volt, Fu Shen pedig egy mindenre kiterjedő pajzs, ami a főváros és a külföldi ellenségek között áll. Akkor sem hátrálhat még egy fél lépést sem, ha ezer kardot döfnek belé.

Különös, de ahogy most itt ült, a sérülés, ami útközben úgy bosszantotta, most már nem tűnt olyan fontosnak, bár a kínzó fájdalom továbbra is kétségtelenül jelen volt.

– Hm? – Fu Shen orrát megcsapta egy illat és hirtelen lehajtotta a fejét, hogy megszagolja a páncélját. – Honnan jön ez az illat?

– Milyen illat? – kérdezte Yan Xiaohan.

Fu Shen elkapta a ruhaujját és közelebb húzta magához, hogy azt is megszagolja.

– Szóval te vagy az – állapította meg. – Biztos az előbb ragadt rám. Épp azon gondolkodtam, miért érzek hirtelen ilyen drága agárfa illatot.

Yan Xiaohan nem talált szavakat.

Mégis miért kezdett hirtelen a nagy tábornok sértéseket dobálni felé?

Fu Shen eleget pihent. Az ágytámlába kapaszkodva talpra állt. Yan Xiaohan segíteni akart neki felállni, de finoman félre lett lökve. Egy ritka kedves és figyelmes pillanatában Fu Shen azt mondta:

– Amikor Yan úr visszamegy a fővárosba, megkérem, hogy értesítse Őméltóságát: a zavargás elintézve, Fu Shen pedig hű és elhivatott maradt a kötelességéhez és továbbra is az északi határvidéket őrzi… Őméltósága érdekében.

Yan Xiaohan a szemébe nézett. Ebben a pillanatban olyan volt, mintha az az átható szempár a lelke mélyére látott volna, Fu Shen pedig gyorsan elfordult.

– Látva, hogy a tábornok egészsége kitűnő, a lelkesedése töretlen, ez a hivatalnok megkönnyebbült. – A következő szavait szándékosan kihangsúlyozta: – Amikor Őméltósága minderről értesül, bizonyára nyugodtabb lesz. Én magam is remélem, hogy a tábornok ugyanolyan elhivatott marad a birodalom iránt.

Miközben Fu Shen határozottan, anélkül, hogy visszanézett volna, kiment a sátorból, meglebegtette a kezében lévő gyógykenőcsöt, mintha válaszolni és megerősíteni akarta volna.

Miután elment, úgy tűnt, még a levegő is megállt.

Yan Xiaohan hirtelen egy halvány, enyhe illatot érzett. Úgy tűnt, az a férfi hagyta hátra, mégis úgy tűnt, mintha saját magából jött volna. Az agárfa enyhe, gyengéd illatába velőig hatoló hideg vas és hamu illata keveredett, mintha egy virágzó szegfűt véres kard mellé helyeztek volna…

A hold sápadt fénye megcsillant rajta és a páncél hátrahagyta illatát a levegőben.

---

6. Extra | Tartalomjegyzék | 8. Extra